A születéstől a halálig terjedő, közönségesen csak életnek nevezett fogalom – a német drámaírónő színpadán – egészen az animális ösztönök bevetéséig öleli fel az emberkénkkel megeső történeteket. A szülők egymásra találása, a gyermek fogantatásának, majd születésének igencsak elhúzódó, groteszk, pantomimszerű jelenete, apa-anya elhidegülése, válása, Helge magárahagyatottsága, lelki sérüléseinek látványos okai egy-egy hétköznapi élethelyzet vázlatába sűrítve, majd szerelembe esése, a Helge Félelme néven szerepeltetett szimbolikus figura (mintegy középkori misztériumbeli ördög, egyfajta Mefisztó) gyakori beleszólására, szorongásból fakadó, baljós cselekedetei, nősülése, elhidegülése, olcsó szórakozásokban való megmerítkezése, állásvesztése, kéjgyilkosságba torkolló szerelemkeresése, börtönbüntetése – néhány lírai monológot leszámítva – csupa-csupa klisék közé, vázlatos jelenetekbe szorított életút.
Az ürügyet a hétköznapi, elsivárosodott életforma felmutatására, akárcsak a vélhetőleg mintául szolgáló misztériumjátékokban, keretjáték szolgáltatja. Az önsorsrontó emberiség elkorcsosulása után, a humanizálódott állatok darabbeli megtestesítői kívánnak szórakozásul egy emberi sorsot színpadon végignézni; parancsukra az Isten Asszony és társai, a szórakoztató- ipar allegorikus figurái, lejátszatják előttük Helge életét. Ha más formában is, de színpadon (s később filmen) nemegyszer alkalmazott sorsmegidézés. Az elképzelés írói értékét lefokozza a darab – egyfelől szándékolt, másfelől klisékké silányult – vázlatos epizódokra tördelése. Mintha csupa üres sablont rakna egymás mellé Sibylle Berg, némi felületes filozofálásra hajazó lírával megfejelve. A szórakoztató-ipar manipulációját karikírozó betétek e felszínes tanmesével elegyítve korántsem állnak össze tartalmas, hiteles drámává, hogy irodalmi értékről ne is beszéljünk. A kritikusnak fölöttébb gyanús az is, hogy a show-biznisz darabbeli karikatúrája inkább az ifjúságot színházba vonzó, burkolt diszkószórakoztatást szolgálja.
Föntiek értelmében a Bárka Színház rendezője – a korábbi munkái alapján nagy tehetségnek bizonyuló –, Czajlik József csupa buktatóra bukkant a darab színrevitele során. A show-műsorok, a tévéklipek, megakoncertek szereplőinek karikírozása csak olcsó lehet, hiszen már önmagukban hordják paródiájukat. Az arany hajparókás, óarany szmokingos, mikrofonmániás, zenére rángatózó énekesek, showman-ek színpadi túlmozgatása agyonkoptatott, a keretjáték tétlenségre kárhoztatott szereplői pedig nem tudnak mit kezdeni magukkal. Hiszen az írónő elfelejtette megírni a szerepüket. A tanmese, azaz Helge életének végigjátszatása meg épp klisészerűsége miatt bizonyul kemény diónak. A hétköznapiságot nem lehet az író kínálta, hétköznapi klisékben megjeleníteni. Marad az ötletesség, már amennyire ez a konglomerátum megengedi. Czajliknak mégis sikerül több szellemes, mi több, tartalmas leleménnyel előrukkolnia, ami a darab gyengéit ellensúlyozza. Kiváltképp díszlet és kellékek dolgában (Gadus Erika m. v.), no meg játékötletekben. Helge történetének cselekménysorát is igyekezett sokatmondó játékleleményekkel földúsítani, pantomimes mozgássorozatokkal szellemesebbé, szemléletesebbé tenni. (Segítette ebben Gyevi-Bíró Eszter m. v. és Nagypál Gábor.) Az előadás amúgy jó gyakorlat a realizmus magyarországi rutinjához szokott színészek játékeszközeinek felfrissítéséhez. Csodát azonban nem művelhet.
A csoda: a Helgét alakító színész játéka. A címszereplő Nagypál Gábor mélységesen őszinte, minden mozzanatában hiteles alakítása. Végigjátssza mindazt, ami a szövegben nem szerepel, amire tán még utalás sincs. Amit és ahogyan belső indíttatásra egy mai Jedermann életviteléről, sorsáról, jelleméről, fájdalmairól és ritka örömeiről maga képzel (nyilván a rendező jótékony instruálására). Érezni, igazi alkotómunkában fogant a minden ízében eleven Helge. Mint ahogyan érezni, minden idegszálával jelen van a színen. Akár szorongó kisgyerekként, akár a halállal viaskodó öregemberként.
Környezetében markáns, feszes alakítást nyújt Seress Zoltán (Helge Félelme). A tagadás mefisztós szellemeként, módfelett kifejező, eredeti mozgással lép mindegyre közbe, hogy visszavesse a fiú sorsát. Spolarics Andrea több, egymástól elütő figurát játszik (Helge anyja, Lány, Ápolónő), a rendező az elkülönítés végett túljátszatja a közönséges diszkós lányok meg a slampos, közönyös Ápolónő szerepében. Varjó Olga mint Isten Aszszony rikító, ám felejthető szerepet kap, mint ahogyan Mezei Kinga (Tina Félelme) is, nincs mit egyéníteniük üres figurájukon. Szorcsik Krisztának (remek Antigonéja után) most egy jellegtelen lánnyal kell küszködnie. Szép jelenete Helgével való lírai kettőse szerelmük hajnalán. Hálátlanul szürke Kardos Róbert Apa-szerepe is, hiába igyekszik indulatossággal színezni. Egyed Attila showman-je irritálóan szokványos.
A négy, Újvidékről, illetve Felvidékről a társulathoz szerződött színművészt (Nagypál, Szorcsik, Mezei, Ollé – a Tapír) most láthattuk együtt a Bárka színpadán: így is kitetszik, tehetséget, expresszívebb mozgáskultúrát hoztak. Nem meglepő: mindannyiukat láttuk már remek vendégszerepléseken. Ám hogy megmutatkozhassanak, ennél a darabnál jóval többet érdemelnének. Ahogyan mi, a közönség is.
(Sibylle Berg: Helge élete, Bárka Színház. Rendezte: Czaylik József.)
origo.hu
Bécsben elszabadult az LMBTQ őrület - videó
