Lehetetlenség eljutni Moldvába, ne is álmodjanak ilyesmiről – tanácsol el az árvízi terepszemlétől a székelyföldi Csíkszeredából Románia keleti régiójába vezető országúton posztoló rendőr, feltartóztatva valamennyi arra igyekvő járművet. A kocsink szélvédőjére kiragasztott „Press” felirat láttán aztán megvonja a vállát, és sokat sejtetően odaveti: – Saját felelősségükre folytathatják az útjukat, de ne feledjék, én figyelmeztettem magukat. Ismerve a román közegek sokszor alaptalan aggodalmaskodását, és tudva, hogy Erdélyből másutt képtelenség átkelni a gyönyörű kolostorok és a kiváló borok őshazájába, nekivágunk a Gyimesek völgyének. Hargita megyét – legalábbis a Moldvában végzett pusztításhoz képest – valamelyest megkímélte a természet, itt „mindössze” 35 települést, 142 lakóházat és hatezer hektár termőföldet rongált meg az ár, a kár értéke viszont így is hétmillió euróra rúg.
A Szent István-i Magyarország ezeréves határán fekvő Gyimesfelsőloknál a Tatros még szelíd patakként kanyarog az út mentén, itteni arca azonban csalóka. Néhány kilométerrel odébb, az immár Bákó megyei Bruszturószánál ugyanis a sötétbarna színű folyó úgy tajtékzik és rohan, mint egy vadló, és nincs menekvése az útjába kerülő embernek, jószágnak. A néhány nappal ezelőtt Romániára zúduló, a négyzetméterenkénti száz litert is túlhaladó mennyiségű csapadéktól megtáltosodott Tatros nem kegyelmezett az infrastruktúrának sem: Palánka és Comanesti (Kománfalva) között legalább tíz helyen átszakította az egymással párhuzamosan futó köz- és vasutat: egyszerűen kimosta alóluk a töltést, így a sínpárok hullámvasútként lógnak a folyó fölött. A hegyoldalról lezúduló patakoktól tízszeresére duzzadva Ágasnál egyszerűen kettészelte az aszfaltot, leradírozva a térképről bakterházat, kertet, fészert, lakóházat.
– Átéltem az 1940-, ’41-, ’72- és ’80-ban bekövetkezett árvizeket, ilyet azonban még soha nem láttam – magyarázza a Bákó megyei faluban egy idős férfi, miközben azt szemléli, amint a katonák erőgépekkel egyengetik a sódert, hogy mihamarabb beindulhasson a normális forgalom. Mindez azonban hetekbe is beletelik, mivel a környéken még szombaton és vasárnap is bőségesen esett, és a megáradt patakok minduntalan átmosták a ledöngölt földet. Az út menti házakat küszöbig lepi a sár, az iszap és a hordalék, az egyik portán az árból kimentett gáztűzhelyet és varrógépet tisztítja a soha nem tapasztalt természeti csapásból felocsúdni ma sem képes család.
Az embert ugyanez a kép fogadja a leginkább árvíz sújtotta moldvai Bákó, Vrancea, Galati és Braila megyék szinte valamennyi településén. A külvilágtól jóformán még ma is elszigetelt Comanesti lakosait valószínűleg még sokáig kísérti az az éjszaka, amikor a Tatros „átkelt” a mintegy 15 ezer lelket számláló városon. A település központját nem öntötte el a víz, az itteni tömbháznegyedekben ezáltal elvileg normálisan folyhatna az élet. Ellenben a megbőszült folyó számos helyen tönkretette a gáz- és elektromos vezetékeket is, emiatt itt ma sincs gázszolgáltatás, a villanyt pedig csak két napja adták meg. A városszéli negyedeket viszont valósággal átmosta a kávébarna folyó, pusztulást és kárt hagyva maga után.
– Látja ott azt a hidat? Akkor éjjel farönköt és futball-labda méretű köveket dobáltak át rajta a korlátot nyaldosó hullámok. Ha valaki ott állt volna, ma énekel fölötte a pap – idézi fel az apokaliptikus éjszakát, az árhullám tetőzését Stefan Vancea, akinek a Tatros partjára épített gazdaságából 1000 négyzetméternyi földterületet és háza mellékszárnyát szakította ki a víz. A 76 éves férfi mentőövként kapaszkodik a kezembe, és sírva sorolja: hagymája, krumplija, káposztája volt a kertben, a háza előtt fekvő hatszobás melléképületet pedig négy éve építette, most meg mindezek helyén egy húszméteres szakadék tátong. – Harmincöt éve ültettem ide néhány akácot, ezek valamelyest felfogták a telket, de gyökerestül tépte ki őket az ár – magyarázza. – Szándékosan nem cementtel, hanem falécekkel burkoltam be a házat, mivel ezek engednek a kisebb talajmozgásnak, éppen ezért nem sajnáltam rájuk az ötvenmillió lejt. Jobb lett volna, ha engem is magával ránt a víz, itt már úgyse élhetek a tudattal, hogy bármikor folyónak indulhat a házam.
