Kicsi a szektor, de erős

Hunyor Erna
2004. 12. 06. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Látszólag kicsi szektor a turizmus, de nagyon jelentős a magyar gazdaságban, fejlődése lényeges összetevője lehet a gazdasági növekedésnek – derül ki a GKI Gazdaságkutató Rt. A turizmus makrogazdasági szerepe című tanulmányából. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2002-es adatain alapuló felmérés szerint a közvetett és közvetlen turizmus tette ki a teljes magyar nemzetgazdasági bruttó hozzáadott érték 8,8 százalékát.
A közvetlen és közvetett turizmusszektor összesen 328 ezer főt foglalkoztatott 2002-ben, ez a foglalkoztatotti létszám 12 százaléka volt. A tanulmány megállapítja, hogy a jegybank fizetési mérlegének idegenforgalmi adatai nem tükrözik az ágazat reálfolyamatait, s a szekértők úgy vélik: az adatok alapján még az is kérdéses, hogy az idegenforgalom mennyivel járul hozzá a fizetési mérleg hiányának csökkentéséhez. A szakanyag szerint az ágazat – súlyához képest – viszonylag kevés támogatást kapott az elmúlt időszakban. A szektor költségvetési kapcsolatainak becslése alapján a kutatók arra a megállapításra jutottak, hogy a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás szakágazat 50 milliárd forint, a teljes közvetlen és közvetett turizmus- szektor pedig már 203 milliárd forint költségvetési befizetést teljesített. Ez az általuk előállított GDP 36 százaléka, amely csak kissé tér el a jelenlegi, átlagosan 39 százalékos adókoncentrációtól.
E tanulmányt nyár elején rendelte meg több szakmai szervezet, így például a Magyar Szállodaszövetség, a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége, a Vendéglátók és Idegenforgalmi Munkaadók Országos Szövetsége, a turizmus-vendéglátás ágazati párbeszéd bizottság, valamint a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara és a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.