A verseny és a piacgazdaság lassan, de biztosan behatol a lakótelepekre is. Az olcsóbb gázfűtés egyre komolyabb konkurenciát támaszt a – sok helyen akár egyharmaddal is többe kerülő – távfűtésnek. Az egyedi gázfűtésre átálló társasházak lakóit érthetően nem érdeklik a távhő környezetbarát voltáról és szebb jövőjéről szóló reklámok. Mint ahogy az a statisztika sem, mely szerint a távhő ára nálunk nagyjából feleannyi, mint Nyugat-Európa nagyvárosaiban, és amelyet a Budapesti Távhőszolgáltató (Főtáv) tett közzé február végén. Minthogy a magyar fogyasztó keresete elmarad a nyugati átlagtól, a döntését is a magyar piaci viszonyok, a gáz- és a távfűtés itthoni árának összehasonlítása alapján hozza meg.
A távfűtés ára
Annak persze több oka van, hogy Magyarországon olcsóbb a távfűtés, mint Európa más részein. A fűtőanyagot, a földgázt az egész magyar energiaszektor olcsóbban szerzi be, mint nyugati versenytársai. A gázfűtést használók is élvezik tehát ezeket az előnyöket. Ezért, hogy versenyképes maradjon, a távfűtő szakma – szociális és környezetvédelmi érdekekre hivatkozva – kedvezményekért és alacsonyabb hatósági árért lobbizik az államnál.
Az ellentábor azonban joggal veti fel, hogy az elmúlt években a hőtermelésből, -szolgáltatásból és -fogyasztásból álló hőlánc első eleme s a termelés már jelentős támogatást kapott az államtól. Hegedűs Miklós, a GKI Energiakutató Rt. igazgatója nem is érti, miért támogatja az állam még mindig évi tízmilliárdot jóval meghaladó összeggel ezt az ágazatot. Való igaz, persze – mondja –, hogy a villamos energiát és a távfűtéshez felhasználható hőt egyszerre előállító erőmű sokkal hatékonyabb, és ezért jóval energiatakarékosabb, mint a hagyományos. Azonban mit ér az egész, ha a hasznot az erőmű tulajdonosai teszik zsebre? Miért fizetett ki az állam az adófizetők pénzéből forintmilliárdokat, ha az adófizető és elsősorban a lakótelepen élő távhőfogyasztó nem lát viszont egy fillért sem belőle? Hogy ez így van, arra legjobb bizonyíték a távhő fogyasztói ára: amely hosszú évek óta rendszeresen az inflációnál jobban nő. Budapesten például 2004-ben először januárban, az áfa emelése miatt nőtt a távfűtés ára, majd augusztusban a Fővárosi Közgyűlés döntött egy újabb, 7,4 százalékos emelésről. A lényeg tehát nem változott. Modernizáció ide, modernizáció oda, a rendszerváltozás kezdete óta nem csökkent, hanem inkább nőtt a távfűtés ára a munkavállalói jövedelmekhez és a nyugdíjakhoz képest.
Jól illusztrálja mindez a neoliberális „lecsorgáselmélet” hamis voltát. Mert igaz ugyan, hogy csak azt lehet elfogyasztani, amit megtermeltünk, és virágzó gazdaságra van szükség ahhoz, hogy az emberek boldoguljanak, ebből azonban téves azt a következtetést levonni, hogy a gazdaság megtermelte haszon automatikusan „lecsorog” majd az emberek közé. Pedig ezért volt az, hogy az elmúlt évtizedben a központi büdzséről döntők nem sajnálták a privatizálódó energiaszektortól a pénzt. Van is ma már sok modern erőmű. Csakhogy a modernizáció hasznát zsebre vágják a magántulajdonú erőművek tulajdonosai. A lakók érdekeinek védelmére szerződött önkormányzatok ugyanis – a debreceni kivételével (Hegedűs Miklós szerint ez az egyetlen olyan önkormányzat, amely saját erőművel rendelkezik) – rá vannak utalva, vagy úgy tesznek, mintha rá lennének utalva a közeli erőműre. A Napi Gazdaság című lap nemrég lezajlott távhő-konferenciáján számos részvevő marasztalta el emiatt az önkormányzatokat, mondván: inkább hatóságként, mint lakóik érdekeit képviselő szervként viselkednek.