A férfi a megkímélt épület fölött magasodó dombon álló öreg, kétszobás házra mutat: tíz testvérével együtt ebben nőtt fel, és közülük a legfiatalabbként, apja biztatására, ő örökölte, majd építette tovább a családi portát. Néhány szomszéddal együtt megérkezik Stefan Vancea lánya is, akiből immár a helyi hatóságok felé zúdul a panaszáradat. Elmondja, hogy a négy napja történt katasztrófa óta a polgármesteri hivataltól arra sem méltatták őket, hogy kiszálljanak a helyszínre, és felmérjék a kárt; a romok eltakarításában a szekérrel-lóval rendelkező ismerősök segédkeznek. – A hídlábaknál felgyűlt hordalék eltakarítására kivezényelt katonák mesélték, hogy a városházán dolgozó damnák (női alkalmazottak – a szerk.) reggelente egy órát kávéznak, majd csak aztán látnak neki a munkának. Mi napra pontosan fizetjük az adót, ilyen helyzetben azonban a kutya se törődik velünk, felőlük akár meg is dögölhetünk – ontja magából az elkeseredést a fiatalasszony, miközben a segítő jobbot kínáló szomszédokkal együtt nekünk is házi bort tölt.
Vanceáékkal több százan járnak még egy cipőben Comanesti-en és a környező településeken: akinek nem vitte el a házát a víz, az most a hátrahagyott hordalékot kénytelen kilapátolni – a tisztaszobából is. A medréből kilépett folyó által a hegyekből lecipelt homok és kő sok helyen majdnem két méterrel megemelte a talajszintet, úgyhogy az iszap a házak ablakáig ér, ott pedig, ahol valamikor kertek, veteményesek voltak, ma egybefüggő vastag kavicsfövenyt látni. A lakosságnak előbb a föld alól kell kiásnia bútort, személygépkocsit, háztartási felszerelést, majd a kivezényelt katonák segítségével szállíthatja el a „szárazon maradt” rokonsághoz, ismerősökhöz. Akadnak azonban, akik azt mondják: noha még nem tudják, hová költöznek, nem hajlandók többé a folyó közelében lakni.
Viorel Miron comanesti-i polgármestert a várossal egybenőtt Aszó faluban találjuk, ahol a segélyszállítmányokat, katonákat és a tűzoltókat irányítja a legrászorultabb helyekre. Comanesti-en ötszáz embert kellett kilakoltatni, és iskolákban, templomokban, közösségi házakban elszállásolni, ezenkívül ma is több mint ezer lakos szorul naponta ivóvízre és élelemre. Az elöljáró elmondja, az előző évekhez képest a mostani árvíz amiatt végzett soha nem tapasztalt pusztítást, hogy közel száz méterrel átköltöztette a medrét. Amikor afelől érdeklődünk, hogy milyen mértékben képes anyagi segítséget nyújtani a helyi önkormányzat a rászorulóknak, nemes egyszerűséggel rávágja: semmilyenben. – Nincs miből, mivel elődömtől 53 milliárd lejes (145 régi lej egy forintnak felel meg – a szerk.) adósságot örököltem, aminek még a negyedét sem sikerült törlesztenünk. Viszont a kormánytól ígéretet kaptam a megrongált épületek és a tönkrement infrastruktúra helyreállítására – mondja Viorel Miron, akinek mégis inkább amiatt fő a feje, hogy a város környéki védőgát betonlapjait valósággal szétzúzta a Tatros, márpedig ha újabb árhullám érkezik, a gát összeroppan, Comanesti pedig víz alá kerülhet.
