Nem csak magukért tüntetnek

Novák Imre nyárádi sertéstartó gazda történetével kezdem, aki nem is olyan rég még körzeti falugazdász volt. Támogatásokat közvetített, a környéken élő agrártermelőkön segített. Fáradozása elismeréseként az Orbán-kabinet utolsó esztendejében miniszteri dicséretben részesült. Pár hónappal a kormányváltás után már az út mentén tüntetők között találjuk, a földtörvény módosítása elleni gazdakörös demonstráció egyik szervezőjeként. Annak rendje és módja szerint szabadságot kért, nem fizetett munkaidőben élt állampolgári jogával és nyilvánított a szocialista agrárpolitikával szemben véleményt. Novák Imre a napokban a Lakiteleki Népfőiskola vendége volt. A Magyar gazda élni akar címmel összehívott tanácskozás résztvevőinek mesélte, hogy 2002 nyarán, azon az emlékezetes földtörvény elleni tüntetés napján Németh Imre agrárminiszter az ő nevét emlegette a parlamentben. Persze nem dicsérőleg, hanem elítélően. Mondván: lám, már a tárca alkalmazottja is szembeszáll saját kenyéradójával. Novák Imrét másnap behívatta a főnöke. A folytatást innét akár már önök is kitalálhatják. Természetesen azonnal elbocsátották.
Nyárád község polgárai másképp értékelték egykori falugazdászuk tevékenységét. 2002 őszén polgármesterüknek választották. Novák Imrét ez év februárjában ismét az utak szélén találjuk. Most tíz napig állja társaival a sarat a magyar gazdák védelmében. Tejet oszt Pápán, kitartóan magyarázza a városi polgároknak, miért vált nehézzé a kormányzati nemtörődömség miatt a falvakban élők helyzete. Hideg volt akkor, rossz idő. Olyan, mint mostanság. Novák Imre a tüntetésen megbetegedett, később emiatt műteni is kellett. A sertéseket kisebbik fia gondozza tovább. Fiatal agrárszakemberként három éve pályázatot nyert, a beruházásokhoz hiteleket vett fel. Az utóbbi hetekben kilónként harminc forintot zuhant a felvásárlási ár, mert megszűnt a tíznapos demonstráció alatt kialkudott állami támogatás. Az eladósodás és a csőd réme fenyegeti a családot. Novák Imrének ismét eszébe jutott az utak széle. De annak már nem látja értelmét, hogy a traktor mellett ácsorogjon egy isten háta mögötti kereszteződésben. Egyenesen az ország szívébe készül. Azt mondja, ha egyszer elindul, a Kossuth térig biztosan nem áll meg. Mert az agrárminiszter már csak abból ért, ha az ablaka alatt is felsorakoznak az erőgépek.
Valami félbemaradt a múltkor. Hiányérzettel, valahogy elégedetten is, meg nem is távoztak az utak széléről február végén a gazdák, mikor híre ment, hogy létrejött az őket képviselő küldöttség és a szakminisztérium vezetése között az egyezség. Már akkor is megírtuk: megtévesztő, csalafinta dokumentum született. A kormány úgy vállalt fel a közvélemény felé látványosan eladható engedményeket, hogy közben a költségvetésen alig kellett változtatnia valamit. A végeredmény – a tüntetők szempontjából – messze volt az előzetes várakozástól. A parlamenti ellenzék már 2003 végétől hangoztatta, hogy százmilliárd forint hiányzik az idei agrárköltségvetésből. Legalább ennyi kellett volna ahhoz, hogy tisztességes tartalékkal lendüljenek neki május elsejétől az uniós versenynek a gazdálkodók. Az utakra indulók már lejjebb adták: 40-50 milliárdról szóltak első követeléseik. Aztán lett belőle két hónapig érvényes piaci támogatás, kedvezményes hitelcsomag, bankok által előlegezett nemzeti kiegészítés. Feléledt az iskolatejprogram, és végigélhettünk egy röpke műbalhét a műtejek, azaz a reggeli italok ellen. Természetesen mindez jóval több a semminél, és az sem ítélhetjük meg pontosan, hogy mit bírt volna el még a tárgyalóasztal. Azonban már az egyezség pillanatától tudható volt, hogy ha nem változik érdemben a kormányzati agrárpolitika, legfeljebb átmeneti enyhülés várható, és hamarosan kezdődik minden elölről.
