A legsötétebb, aki nem ment el. Aki azt mondja: miért, kiért? Ezeknek? Az „ezek” mi vagyunk. Akiknek véleményünk van a haza, a nemzet dolgairól, élünk azzal, hogy ha a sors úgy engedi, megmondjuk. Persze az el nem menőnek is van véleménye, de azt majd később, máskor fogja flegmán és legyintgetően elmondani kocsmában, szervizben, fodrásznál, ABC-ben. Hogy neki mi minden nem tetszik ebben a világban. Ő csak utólag hőzöng. Nem állampolgár ő, csak itt lakik. Utólagos hőzöngő.
Magam délelőtt kilenc körül mentem szavazni, egyedül voltam az asztal innenső oldalán, beikszeltem a két karikát, megnéztem, van-e pecsét a nyomtatványon, bedugtam az urnába a borítékot, elköszöntem. Kint a kapunál ért utol az egyik szavazóbiztos, amúgy a helyi katolikus templom kántora, jó ismerős. Azt mondta, még csak tíz százalék jött el, Isten ne adja, hogy eredménytelen legyen, kesergett. Rajtunk derülne az összes rosszakarónk. A gyurcsányok, a hitükhagyott magyarok, az idegenszívűek.
Innen barátaim társaságába mentem. Voltunk vagy tízen, a népszavazásról volt szó meg az előző napi István, a király rockoperáról, amelyet persze egyikőnk sem akkor látott először, de talán sohasem volt még akkora súlya, értelme, üzenete, mint most, a népszavazás előestéjén. Kései lapzártakor a tévén, a rádión lógok: Él-e Buda? Áll-e magyar még? Azután az eredmények ismeretében jött a hideg zuhany.
Vagy tíz óra lehetett, amikor rám csörgött Schreiber Laci, akivel valamikor egy szerkesztőségben dolgoztunk. – Káin üdvözli Ábelt Budapestről – mondta halkan a készülékbe.
origo.hu
Halálos baleset történt a Fogarasi úton
