Korszakot nyit az UMTS?

A nyugat-európai megjelenést követően Magyarországon is megindulhat a harmadik generációs mobilszolgáltatás. Hozzáértők szerint ez új korszakot jelent majd a hazai mobiltelefóniában. Az UMTS-frekvenciákat megvásárló cégek már a következő évben új mobilkommunikációs lehetőségekkel jelennének meg a piacon, az üzleti és a civil szférában egyaránt. A szolgáltató cégek tizenöt évig használhatják majd a frekvenciasávokat. A hatóság négy frekvenciablokkot hirdetett meg.

2004. 12. 13. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Új korszak kezdődhet a magyar mobiltelefóniában a gyors és széles sávú adatátvitelt lehetővé tevő harmadik generációs technológia bevezetésével. A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) a napokban két frekvenciablokkot értékesített, egy-egy koncessziót a T-Mobile és a Pannon GSM vásárol meg. A társaságok tizenöt évig használhatják a frekvenciasávokat, előbb Budapest belvárosában, majd a hálózatot fokozatosan kiépítve – legkésőbb 2008-tól – országosan is megkezdik a szolgáltatást. A hatóság négy frekvenciablokkot hirdetett meg, hármat a jelenlevő szolgáltatóknak, egyet pedig azoknak a cégeknek, amelyek újólag lépnének a magyar piacra. A harmadik frekvenciablokk esetében – amit a Vodafone vásárolna meg – egyelőre nem hirdetett eredményt az NHH, a frekvenciahasználati díjban még nem sikerült megállapodni. A negyedik frekvenciasávot egyelőre nem értékesítik, az NHH szerint a jelentkező szolgáltatók nem tudtak megfelelő banki garanciát bemutatni a fizetendő koncessziós díj összegére. Ezért az új szolgáltatók számára legkorábban egy év múlva hirdetnek tendert.
A harmadik generációs UMTS- hálózat a globális együttműködés részeként kidolgozott egységes szabványoknak és frekvenciasávoknak köszönhetően multimédiás alkalmazásokat, kitűnő minőségű és széles sávú adatátvitelt biztosít majd. A szolgáltatók együttműködésével a GSM-nél is egységesebb és átjárhatóbb, világméretű vezeték nélküli multimédiás hálózat épülhet ki. A minőség az integrált GSM–UMTS rendszer fejlesztésének egyik legfontosabb szempontja. A T-Mobile UMTS kereskedelmi szolgáltatását 2005-ben abban az esetben kezdi meg, ha megfelelő lefedettség mellett a GSM-nél megismert minőség garantálható, emellett kellő számban és választékban rendelkezésre állnak az UMTS-készülékek – közölte a cég. A már üzemelő GSM-rendszerbe integrált UMTS révén az ügyfelek minden eddigi szolgáltatást elérhetnek. A T-Mobile a GPRS/MMS roaminghoz hasonlóan a kereskedelmi szolgáltatás bevezetésekor több külföldi hálózaton elérhetővé teszi előfizetőinek az UMTS-t.
Az új adatátviteli technológia minőségi változást jelent az üzleti és a civil mobilkommunikációban egyaránt. A kiváló beszédminőség mellett az üzenet jellegű szolgáltatások elterjedésében, a széles sávú internet-hozzáférésben, a multimédiás megoldások terén és az élő videoátvitel, videoközvetítés esetében egyaránt nagyságrendi változást hozhat az UMTS. A harmadik generációs szolgáltatások között megjelenik és hosszabb távon elterjedhet a videotelefonálás. Vállalati ügyfelek számára ez a szolgáltatás biztosíthatja a költségtakarékos, mégis teljes értékű videokonferenciák gyors és egyszerű megszervezését.
A széles sávú, vezeték nélküli adattovábbítást lehetővé tevő mobiltávközlésnek a Pannon GSM is nagy jövőt jósol. A vállalat az elnyert frekvenciablokkal együtt lehetőséget kap arra, hogy az 1800-as frekvencián is szolgáltatást biztosítson. A harmadik generációs mobil bevezetésekor a felhasználók bármikor és bárhol csatlakozhatnak majd munkahelyi e-mail és internetrendszerükhöz. A rendszer alkalmas arra, hogy utazás közben – például vasúton – is hatékonyan intézhessék ügyeiket. A Pannon GSM szintén 2005-ben jelenik meg a kereskedelmi forgalomban a harmadik generációs mobillal; a cég szerint a piaci igényekhez mérten bővül a szolgáltatási kör.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.