A ma záruló figyelmeztető agrárdemonstráció ennek az újrakezdésnek az előjele. A megmozdulásokat eredendően az úgynevezett állatjóléti támogatások leállítása váltotta ki. A tíznapos demonstráció egyik legnagyobb eredményéről van szó. A kormány március közepe óta pontosan tudja, hogy a csatlakozás három állattenyésztő ágazatnál különösen drámai következményekkel jár. A szakminisztérium kutatói időben letették az asztalra azt a sokat idézett – egyébként a nyilvánosság elől elzárni kívánt – anyagot, amelyik a tejtermelésnél, valamint a sertés- és baromfitartásnál rövid időn belül ötvenezer család tönkremenetelével számol. A csődhullám hatására a termelés a hazai fogyasztás szintjére vagy az alá esik vissza. Ez azt jelenti, hogy a végén még annyi tej, sertés- és baromfihús sem lesz ebben az országban, mint amennyi nekünk kell, nemhogy exportra jutna belőle. Piacunkat pedig önként és dalolva adjuk át a külföldieknek.
A tények tisztázása végett érdemes leszögezni, hogy a februári agrármegállapodás – a baromfitartóknak és a sertéstartóknak kifizetett állatjóléti támogatást említve – sem az apanázs összegéről, sem folyósításának határidejéről nem rendelkezik. A tej felvásárlási árával kapcsolatos intézkedéseket pedig lényegében csak az uniós csatlakozásunk időpontjáig vállalta fel a kormány. Ebből is látszik, hogy az egyezség során mennyire félmegoldás született, és mennyit ér az a szerződés, ami tele van szabadon értelmezhető gumiszabályokkal. Ha tehát híven ragaszkodunk az agyafúrt dokumentum betűihez, a szaktárca valóban széttárhatja karját, hogy nem érti, mit követelnek még rajta a most demonstrálók. Az országért valóban felelősséget érző kormány azonban nem ezzel vág vissza, hanem megpróbálja megérteni az út szélén állók igazi üzenetét. Ez az üzenet pedig arról szól, hogy nem mese volt, amit a kutatók a tönkremenő családokról, a zuhanó hazai termelésről leírtak. Megvalósulóban a titkosnak szánt előrejelzés. Csak elő kellene venni az asztalfiókból.
Történettel kezdtem, történettel fejezem be. A szegvári Nagy József korábban rózsatermesztéssel foglalkozott. Egy darabig nagyszerűen ment a bolt, heti 10-12 ezer szál virágot szállítottak el tőle a kereskedők. Aztán szép lassan elfogyott a rózsavásárló emberek pénze. Mikor már csak 3000 szál kellett hetente, és azt sem mindig vették át, Nagy József gondolkodóba esett. Átállt az étkezési paradicsomra. Kinézte azt a két hetet, amikor a külföldi áru nem zavarhatja az általa termesztett áru piacát. Csúcstechnológiát vásárolt, dán szakértőt fogadott, kiválasztotta a legjobb tápanyagokat. De minden hiába. A gyönyörű paradicsomért sem adnak többet a felvásárlók. Ha magasabb árat kér, azonnal importtal fenyegetőznek. Nagy József kétségbeesett. Egyre gyakrabban gondolkodik el azon, hogy mire volt jó a rengeteg befektetés. Mi lesz azzal az országgal, ahol már azok sem boldogulhatnak, akik a legjobbat akarják?
Ezeket az üzeneteket csak azok hallják meg, akiknek fülük van rá. Szociális fordulatot vett kormányunk viszont két kézzel takarja el a hallószerveit és váltig tetteti, hogy süket. Pedig minden következménnyel tisztában van, mégsem tesz semmit. Egyszerűen hihetetlen és lélegzetelállító ez a tudatos és következetes felelőtlenség. De már nincs messze az ébresztő. A jövő évi agrárköltségvetés mindenkinek rossz, ezért kis- és nagytermelőt hamarosan megint egy táborba sodor a közös sérelem. Ma még csak figyelmeztettek az erőgépek, holnap elindulnak a főváros felé. A termelők nem mennek önként csődbe. Előbb még megmutatják a Kossuth téren: nem csak elméletben és papíron léteznek.