Koncentrálni a forrásokat
Van javítanivaló a távhőlánc második eleménél, a távhőszolgáltatóknál is. A panellakásban lakók érdekeinek védelmében határozottan fellépő Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) szerint tagjaik, a távhőszolgáltatók fogyasztói gyakran kérdezik: miért kell nekik azokban a hónapokban is magas rendelkezésre állási díjat fizetniük a szolgáltatónak, amikor nem használják a fűtést? A legtöbb tennivaló azonban a fogyasztóknál jelentkezik. Ha nincs pénz a költségvetésben egyszerre a teljes felújításra – márpedig nincs, ez nyilvánvaló –, akkor a kis lépések politikáját kellene követni. Dombai Mária építészmérnök, a szervezet építési tanácsadója a rendelkezésre álló pénzügyi források szűkös volta miatt a korszerűsítési munkák terén fontossági sorrend megállapítását javasolja. A rendelkezésre álló összegeket olyan területre szükséges összpontosítani, ahol a legkisebb befektetéssel a legnagyobb haszon érhető el. Problémásnak tartja a szakértő a jelenlegi pályázati rendszert is, amely az egyébként méltányolható műszaki szempontokat a pénzügyiek elé helyezve olyan – nagy költséggel járó, esetleg csak évtizedek múltán megtérülő – munkákat, mint a hőszigetelés és a nyílászárók cseréje, együtt kezel a szorosabb értelemben vett fűtéskorszerűsítéssel. Ez azzal a veszéllyel jár – állítja Dombai Mária –, hogy a sok bába között elvész a gyermek. Az a néhány milliárd forint, amelyet a költségvetés a fűtéskorszerűsítésre biztosít, kevés a több százezer lakás nyílászáróinak cseréjére vagy a homlokzat szigetelésére. Viszont elég lehet a fűtés (kétszobás lakásban) néhány tízezer forintos költséggel járó szabályozhatóvá és mérhetővé tételére. – A tapasztalat azt mutatja: a költségosztóval és radiátorszelepekkel felszerelt lakások lakói sokkal takarékosabban bánnak a fűtéssel. Kisebb a fűtésszámlájuk, amit így ki is tudnak fizetni. Ugyanakkor a szolgáltatók is jól járnak a korszerűsítéssel, mert kevesebb a kintlévőségük – teszi hozzá Cser Károlyné, a NOE alelnöke, aki szintén problémásnak tartja a jelenlegi pályázati rendszert, és úgy véli: sérti az esélyegyenlőséget, mert a forráshiányos önkormányzatok és a szegényebbek nem tudnak részt venni benne, nem tudják a költségek egyharmadát magukra vállalni. Tömegével érkeznek szervezetükhöz a panaszok azoktól a többgyermekes családoktól, akik szabályozhatatlan lakásokban laknak. A tízemeletes panelházak alsó szintjein lakók ugyanúgy magas árat kénytelenek fizetni, mint a legfelső emeletiek, holott nekik, azokkal ellentétben, pótlólagos fűtésről is gondoskodniuk kell a hidegebb téli napokon. Ez a probléma főleg az egycsöves fűtési rendszerű házakban tapasztalható, ahol a meleg víz a csővezetékeken keresztül először a felső szintekre jut – itt túl meleg van –, innen halad az alsó szintek felé, és közben több fokot veszít a hőmérsékletéből.
Ahol már befejezték
A hatszázötvenezer magyarországi távfűtött lakás túlnyomó többségét annak idején szabályozó- és mérőszerkezet nélkül építették. A kétszázötvenezer lakást fűtő, a fővárosi önkormányzat tulajdonában lévő Budapesti Távhőszolgáltató (Főtáv) Rt. kereskedelmi igazgatója, László György is nagyon fontosnak tartja a szabályozhatóságot. Azonban – mint mondja – egy kétszobás lakás esetében a mintegy százhúszezer forintos beruházási költség, valamint az abból elérhető évi négy-ötezer forintos megtakarítás nem teszi túl vonzóvá a felújítást a fogyasztóknak. A lakásonkénti mérés túl drága megoldás, ezért csak költségosztókat lehet felszerelni. Ez pedig nem igazi mérés, csak a fogyasztás arányait mutatja. László György szerint Finnországban például nem is mérik a fogyasztást.
