Patthelyzet

Amint az várható volt, egyelőre nem járt teljes sikerrel Magyar Bálint oktatási miniszternek az egyházi iskolák anyagi megszorítására irányuló kísérlete. A hazai viharoknál is nagyobb és veszélyesebb nemzetközi botrány elkerülése érdekében a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának vezetője, Hiller István lépett közbe. A politikai döntéshozók közötti háttértárgyalásokról szinte semmit nem szivárogtattak ki, de a hatalommegosztási problémákra így is fény derült.

A koalíció működését elvileg a – szándéka szerint nyilván egyértelműen megfogalmazott – koalíciós megállapodás szabályozza, amelyet a két párt vezetője, Kovács László és Kuncze Gábor, valamint az aláíráskor még miniszterelnök-jelölt Gyurcsány Ferenc látott el kézjegyével 2004. szeptember 30-án. A rövid dokumentum általános szándéknyilatkozatból, az alapelvekből és a koalíció működését szabályozó részből áll. Két melléklet egészíti ki: a kormányprogram, valamint a kormánytagok koalíciós pártok szerinti megoszlása. A koalíció működését szabályozó rész elején a dokumentum leszögezi, hogy a partnerek „a kormányprogramban nem szereplő, nagy jelentőségű kezdeményezéseket megelőzően kölcsönösen egyeztetik álláspontjukat”, valamint, hogy a „koalíciós kormányzás a kormányzati munka során kiérlelt közös álláspont megvalósítása”.
Az ehhez hasonló általános szövegek tényleges értelmét a mindenkori gyakorlat mutatja meg. Ki tudná eldönteni, hogy mi számít „nagy jelentőségű kezdeményezésnek”, és mi tekinthető közös álláspontnak? Magyar Bálint oktatási miniszter október 28-án készített törvényjavaslata például, amely különböző okokra hivatkozva az alapfokú művészetoktatás, valamint az egyházi iskolák támogatásának drasztikus mérséklését helyezte kilátásba, vajon mennyiben tekinthető „egyeztetett álláspontnak”?
Hogy a terv nagy jelentőségű lett volna, ha megvalósul, az biztos, hiszen a rendkívül ambiciózus miniszter ravasz számszaki megfontolásokra hivatkozva egyenesen a rendszerváltás előtti állapotokra emlékeztető helyzetet akart újjáéleszteni. A nagy visszalépés talán nem sikerült.
A Magyar Nemzet 1989. január 14-én közölte az iskolákat fenntartó szerzetesi elöljárók és a művelődési miniszter levélváltását, amelyben azonos elbírálást és azonos támogatást kértek az egyházi iskolák számára. Az egyenlő elbánás meglehetősen logikus következménye annak, hogy azonos feladatok ellátásáról van szó. A kérdés rendezését szolgálta a magyar kormány és az Apostoli Szentszék által 1997 júniusában aláírt megállapodás, amely a katolikus egyház magyarországi közszolgálati és hitéleti tevékenységének finanszírozását, valamint egyes vagyoni kérdéseket volt hivatott szabályozni. Ezt az Országgyűlés 1997. december 1-jén ratifikálta – az SZDSZ tiltakozása ellenére. Az azóta eltelt hét esztendő alatt a Szabad Demokraták Szövetségének különféle prominensei több alkalommal is kifejtették véleményüket e nemzetközi szerződés tarthatatlanságáról, de a felmondásáig még sohasem jutott el egyik baloldali kormányzat sem. Talán nem is fog. Kis visszalépések azért történtek. E mostani próbálkozás – az azóta az Alkotmánybíróság által megsemmisített egészségügyi salátatörvénnyel együtt – az eddigi legnagyobb ugrás lett volna, ha sikerül.
Formailag – a koalíciós szerződés szempontjából – persze jól alátámasztható a művelődési minisztérium lehetséges védekezése is. Hiszen ki tudná megmondani, mit jelent az „egyeztetett álláspont”? Ha a Pénzügyminisztérium gondolkodás nélkül támogat minden megszorítást, így ezt is, akkor nyilván nem a kisebbik koalíciós partner egyéni leleményéről van szó, hanem nagyon is egyeztetett álláspontról. Ha azonban a fontos társadalompolitikai kérdésekben mégsem a Pénzügyminisztérium lenne a legfelső fórum, akkor nem megfelelő partnerrel egyeztetett Magyar Bálint.
