Mi a magyar?

Hadúr Sokan azt hiszik, hogy a pogány magyarok harci istene volt, de ez a hit téves, mert történelmünk forrásaiban és régibb irodalmunk emlékeiben sehol nyoma sincsen egy ilyen nevű pogány magyar istennek, s a nép hagyománya és hite sem tud róla. Hadúr alakját és nevét csak Aranyosrákosi Székely Sándor költői képzelete teremtette, aki 1823-ban megjelent A székelyek Erdélyben c. kis eposzában szerepelteti először. Nála még Haddur a költött istenalak neve, de Vörösmarty, aki átvette tőle, és Zalán futása c. eposzában szembeállította a magyarok iránt ellenséges érzületű Ármány alakjával, Hadúr-nak nevezi. Vörösmarty Zalánjának hatása alatt terjedt el aztán ez a név ebben az alakjában. […]
Irodalom Érdekes tudnunk erről a fontos műveltségi szóról, hogy Szemere Pál alkotta. 1839. szeptember havában ajánlotta unokaöccsének, Szemere Bertalannak, aki a következő évben megjelent Utazás a külföldön c. munkájában használta először. A szó képzése egészen szabályos, pl. bír: birodalom, lak-ik: lakodalom stb. Bizonyára ez is egyik oka volt annak, hogy példátlanul gyorsan terjedt, és csakhamar teljesen kiszorította az addig használt latin eredetű literatúra szót. (A nyugat-európai nagy nemzeteknek még ma sincsen saját szavuk az irodalom fogalmának kifejezésére…)
Agy A mai magyar nyelvben a koponyában levő velőt jelenti, de ezt a jelentést csak Bugát Pál orvos és természettudós ruházta rá 1828-ban. Eredetileg „koponyá”-t, „koponyacsont”-ot jelentett (vö. pl., hogy egy XVI. századi írónknál ezt találjuk: Szemeit agyából kiváják), s ez az ősi jelentése még ma is kicsillámlik az agyvelő összetételéből, ha ezt összehasonlítjuk a csontvelő és gerincvelő összetételekkel. (Ezek ti. olyan velők, melyek csontban, gerincben és k o p o n y á b a n vannak.) Eszerint agyon üt eredetileg nem azt jelentette, hogy „totschlagen”, hanem csak úgy volt értve, mint mikor ma azt mondjuk, hogy kupán üt vagy fejbe üt. Vö. pl. a Winkler-kódexben: „Náddal agyon verettetöl vala.” De mivel az embert rendesen nem náddal, hanem ennél súlyosabb eszközökkel ütötték agyon (vagyis kupán, fejbe), úgyhogy legtöbbször bele is halt az ilyen ütésbe, azért agyon üt idővel egyjelentésűvé vált ezzel: „totschlagen”. Az agyon ily módon helyhatározóból „zu Tode” jelentésű igekötővé vált, s akkor már arról is mondhatták pl., hogy agyonlőtték, akit nem fejbe, hanem szíven vagy testének más nemesebb részén lőttek meg; vagy pl. agyonnyomni lehetett valakit, bár a feje egészen érintetlen maradt. […]
Egyetem Ezt a főnevet a régi egyetemben határozószóból vonta el Verseghy Ferenc 1805-ben. Később, erről nem tudván, Kazinczy Ferenc is. Eleinte hol a latin universum (vö. még ma is: világegyetem), hol a latin universitas jelentésében használták. Az universitas scientarum fogalmát a tudomány-egyetem összetétellel fejezték ki, s ennek hatása alatt korlátozódott a szó jelentése a ma szokásos használatra. […]
Tanár Nyelvújításkori szó. Fogarasi János csinálta 1833-ban, azonban nem a mai jelentést tulajdonította neki, hanem a doktori címet akarta vele megmagyarosítani. Mai jelentését három évvel ezután Bugát Páltól kapta azzal a megokolással, hogy a tanár szó csak azt jelentheti, aki a tan-t mintegy kiárasztja magából! Már pedig a tant nem doktor, hanem a professzor árasztja! Bugát ugyanakkor a doktor kifejezésére a tudor szót csinálta és ajánlotta. […] Egy ideig aztán a tanár szót hol a „doktor”, hol meg a „professzor” jelentésében használták, míg aztán a múlt század ötvenes éveiben végleg „professzor” lett.
Horger Antal: Magyar szavak története (1923)