Bérleti díj ellenében cseréli le a jövőben egy szolgáltató a Volánbusz Rt. járműveinek gumiabroncsait. Az eddigiekkel ellentétben a külsős cég ellenőrzi majd rendszeresen a járművek abroncsainak állapotát, a Volánbusz Rt. álláspontja szerint ebben az új üzleti konstrukcióban az üzemeltető tőkelekötése csökken. Jelenleg e feladatokat az ország legnagyobb autóbusz-társasága – amely hatezer járművel rendelkezik – a saját műszaki telephelyein látja el. A társaság tájékoztatása szerint a járművek abroncsainak szerelését, illetve cseréjét a közbeszerzési pályázaton győztes Edler Szerviz Kft. végezheti.
Arról nem adott tájékoztatást a társaság, hogy a kiszervezést követően – információink szerint decembertől már az Edler Kft. látja el ezeket a feladatokat – hány fővel lesz kevesebb a Volánbusz létszáma. Annak ellenére, hogy a tőkelekötés csökken, az állami cég a vállalkozó által elvárt megtérülést is megfizeti majd a szolgáltatási díjban, az Edler jelentős piachoz jut.
Megjegyzendő azonban, hogy a Volánbusz éppen ezen a területen fogta vissza eddig költségeit, korábban minden gumi cseréjét Pekli Ferenc vezérigazgatóval kellett külön engedélyeztetni.
A kormány múlt heti döntésének megfelelően a Volán-társaságok magánkézbe adása egyelőre lekerült a napirendről, a kiszervezési tevékenységeket vagy a részleges privatizációt ez a döntés azonban nem korlátozza. Mint arról korábban beszámoltunk, a Volánbusz Rt.-nél az eltelt két évben növekedett a pénzügyi eladósodás, a műszaki állapotromlás, a korábbi beszerzésekhez képest visszafogták az új járművek vásárlását, miközben a tanácsadásra, szakértői díjakra kifizetett összegek ugrásszerűen emelkedtek. A Volánbusz a jelenlegi helyzetében elsősorban az ingatlanhasznosítás révén biztosítja a napi működést, illetve a fejlesztéseket.
Az EU szabályozása szerint jövő év elejétől a Volán-társaságok kezdeményezhetik a veszteséges járatok megszüntetését, azaz ebben az esetben a megrendelő – a helyközi közlekedésben az állam – téríti meg a költségeket, ha igényt tart a szolgáltatásra. A megrendelő azonban minden ilyen járatot felülvizsgál, és ha nincs más tömegközlekedési lehetőség, az autóbusz-társaság köteles üzemeltetni a járatot. Jelenleg államigazgatási egyeztetés alatt áll az új közszolgáltatási szerződés.
A világszervezet gratulál a gazdasági sikereinkhez