A helyzet bonyolultságát csak fokozza az egyes tárcák hatáskörében mutatkozó számtalan átfedés. Ahogyan nem sikerült tisztázni, milyen megfontolások alapján került a Miniszterelnöki Hivatalból a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumához az egyházügyi államtitkárság, az sem tudható, hogy az egyházi iskolák ellen tervezett megszorításokkal kapcsolatban ki a történelmi egyházak illetékes tárgyalópartnere. Az egyházügyi államtitkárság teljesen súlytalan intézmény, a címzetes államtitkár funkciója egyre címzetesebb. A Miniszterelnöki Hivatal, ha megtartott egyház-politikai tanácsadó-garnitúrájára, a kissé bizonytalan státusú Szabad egyház a szabad államban című, el nem fogadott egyház-politikai koncepció megfogalmazóira támaszkodik, talán még tovább megy, mint az oktatási tárca, vele tehát teljesen céltalan lenne a tárgyalás. És természetesen az elképzeléseit az érintettekkel egyeztetni „elfelejtő” Magyar Bálint sem tűnik alkalmas tárgyalópartnernek.
A kaotikus helyzet egészen komikusnak tűnhetne, ha nem lenne az egyházi iskolák megmaradása szempontjából életbe vágó a lehetséges megoldás megtalálása. Most látszik csak igazán, hogy a kormányprogramból kifelejtett egyház-politikai koncepció egyáltalán nem apró formai hiányosság, és hogy az egyházügyi címzetes államtitkár ezzel kapcsolatos állandó változásban lévő álláspontja a teljes szakmai kompetenciahiány biztos mutatója. Majd elkészül az egyház-politikai koncepció? Dolgoznak rajta? Nincs is szüksége a kormányzatnak ilyesmire, hiszen koncepció helyett tárgyalások kellenek? Melyik álláspont az érvényes éppen? Ki a döntéshozó? Hogyan alakulhatott ki a kettős hatalmi helyzet?
Mindenesetre a történelmi egyházak vezetői november 15-én Hiller Istvánnal tárgyaltak, bár a megbeszélésen jelen volt az államtitkár is. S hogy mit ígért Hiller? Hogy az egyházi iskolákban dolgozó pedagógusok státusa a továbbiakban is közalkalmazotti marad, az intézményeket megillető alapnormatíva szerkezete egységes és változatlan lesz, a kiegészítő normatíva tekintetében pedig érdemi elmozdulás fog történni. E felsorolás mindennél ékesebben mutatja az Oktatási Minisztérium valódi szándékait, azt, hogy nem egyszerű tévedésről vagy a költségvetési szigorítások automatikus végrehajtásáról volt szó.
Csakhogy nem egészen világos, hogyan és miért dönthetne Hiller Magyar Bálint helyett, illetve ellen. Egyáltalán: miért éppen Hillernek kellene döntenie? Márpedig a helyzet megoldása nagyon is sürgető, hiszen az oktatási miniszter által előidézett, talán nem kellőképpen végiggondolt támadás gyorsan túlnőtt a kis helyi liberális fricska szintjén. November 17-én Juliusz Janusz érsek, apostoli nuncius találkozott Hiller Istvánnal, és bár a tárgyalásról nagyon kevés információ szivárgott ki, az apostoli nunciatúra sajtóközleménye megerősítette, hogy a találkozó célja az Apostoli Szentszék és Magyarország között létrejött nemzetközi megállapodás megsértésének elkerülése volt. A sajtóközlemény tehát a diplomáciai nyelv szokásos stiláris finomságai helyett a lehető legélesebben fogalmazta meg a nuncius álláspontját. Ennél erélyesebb figyelmeztetés nem lehetséges.
A miniszterelnök vatikáni látogatása előtt mi más volna várható, mint gyors visszatáncolás a kormányzat részéről? A probléma azonban nem oldódott meg, hiszen a hatalom továbbra sem rendelkezik általános és mindkét koalíciós partner által elfogadott elképzeléssel egyház-politikai kérdésekben, és továbbra sem tudható, hogy ki van tényleges döntéshozó szerepben.