Európai magyarok bárgyú történelme

Egy bosszankodó kedves olvasónk ajánlotta figyelmembe a nemrégiben megjelent, Európa országai című könyvet. Album formátumú, színes fotókkal illusztrált munka, amolyan „nem hiányozhat a könyvespolcról” darab. Szerzőjének – bizonyos Jonathan Bale-nek – neve angolosan hangzik, ez okkal ébreszt kíváncsiságot a kötet hazánkat bemutató fejezete iránt. A magyarországi kiadó akkurátusan kiköti: a könyv sem egészben, sem részben nem másolható, mégis betűhíven ide másolom, mit tudhatunk meg a műből a mi kis hazánkról. Ne álljuk útját az információk szabad áramlásának!
Magyarország… „lakossága 10 milliós. Ennek legnagyobb része magyar, de számos kisebbség él az ország területén szinte a magyarok letelepedése óta: több cigánytörzs közösségei, svábok, szászok, szerbek, görögök, románok, szlovákok, szlovének és számos egyéb népesség. (…) A IX. század közepén magyar törzsek jelennek meg a Kárpát-medence kapuinál, és telepszenek meg itt, miközben, megtartva törzsi szerveződésüket, számos rablóhadjáratot vezettek a német-római birodalom területére. (…) Fejedelmük, Géza az európai udvaroknál ismert uralkodónak számított: felvette hát a kereszténységet, fiát is így taníttatta. Uralkodása alatt számos szövetséggel és gyermekei házasságával megteremtette a későbbi ország jogalapjait.” Szakítsuk félbe az értekezést, amelynek sajnos csak a magyar szövegét látjuk, így nem tudni, hogy az eredeti mű szerzőjének jutott-e tudomására Géza fejedelem további gyermekeinek ügyes megházasítása az eddig ismert Istvánén kívül, vagy csak a fordító (szerkesztő?) munkájának köszönhetjük e merőben új felfedezést.
Ez a kételyünk végigkíséri az olvasmányt, amely szerint: „Béla király uralkodása azért is jelentős volt, mivel az ő idejében törtek be a tatár seregek Magyarország területére. (…) 1308-ban az Anjou-házi Károly Róbert modernizálta az akkor stagnáló országot. A következő királyi ház a Jagellóké volt. (…) V. László idején a magyar hadvezér, Hunyadi János kormányozta az országot egy jó ideig. A hatalmi csatározásnak a király is és a Hunyadi-család tagjai is áldozatul estek, kivéve ifjabbik fiát, Mátyást, aki újra modernizálta a királyi hatalmat és nagy hódításaival szinte az egész Kárpát-medencét bírta. (…) 1492-ben hirtelen meghalt. (…) A következő időszakban a Jagelló-ház kapta meg a koronát, de az országra törő ottomán támadások ellen egyre gyengébben védekezett. 1541-ben megkezdődött a hármas hódoltság, az ország északi részét a német-római császárság, közepét a török birodalom, keleti felét, Erdélyt pedig önálló királya uralta: ők a mohácsi csata egyik hadvezérétől, Szapolyai Jánostól származtak. Az időszakban kisebb csatározások ellenére a béke uralta a térséget, viszont a lakosság nagy része kihalt, s a térségek elszegényedtek a pontosan rögzített határok és adózási törvények nélkül.”
Ismerjük el, szórakoztató elemek is vannak az idézett szövegben, de néhány állítást azért pontosítsunk: az Anjou-ház után a Luxemburgi-dinasztia következett; Hunyadi János hat évig volt kormányzó, ami nem nagy idő a meg sem említett Zsigmond király ötven esztendei uralkodásához képest; Mátyás király 1490-ben halt meg; Szapolyai arról nevezetes, hogy távol maradt a mohácsi ütközettől, az erdélyi fejedelmek – az Apaffyak, Báthoryak, Bocskai, Bethlen és a Rákócziak – nem tőle származtak; a hódoltság korát nem a béke, hanem a háború uralta, és az elszegényedést inkább a sanyargató „adózási törvények” okozták, mintsem azok hiánya…
Átugorva pár évszázadot – és megkímélve olvasóinkat egy szép csokorra való ostobaságtól és pongyolaságtól – tovább idézek e történelemparódiából. „A Habsburg-hű korszak szellemi élete igencsak magas színvonalon létezett: a kor ragyogásáról az egyik leggazdagabb nemesi család, a Festeticsek kastélyában is meggyőződhetünk, amelyet Fertődön találhatunk.” „Az 1820-as években itt is megindult a nemzetiségi öntudat ébredése. (…) 1848. március 15-én forradalom tört ki a Habsburg-elnyomás lerázására. A forradalom majd két évig tartott: 1849 szeptemberében a magyar csapatok, Görgey vezetésével, letették a fegyvert az osztrákok előtt.” Nos, Fertődön az Esterházyak kastélya ragyog; a szöveg fordítója/szerkesztője összekeveri a nemzetiségit a nemzetivel; a világosi fegyverletétel 1849. augusztus 13-án volt, nem szeptemberben, a kapituláció legfontosabb ténye pedig éppen az, hogy nem az osztrákok, hanem az oroszok előtt történt. E szarvas hibákhoz képest apróság, hogy a könyv szerint a monarchia utolsó királya VI. Károly volt (valójában IV. Károly), de miért pont a római számok stimmelnének egy olyan „országismertetőben”, amelyikben ez áll: „1989-ben, a változások szeleként Magyarországon is választások történtek.” Még egy történelemkönyvet sem kéne elővenni, az interneten sem kell rákeresni, csak megkérdezni valakit, aki 1990-ben körülbelül tízéves volt és nem féleszű…
A Magyarországot bemutató hét oldalon összesen 13 fénykép látható. Nem állítható, hogy a könyv kiadója mélyen a zsebébe nyúlt, mondjuk fotókat vásárolni, így aztán a tizenháromból négy (!) felvétel a Parlament épületét mutatja a Duna felől, másik négy (!) képen a Halászbástya és még egyen a budai Vár látható, az utóbbi „Fellegvárnak” nevezve. De ez még semmi! A fertődi Esterházy-kastélyt ábrázoló felvétel aláírása: „Kecskemét mindig is (!) múzeumváros volt”, egy további fotó pedig, megvallom, erős fejtörést okozott. Alatta ez áll: „Az I. világháború győzelmeire emlékeztet a Diadalív”. Miféle győzelmekre? Egyáltalán, hol van ez a diadalív? A helyes válasz: Bukarestben!
A kötet impresszumában nem szerepelnek az eredeti mű adatai, felelős kiadóként a budapesti Titán Computer Kft. és név szerint Takács Erika van megjelölve. Remélem, nem sértettem meg senki személyiségi jogait. Egy ország történelmét, jó hírét, anyanyelvét, a gyanútlan könyvvásárlókat és az olvasókat a jelek szerint manapság minden szakmai, erkölcsi és anyagi következmény nélkül meg lehet sérteni.