„Ez teljesen abszurd” – Baán László a műtárgyak beszerzésére vonatkozó EU-s irányelvről

„Ez egy bürokratikus eljárás, ami igazából egy versenyt imitál, ami nincs” – fogalmazott Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója hétfőn egy sajtóbeszélgetésen, utalva a műtárgyak beszerzésére vonatkozó EU-s irányelv életszerűtlenségére. Az Állami Számvevőszék a múzeum 2019 és 2024 közötti több ezer beszerzése közül hetet közbeszerzési szempontból aggályosnak tartott, ezért a Közbeszerzési Döntőbizottság várhatóan megbünteti az intézményt. A múzeum álláspontja szerint azonban a jelenleg hatályban lévő jogszabály teljesen ellentmond úgy a közbeszerzési törvény, mint a műtárgypiac logikájának, így kérik az illetékes szerveknél az irányelv felülvizsgálatát.

2025. 09. 08. 19:35
Miklós Erika és Baán László El Greco Gonzaga Szent Alajos képmása című alkotása előtt Fotó: Bach Máté
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megjegyezte: nem véletlen, hogy az évről évre jelentős szerzeményezéseket lebonyolító híres európai múzeumok egyike sem folytatott le műtárgypiaci vásárlásai során egyetlen közbeszerzési eljárást sem az elmúlt tíz év során, s ez átfogóan is igaz a jogkövetésükről, s egyben működési forrásaik bőségéről ismert német, francia, holland és skandináv múzeumok által lebonyolított műtárgypiaci beszerzések teljes körére: vagyis az európai múzeumi világ egyszerűen nem vesz tudomást erről a jogszabályi előírásról. 

Az intézmény kérni fogja az illetékes magyar állami szerveknél az EU-s irányelv felülvizsgálatának kezdeményezését, figyelemmel a művészeti alkotások beszerzésének sajátosságára és az európai múzeumok e tárgyban tanúsított észszerű és következetes gyakorlatára. 

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.