– Addig kell ütni a vasat, amíg meleg – mondta Orbán Viktor, aki az Egyesült Arab Emírségek fővárosába, Abu-Dzabiba utazott munka-villámlátogatásra. A kormányfő a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában ennek kapcsán elmondta: Magyarország és az emírségek között gyors ütemű gazdasági növekedés van kibontakozóban.
– Eddig Közép-Európát és Magyarországot elkerülték az emírségek beruházásai, ezért gondoltuk, hogy megragadjuk a lehetőséget arra, hogy mi legyünk a térségben ennek az országnak a stratégiai partnere – jelentette ki a miniszterelnök. Orbán Viktor kiemelte, a tárgyalások során kijelölték az iparágakat, amelyekben kiemelten működhet együtt a jövőben a két ország. Ezek az energiaszektor, a digitális infrastruktúra és a mesterséges intelligencia.
– A következő tárgyalási fordulóban már le is tudunk zárni néhány nagyobb léptékű programot – mondta Orbán, majd kiemelte, 24 százalékkal nőtt Magyarország és az emírségek közti áruforgalom.
A miniszterelnök elmondta, hogy a lengyelországi incidens megtestesülése annak, hogy milyen veszélyes körülmények között élünk. Amikor megtörténik a baj, hirtelen mindenki felkapja a fejét. A háborús fenyegetettség közvetlen, szomszédai vagyunk annak az országnak, amelyben a háború zajlik – tette hozzá.
Véleménye szerint nagy sebességgel mennek előre a dolgok a béketeremtés ügyében. Miközben az orosz–ukrán háborúra összpontosítunk, a tárgyalópartnerek nem csak erre koncentrálnak – jegyezte meg Orbán Viktor, példaként említve Oroszország integrálását a nemzetközi gazdaságba és energiaügyi kérdéseket
A lengyelek történelmi barátaink, ezért minden, ami Lengyelország szuverenitását érinti, Magyarországnak elsőként kell reagálnia – fogalmazott.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnökének szerdai beszédével kapcsolatban Orbán Viktor kiemelte,
három és fél éve viseljük egy háború mindenfajta következményeit, miközben a háborúhoz nincs közünk, abban sosem vettünk részt.
Orbán Viktor hangsúlyozta: a nyugati politikai elit, Von der Leyen vezetésével, bele akarja tolni a közép-európaiakat a háborúba.