Nyolc budapesti kerület vezetése tiltakozik a forrásmegosztás gyakorlata miatt, mert szerintük az felelőtlen. Az I., a III., a IV., a IX., a XI., a XII., a XIV. és a XV. kerület polgármesterei – köztük MSZP-s és SZDSZ-es politikusok – közös nyilatkozatban ítélték el azt a gyakorlatot, hogy néhány héttel az év vége előtt összességében 2,2 milliárd forintot von el a főváros a kerületektől. A polgármesterek szerint ráadásul többszöri módosítás után is követhetetlen és átláthatatlan a pénzek elosztásának módja. A kerületvezetők ezért közös nyilatkozatban fordultak Demszky Gábor főpolgármesterhez, egyeztetést sürgetve. Nem a városvezetés szubjektív értékítéletétől függ, hogy mennyi pénzt kap egy kerület, hanem egy objektív rendszer alapján kell dönteni, amelynek azonban lehetnek hibái – jelentette ki Lakos Imre (SZDSZ). Atkári János (SZDSZ) pénzügyekért felelős főpolgármester-helyettes azt közölte: a forrásmegosztás korrekciója során derült ki, hogy az adatszolgáltatási rendszerben hiba van, amelyet azonban a Belügyminisztérium legújabb jogértelmezése szerint már nem lehet korrigálni.
Atkári tiltakozott egyes polgármesterek állítása miatt, amely szerint a főváros eltitkolta a városrészek elől a forrásmegosztás kiszámításához szükséges adatok egy részét. Tarlós István, Óbuda polgármestere lapunk kérdésére azt közölte: a forrásmegosztás kiszámításához szükséges táblázatokat Atkári valóban eljuttatta a kerületekhez, ám ezekből nem derül ki, hogy a fővárosi tulajdonú zöld területek mérete egyik évről a másikra hogyan növekedhetett a tízszeresére. Tarlós szerint ennek a számítási módozatait titkolta el a főváros. Atkári János szerint azonban ez is a rendszer egyik hibája.
Szarvashibák a pénzosztás rendszerében
Közös nyilatkozatban tiltakozik nyolc városrész polgármestere a forrásmegosztás szerintük felelőtlen gyakorlata miatt. A fővárosi önkormányzat szerint a bizonytalanságot a rendszerben lévő hibák okozzák.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!