Egyébként Bukarestben csak a mostani árvízi katasztrófa idején merték nyíltan bevallani, hogy Bákó megyében a maszszív, 99 százalékban törvénytelen erdőirtás miatt keletkezhetett ilyen méretű pusztítás, mivel a tar hegyoldalakon kényük-kedvük szerint zúdulhattak alá a megáradt patakok. Ebben a moldvai megyében – ahol négy halálos áldozatot követelt az ár, több mint ezer lakóépületet mosott el, és több tízezer hektárnyi mezőgazdasági terület öntött el –, és főleg a Tatros völgyében hétezer hektár fenyőt irtottak ki, az egész országban kitermelt mennyiség 15 százalékát. A helyi polgármesterek, erdészek cinkosságával véghezvitt erdőirtás oroszlánrészét annak az arab üzletemberekből álló maffiahálózatnak tulajdonítják, amelynek bűncselekményeire még a márciusban kirobbant iraki túszdráma idején derült fény, amikor egy Romániában élő szíriai vállalkozó megrendezte három bukaresti újságíró bagdadi elrablását. Az általuk letarolt fenyőrengeteget évtizedek múlva sem lesz képes pótolni a román állam.
Bákón kívül jelen pillanatban a Traian Basescu államfő és Calin Popescu-Tariceanu miniszterelnök által az elmúlt napokban többször is felkeresett Vrancea megyében a legkritikusabb a helyzet. Csak ebben a régióban tizenhárman vesztették életüket a Tatros és a Szeret folyók áradása nyomán, miközben az országban a halálos áldozatok száma eléri a húszat. A Kárpát-kanyarban húzódó Vranceában akadt olyan település, ahol a lakosok – főleg az idősek – nem akarták elhagyni otthonukat akkor sem, amikor a víz már a házuk tetejéig ért. Holttestüket aztán a víz visszavonulta után ásták ki az iszapból. Különben az árhullám által nem kímélt Moldvában sokan szerencsétlen embertársaik iránt sem viseltettek együttérzéssel. A vranceai Vadu Roscán, ahol hét lakos lelte halálát, jóformán még le sem vonult az ár, amikor a környező településekről tolvajok jelentek meg a faluban, és szinte mindent elloptak, ami mozdítható és a későbbiekben még felhasználható. A felbőszült parasztok azonban meglesték őket, és miután öt rablót sikerült tetten érniük, csupán a helyszínre kiérkezett tűzoltóknak sikerült megakadályozniuk a tömeges lincselést. Ugyanennek a falunak a lakosai a tegnap idelátogató Traian Basescu államfőt könyörögve kérték, hogy a hatóságok telepítsék át őket biztonságosabb vidékre, és építsenek számukra új otthont, mivel az elmúlt három évtized során második alkalommal önti el házaikat a víz. De saját hasznukra használták ki a természeti katasztrófát a moldvai kőolaj-finomítók és egyéb ipari létesítmények is: a múlt héten gátlástalanul engedték a megáradt folyókba a szennyező anyagokat és kőolajszármazékokat, hiszen a sok helyen százszorosára emelkedett vízhozam közepette mindez nehezen kimutatható.
Az áprilisi bánsági árvizek tapasztalata nyomán egyébként mára Basescu is belátta, hogy Románia sem műszakilag, sem logisztikailag nincs felkészülve az elmúlt években tapasztalható közép-európai klímaváltozásra és az ebből fakadó árhullámokra. A köztársasági elnök ezért a hét végén meghirdette az ország átfogó, főleg európai forrásokra támaszkodó infrastrukturális újjáépítését, és ezzel párhuzamosan azt, hogy régiónként létesítenek speciális, korszerű műszaki felszereléssel ellátott mentőalakulatokat, amelyek természeti csapásokkor azonnal bevethetők lesznek. Az ehhez szükséges erőfeszítéseket azonban kizárólag nemzeti összefogással érheti el Románia, ám ez hiányzik. Miközben ugyanis Európa-szerte pénzt gyűjtenek az itteni árvízkárosultaknak, Magyarország pedig egy 12 fős katasztrófavédelmi egységen kívül létfontosságú segélyszállítmányt is eljuttatott Moldvába, a bukaresti politikusok többnyire az előre hozott választások lázában égnek. Vélhetően kampánycélok vezérelték például az ellenzéki szociáldemokratákat, amikor a húsz halottról és tízezer elmosott lakóházról szóló híradások közepette tegnap bejelentették: bűnvádi feljelentést tesznek a kormány ellen, amiért az elrendelte a Szeret felső folyásán fekvő gát megnyitását és az árhullám Galati megyébe történő elterelését, amelynek nyomán az itteni falvak is víz alá kerültek. Sokan azonban azt jósolják, ugyanez a posztkommunista párt az őszi parlamenti megméretés után a politika süllyesztőjében eltűnik.
origo.hu
Orbán Viktor: Nem pihenünk, zajlik a kormányülés, hajrá, Dominik! - Képek
