Üzleti ügy lehetett az indíték Horgoson

2005. 07. 08. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elmozdult a holtpontról a titokzatos horgosi családirtás ügyében már lassan fél éve tartó, több ízben tévútra jutott nyomozás – állítja a belgrádi Vecsernje Novoszti, amelynek olyan információi vannak, hogy a magyar rendőrség e nyomon már kihallgatásokat tart, és vizsgálja egy budapesti cég üzleti könyveit.
A szerb rendőrség tehát végre olyan adatra bukkant, amely elvezethet a hattagú Szalma család fél évvel ezelőtti kiirtásának megrendelőjéhez – teszi hozzá a cikk. A belgrádi napilap szerint a szerb belügy nyomozói felderítették, hogy Szalma Nándor, a fiatalabb családfő 600 millió forintos ajándékot kapott Magyarországon, de nem teljesítette az ajándékozónak tett ígéreteit. A feltételezések szerint ezt bosszulták meg az egész családon. Szalmáékat a jelek szerint üzleti ügyek miatt gyilkolták meg. Ezt támasztja alá az is, hogy tízezer eurót találtak a házban a gyilkosság után. Ebből arra következtettek, hogy a jól fizetett bérgyilkosoknak nem kellett pénz. A lap forrása szerint ezek után csak az üzleti ügyekre koncentráltak a nyomozáskor.
Néhány hete közvetítő útján kapcsolatba léptünk egy magyar tanúval, akiről kiderült, hogy titokban együttműködött Szalma Nándorral kétes ügyeiben. Tőle hallottunk a 600 millió forintról. A tranzakció lebonyolítója pedig éppen ez az ember volt, aki jelentkezett nálunk – ismertette a belgrádi lap meg nem nevezett rendőrségi forrása. Azonban más lehetőségeket sem zárnak ki a nyomozók. Például olyan információk birtokába jutottak, hogy Szalma nagy összegű kölcsönöket vett fel hotelépítésre. Viszszafizetni pedig nem tudta, talán ez is lehet a véres bosszú indítéka – írja a Vecsernje Novoszti.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.