Mindez részben magyarázza, miért halad oly vontatottan a korszerűsítés. Budapesten csak néhány ezer lakásban fejezték be. És bár vidéken némileg jobb a helyzet, gyakran ott is megbánták, ahol már túl vannak rajta.
Kecskeméten a hőszolgáltató vállalat gazdasági igazgatója, Tokovics Klára elmondta, a 11 ezer távfűtött lakás egyharmadában van ma a radiátorokon termosztatikus szelep és költségosztó. Az eredmény az egyedi fogyasztástól függően tíz–negyven százalékos (átlag 25 százalékos) hődíj-megtakarítás. Meglepően javult ettől kezdve a fizetési morál, a kft. kinnlevőségei évről évre csökkentek. Bonyolultabbá vált azonban a lakásonkénti költségek felosztása és a fűtésdíj elszámolása. Lényeges, több ezer forintos különbségek vannak azóta az egyes lakások havi számláiban. A hideget kedvelők szomszédai úgy vélik, ők így kénytelenek jobban fűteni, többet fizetni. Ezek miatt a közösségen belül esetenként heves viták folynak, valószínűleg ez az oka, hogy az utóbbi években csökkent a fűtéskorszerűsítés iránti igény Kecskeméten.
Budapesten a kevés vállalkozó kedvű közösség egyikében, egy zuglói tízemeletes panelépületben 2003 őszén fejezték be a korszerűsítést. Összességében véve jól jártak, hiszen az első szezonban harminc százalékkal csökkent a hőfogyasztás. A közelmúltban tartott, néha vitákkal tarkított közgyűlésen azonban kis híján úgy döntöttek, felhagynak a lakásonkénti elszámolással, és visszatérnek a korábbi, légköbméter szerintihez. A lakóközösség igazgatósági elnöke szerint a konfliktusokat elsősorban a költségosztókat felszerelő és leolvasó társaság tapasztalathiánya és hanyagsága okozta.
Tófalvi György, a távfűtés szabályozásában és mérésében gazdag tapasztalatokkal rendelkező Techem Kft. igazgatója szerint ezek könnyen kiküszöbölhető, átmeneti problémák. Azért merülnek fel, mert – a nyugat-európai országokkal ellentétben – Magyarországon nincs érvényes előírás arra vonatkozólag, hogy milyen szabályok szerint kell elosztani a költségeket. Ezért ha egy lakóközösség úgy dönt, hogy semmilyen korrekciós szorzót nem használ, kompenzálandó a hőfogyasztás szempontjából kedvezőtlenebb helyzetű lakások fogyasztóit, akkor a leolvasást végző társaság nem tud mit csinálni. Van viszont lehetőség a visszaélőkkel szembeni eredményes fellépésre. Tófalvi György szerint elvileg két csalási lehetőség létezik. Az egyik az, hogy ventilátorral hideg levegőt fújnak a költségmegosztóra. Ilyenkor az elhasznált elektromos áram meszsze meghaladja a nyereséget. Ezért senki nem nyúl ehhez az eszközhöz. A másik módszer azonban, mely szerinte „csak nekünk, magyaroknak juthat eszünkbe”, annál csábítóbb. Ilyenkor leszerelik a radiátort, majd vásárolnak egy másikat, és azt használják fűtésre. És amikor jön a leolvasó, visszaszerelik a régit. Azonban ennek is megvan az ellenszere, mondja Tófalvi György: minimális költséggel le lehet plombálni a radiátorokat. Különben maga a fűtéskorszerűsítés, melynek összegét a Főtáv kereskedelmi igazgatója 120 ezer forintra becsüli, Tófalvi szerint egy kétszobás lakásban hatvan-kilencvenezer forintból megoldható, egy-két órás munkával. A befektetés húsz-, gyakran akár harmincszázalékos energiamegtakarítással öt év alatt megtérül. Viszont a külső szigetelés javítása és ablakcsere esetén akár harminc, negyven év megtérülési idővel kell számolni. A szakember szerint a költségosztók műszaki paramétereit Európában nemzetközi szabványok rögzítik. Ott is aránymérést végeznek, és az elég megbízható, valamint tökéletesen alkalmas arra, hogy az elszámolás alapja legyen. Nem véletlen, hogy nem egy európai országban, köztük Németországban, Ausztriában, de Bulgáriában is kötelezővé tették.
