Még nem Ronaldinho

Magyar férfi kézilabdázó huszonhárom év elteltével nyerte el ismét a legrangosabb európai klubtrófeát, a Bajnokok Ligáját. Igaz, 1982-ben a Budapesti Honvéd diadalmaskodott az akkori BEK-ben, 2005-ben pedig csupán egyetlen játékosunk, Nagy László, de legalább fél csapatra való gólt dobott a Ciudad Real elleni finálé hazai, barcelonai visszavágóján.

Kilenc találatával ő volt a mezőny legeredményesebbje, így tökéletesen pótolta a helyszínen szurkoló elődjét, Inaki Urdangarint, aki jobbátlövőből János Károly spanyol király veje lett. Nagy László tegnapi beszélgetésünkkor leszögezte, ebbe a magasságba már nem kívánja követni Urdangarint.
– Egyrészt, ha jól tudom, a királynak csak egy lánya van, másrészt négy éve itt él velem Barcelonában a kedvesem, a döntő utáni első ölelés is természetesen neki jutott – kezdte Nagy László.
– Aztán jött a többi nyolcezer? Egyáltalán, a futballőrült Barca-drukkerek mennyire ünnepelték „agyon” a kézilabdázókat?
– Sokan és sokszor gratuláltak, és nemcsak a kilenc gólomhoz, hanem a védekező- és a támadó- játékomhoz is. A lelkesedés és az érdeklődés már csak azért is óriási volt, mert két spanyol csapat játszhatta a döntőt. De ettől mi még nyugodtan végigsétálhatunk Barcelonában az utcán, nem lettünk Ronaldinhók. Ami persze érthető is, mert ha valahol ilyen futballisták vannak, velük senki sem versenyezhet.
– A nyolcaddöntőben idegenben lőtt több góljuknak köszönhetően múlták felül a szintén spanyol Pamplonát, a negyeddöntőben egy góllal a német Kielt, az elődöntőben kettővel a címvédő szlovén Celjét, aztán a fináléban megint eggyel a Ciudad Realt. A sorozat melyik pillanata volt a legnehezebb?
– Szinte mindegyik. Pamplonában a hatgólos előnyünk is alig lett elég a visszavágón, aztán a Kiel ellen öt-, a Celje ellen pedig háromgólos hátrányt kellett behoznunk, mégis a vége volt a legkeményebb. Bizonyítani akartam magamnak, a helyszínen szurkoló családomnak, a magyar tévénézőknek, mindenkinek.
– Tökéletesen sikerült. Részben bizonyára azért, mert ha igazán elindul, már-már megállíthatatlan. Hány kilogramm volt, amikor megérkezett Szegedről Barcelonába, és mennyi most?
– 103-104 kilóval jöttem, most 112-115 között mozgok.
– Nem a katalán konyha miatt, ugye?
– Nem, én is azt hiszem, ez a plusz tíz kiló tiszta izom.
– Amire a magyar válogatottban is nagy szüksége lesz, hiszen ha Carlos Perez nem változtatja meg az elhatározását, és nem áll újra csatasorba, elsősorban önnek kell bevinnie a csapatot a jövő évi Európa-bajnokságra…
– Remélem, ki is jutunk, én a kettős győzelmet tűztem ki célul a macedónok ellen.
– Addig azért akad egyéb dolga is, például már szerdán spanyol bajnoki mérkőzést vív a Barcelona a Leon vendégeként. A liga erejét pontosan jelzi, hogy az összecsapás tétje a harmadik hely. A történtek után képes érte lelkesedni?
– Három forduló van még hátra, és természetesen szeretnénk mindhármat megnyerni, de ahogy látom, a BL-győzelem után olyan nagy tragédia már nem történhet idén a csapattal.