Tisztelt Szerkesztőség!

Horogh László (Budapest): Megjelent a kormány Fészekrakó programja. Szerencsés igénylés esetén kaphatunk kölcsönt, 15–20 évre, törlesztéssel. De hiába az üres frázis, hogy lendületben az ország, mindez nem igaz. Azt mondják, 200 ezres havi nettó jövedelemmel kell rendelkezni ahhoz, hogy az MSZP Fészekrakó hitelét igénybe tudja venni valaki. Gondoltak-e arra, hogy az adózás után megmaradt 50–70 ezer forint mire elég? Mert csak a havi részletek törlesztésére minimum 80–120 ezer forint kell, mégpedig havonta. A sikeres fészekrakáshoz így sok százezer forint bevétel szükséges, ami csak a kivételesen jó anyagi helyzetűeknek lehetséges. S mivel egy család normális életviteléhez szükséges lakásméretet a kormány nem támogat, így ez valójában egérlyukprogram. Jó lenne a még hátralévő rövid időben valódi családcentrikus és emberbarát döntéseket alkotni.

Dr. Gyurkó György (Salgótarján): Magyarországon az ipari tevékenység terjedésével a városokat kis üzemek, később gyárak látták el pékáruval, de nem akármilyennel. A kenyér jó ízű volt, és hosszan eltartható, jó minőségű hazai gabonából, lisztből készült, adalékanyagok nélkül. Most a kenyérre ragasztott címkén a következő szerepel: Rozs kenyér, 0,5 kg. Gyártás napja: hétfő, minőségét megőrzi szerdáig, azaz két napig. Vagyis két nap garanciát adnak a kenyérre, s csütörtökre elfolyósodik a belseje vagy megpenészedik. Szándékosan nem írok előállító céget, mert mind ilyen. Olyan is előfordul, hogy a barna kenyér csak azért barna, mert megszínezik, pedig nem a színt akarjuk enni, hanem a megfelelő összetételű kenyeret. Mindig gyanús az is, amikor „rozsos” vagy valamilyen „ízű” vagy „jellegű” szókat olvasok. Pedig jó lenne legalább egy-két hétig penészedés nélkül eltartható, adalékanyag nélküli kenyeret és pékárut enni.

E. János (e-mail): Fricz Tamás Egy következmények nélküli ország című cikke (Magyar Nemzet, 2005. január 18.) elgondolkodtató és a mai helyzetet jól körülíró cikk. Különösen igaznak találom a felvetett négy szempont közül az értelmiség felelősségét és az erkölcsi környezetet boncolgató sorokat. A két terület persze szorosan összefügg egymással, hiszen az értelmiség döntő többségének (főként a balliberális elveket vallókénak) immorális magatartása, saját elveinek feladása, dörgölődzése a hatalomhoz jelentős mértékben járul hozzá a körülöttünk lévő világ erkölcstelenségéhez. A gyökerek a rendszerváltás körüli időkre nyúlnak vissza. Nem lehet erkölcsös egy olyan világ és a benne élő társadalom, amelyben azoké a vezető szerep a politikában, a gazdaságban, a szellemi élet sok területén, a médiában, akik, illetve ideológiai követőik a hatalom csúcsán hozzájárultak az előző rendszer fenntartásához és működtetéséhez. Ha egy rendszer társadalmilag, politikailag, gazdaságilag, erkölcsileg megbukik, akkor az azt felváltó rendszerben – normális viszonyok között – azok képviselői az elemi igazságosság és a józan ész alapján nem játszhatnak vezető szerepet. Ha valamilyen okból mégis így történik, akkor ennek elfogadtatásában magára valamit is adó értelmiségi nem vehet részt. Nagyon nagy baj, hogy a rendszerváltást a tömegek feje felett és tevőleges részvétele nélkül bonyolította le egy szűk réteg, szinte külső erők felszólítására. Mindezek a tényezők meglehetősen labilissá teszik a demokratikus rendszert, s ezt a bizonytalanságot és a demokráciához érzelmileg alacsony szinten kötődő, a különféle ígéretekkel könnyen befolyásolható tömegeket a posztkommunista párt jól ki tudja használni. Egy erkölcsösebb, tisztább viszonyokat kialakító társadalom gazdaságilag is jobban tudna teljesíteni.