A csapatjáték fontossága
A távfűtés csapatjáték, amely csak akkor eredményes, ha minden játékos betartja a szabályokat, és tudja, hol a helye, mi a szerepe a csapatban. A hőlánc szemei szorosan egymásba kapcsolódnak. Állítólag egy tízemeletes épület ötödik emeletén, a középső lakásban nyugodtan „le lehet csavarni” a fűtést, feltéve, hogy a környező lakásokat fűtik. Ilyenkor alig néhány fokot esik a hőmérő higanyszála, ezért a mérésnél korrekciós szorzókat szokás alkalmazni. De ki állapítsa meg a szorzókat: a szakmailag hozzáértő, de kívülálló leolvasócég vagy a lakóközösség demokratikusan választott, de hozzá nem értő vezető testülete? Hol legyen a tulajdoni határ a szolgáltató és a fogyasztó között? Támogassa-e az állam vagy sem az elviekben más fűtési fajtáknál környezetkímélőbb és takarékosabb távfűtést? Ha igen, hogy tudja azt a fogyasztók és az ország lakossága javára tenni?
Koncepcióban és programokban nem volt hiány az elmúlt tizenöt évben. A történet az úgynevezett német panelhitellel kezdődött. A kilencvenes évek elején a magyar állam háromszázmillió márkás kedvezményes hitelkeretet kapott a Kohl-kormánytól panelfelújításra. Abból csak százmilliót sikerült felhasználni. De érdemes végiglapozni a Horn–Kuncze-kormány időszakának sajtóját is: az első két évben tömegével születtek az Indul a panelprogram című írások. A ciklus második két évében viszont már a Nincs pénz panelfelújításra című és ehhez hasonló cikkek domináltak. Az 1998 és 2003 között kormányzó konzervatív koalíció fő bázisát nem a panelépületekben lakók jelentették, ezért inkább a vidéki települések családi házainak csatornázására biztosítottak forrásokat. Csekély összeget, évi kétmilliárdot szántak erre a célra, de azt legalább odaadták.
Azután a második balliberális koalíció magasabb szinten folytatta, amit elődje elkezdett. Most már egy-egy éven belül is sorjáznak az ígéreteket tartalmazó „koncepciók”, majd a megszorító csomagok. A legutóbbi Gyurcsány–Petrétei-„programot” pedig egyszer valószínűleg még tanítani fogják… a PR-szakmában. Az újságcikkek címei ugyanis azt mondják: 18 milliárd forintos panelprogram indul. A 18 milliárd azonban csak nyolcmilliárd, mert ennyit vállal a költségvetés, a többit az önkormányzatok és a lakók fizetik. De a nyolcmilliárd sem annyi, hanem csak 1,9, mert hatmilliárd a következő kormányra hárul. Azonban az az 1,9 milliárd sem annyi, hanem nulla, mert sikerült a pályázatokat elég későn – április elején – meghirdetni ahhoz, hogy a felújításokat el se lehessen kezdeni a fűtési idény kezdetéig. Erre egyébként nem más, mint a társasházkezelők országos szövetségének képviselője, Langer Iván hívta fel a figyelmet. A NOE-nál ehhez hozzáteszik: – Az úgynevezett kétlépcsős pályázási rendszer miatt – ami azt jelenti, hogy külön kell pályázni, előbb a társasházaknak az önkormányzatoknál, majd az önkormányzatoknak a pályáztató hatóságnál – ne számítsunk arra, hogy ebben az évben bármi is megvalósul a programból. A kormánypolitikusokat azonban ez már nem érdekli, a fontos az, hogy a médiát teleszórták a látványos, 18 milliárdos „adományról” szóló hírekkel.
E sorok írójához, aki maga is lakótelepi lakásban lakik, a 2002-es választások előtt bekopogott a helyi szocialista jelölt, Csiha Judit egy aktivistája. Megkérdezte tőle: mit értenek a szocialisták a szórólapjukon szereplő, „felújítjuk a lakótelepeket” szlogen alatt? Az aktivista megígérte: érdeklődik, és majd tájékoztatja. Egy darabig várt rá, hátha visszajön, és mond valami konkrétabbat. De ma már világos, ha jönne, sem mondana semmit.
Orbán Viktor
Orbán Viktort kérdezi Bayer Zsolt és Ambrózy Áron
