A zsidó szomszéd váratlan eltűnése

Az ENSZ közgyűlésének megemlékező ülésén New Yorkban Joschka Fischer német külügyminiszter a nácik népirtását barbár tettnek, a német történelem erkölcsi mélypontjának nevezte. A holokauszt tragédiájának részleteivel számtalan tudományos kutatás és irodalmi mű foglalkozott, a demokratikus Németország fiatal generációinak a gondolatvilágában ennek ellenére állandóan visszatérő kérdés, hogyan juthattak el az elődök Auschwitzig.

Megfelelő táptalajt nyújtott az elvesztett első világháború után megroppant ország a hitleri ideológiának, amely kétoldalú, az egész világot fenyegető összeesküvés-elméletre támaszkodott. Nyugaton a nemzetközi pénzpiac felett uralkodó zsidó tőke, keleten a szintén zsidó származású vezetők irányította bolsevizmus. E kettős – a megsemmisítés rémét felfestő – front feltartóztatásának célja szolgáltatott muníciót a civilizáció aláásásának a legitimálásához. A politikai gonosztevők tervei felülmúlták az elképzelhetőség határait, Adolf Hitlert 1933-ban hatalomhoz segítették a németek. A vezér és kancellár meg az őt vakon követő kengyeltartók további állomásait – a nürnbergi fajvédelmi törvényeket, a Reichskristallnacht pogromjait – a nyilvánosság előtt elkendőzték a politikai sikerek: a Saar-vidék visszacsatolása, a hadkötelezettség ismételt bevezetése, Ausztria bekebelezése, a Szudéta-vidék visszaszerzése. A „meggyalázott nemzeti becsület helyreállításának” hatására a németek meggondolatlanul elnéztek a rezsim bűnös faji politikája felett. Amikor pedig a kezdeti hadsikereket a vereségek váltották fel, akkor a növekvő veszteségek és gondok terelték el a figyelmet arról, hogy a zsidó szomszéd váratlanul eltűnt. Az európai zsidóság szisztematikus kiirtásának színhelye pedig nem a „birodalom” területén működött. 1943–44-ben a legtöbb német hallott ugyan a keleti haláltáborokról, de ekkor már a „totális háború”, a túlélés kérdése került előtérbe. Hitlerrel szemben csak 1944 nyarán jelentkezett a polgári-konzervatív réteg végül sikertelen ellenállása. A magyar zsidók deportálásával a holokauszt ekkor már elérkezett utolsó fejezetéhez. Öngyilkossága előtt Hitler a berlini bunkerben diktálta politikai végrendeletét, és azzal dicsekedett, hogy sikerült kiirtania a kontinens zsidóságát.
Az annak idején semmibe vett holokauszt több mint hat évtized elteltével is nyomasztó örökség. A nemzetközileg elismert történész, Hans-Ulrich Wehler szerint „Auschwitzhoz nincs végérvényes viszony. Ezt minden generációnak magának kell megtalálnia – a trivialitás és a kiszorítás veszélyeitől kísérve”.

*****
„Nie wieder!”, azaz „Soha többé nemzetiszocializmust!” jelszóval emlékeznek meg ma a holokauszt áldozatairól Németországban. A mélyen bűntudatos német gondolkodás nem tűri meg, hogy a jövőben előfordulhasson egy auschwitzihez hasonló népirtás.