Csak nézem Furcsányt
Van, hogy a Magyar ATV-nek becézett kanálisra is rákattintok. Miközben végigszörfölök a többi csatornán. És mit látok a minapában? Tiszta vörös háttér előtt maga Furcsány Kegyenc ad főúri interjút egy alázatos sajtószolgának. Hebeg és sziszeg.
Rosszindulatú ármányt fújtatnak – mondja az ellenzékiekről Arany János nyelvén. Mert hogy a vagyona eredetéről érdeklődnek ezek a pofátlanok. Ilyet szegény Medgyessy, ha megfeszült volna, se tud kicsiholni magából. Azt is mondja, a német helyzetről szólván, hogy:
Az a baj, hogy nem volt elég baloldali a német politika.
Ő már csak tudja, hogy mit kellene tennie legnagyobb gazdasági partnerünknek, a mostanában a magyar vendégmunkásokkal megkülönböztetett gondoskodással bánó dájcsoknak. A „feketemunkás” bélyeget viselni kényszerülő, bár minden papírral rendelkező magyar dolgozók védelmében egy szava sincs. Tényleg, milyen szó nélkül? Leveszem a hangot.
Egy zavarában kezét tördelő, félénk kisfiút és egy cinikusan számító, kígyói hidegséggel hipnotizáló alakot, vagyis két embert látok magam előtt. Mindkét jellemvonás, alapismérv tuti bukó egy választáson. Több pedig nincs neki. (Csak a számokkal mer dobálózni, mióta kirúgták a KSH vezetőjét, saját emberükkel váltva fel.)
Az IH jelenti
Az Inferno Hírügynökség mekkai tudósítójától:
A Demokratikus Közép-keleti Unió tizennégy tagállama tegnap Mekkában egyhangúlag megszavazta a lator ország, az Amerikai Egyesült Államok elleni büntető háborút.
Az USA ismételten és durván megsértette a nemzetközi jogot, és lábbal tiporja az emberi jogokat otthon és az egész világon, mondotta Mohamed ibn Mohamed, a DKU elnöke. Mindent elkövettünk, hogy elkerüljünk egy háborút, amelyet tiszta szívből megvetünk. De ellenőreink azt jelentették az észak-amerikai országból, hogy titokban folytatja az illegális ununhexium fegyverek kísérleti programját. Diplomáciai eszközeink kimerültek. Katonai lépésre kényszerülünk.
A szaúdi forradalom során, 2042-ben alakult DKU, az önrendelkezési jogot tisztelő és az egész világban terjesztő államszövetség a második arab felvilágosodás fényében nem örül ennek az intézkedésnek. Amerika elfoglalása a DKU első katonai lépése.
Mohamed elmondta, hogy ha az USA nem állítja le Észak-Afrika egy részének jogtalan és zsarnoki elfoglalását hét napon belül, Irak, Irán, Afganisztán, Jordánia, Mohamed-Arábia légi deszantos egységeket küld Amerika Vadi Új-Angliájába. Az USA harmincegy országot tart megszállva a világon.
A DKU szankciókat léptetett életbe már 2039-ben is, amikor az USA nem volt hajlandó kivonni csapatait az Antarktiszról.
Amikor ilyen nehéz döntést hozunk meg, mondta Mohamed ibn Mohamed, nem feledkezünk meg demokratikus ideáljainkról. Felhatalmazást kaptunk népeinktől, hogy szüntessük meg az USA fenyegetéseit a demokratikus társadalmakra nézvést. Az arab nép hangját meghallja a szabad világ.
Idő-járás
Ma semleges idő lesz, úgyhogy aki napozni kíván, töltsön le napsütést a www.sunshine.net-ről. A hódeszka szerelmesei, a havazást, az iskolaszünetet kedvelők a www.snow.org.-ról tölthetnek le téli zimankót. A www. mooonshine.com-ról az éjszakai, titkos, kisüstipálinka-főzésre való idő tölthető le. (Utóbbit jövendő apósomnak ajánlom.)
Ma délelőtt esni fog az eső. Mindenki, aki náthát akar kapni, jól átfázni, ronggyá ázni, uzsgyi az utcára. A délután a napimádóké lesz. Hét ágra süt a nap estig. (Bizony, szerelmem.) Mindenki kedvére választhat.
Mondhatjátok, hogy nincs szükségetek egy idegenre, hogy tudjátok, merről fúj a szél. Én ezt nem is kétlem. Csak reggel miért kérdezitek meg mindig a családot, hogy most melegen öltözzetek-e vagy sem? Ma már csak nyár és tél van. Egyre inkább csak nyár. Én már mondtam: irány észak! Fütyülnek a tengerészak. Aki itt akar maradni, annak szeretnie kell a sivatagot. Abban is van szépség.
Egykori szerelmem felhőket gyűjtött. Fényképezőgéppel. Én a tekinteteit, a mozdulatait. A felhők sem változtak olyan gyorsan, mint ő. Ezentúl kínai pecsétemmel azonosítom jóságos jóslataimat.
Egyszer egykori szerelmem két napot fényképezett le egy felhőben. Mikor kéred már meg a kezemet? – kérdezte. Ha három napot tudsz lefényképezni egyszerre, mondám.
Édesanyú (2.)
Édesanyám néhány receptjét adom megint közre édesszájúaknak mint egy olyan harc dokumentumait, melyek a győzelmét igazolják az ötvenes évek nyomorúsága fölött. Akit nem érdekel, ugorjon.
CSÚSZTATOTT PALACSINTA
Hozzávalók: 5 dkg vaj, 5 dkg cukor, 3 tojássárgája, 5 dkg liszt, 2 és fél dl tej, majd a tojások felvert habja
Elkészítés:
5 dkg vajat 5 dkg cukorral habosra keverem, hozzáadom a 3 tojássárgáját, 2 és fél dl tejet, majd a tojások felvert habját. Palacsintasütőben ujjnyi vastag réteget merek belőle. Előzőleg a sütőt olajozom (kenőtollat étolajba mártva). A tészta egyik oldalát sütöm. Cukros dióval leszórom. Kb. 5 db lesz belőle. Az utolsó darabot ráborítom. Tetejére cukros dió.
HABOS MEGGYES
3 tojássárgája, 3 evőkanál cukor, ezeket 10 dkg vajjal habosra keverem, 1 dkg élesztőt teszek hozzá felfuttatni, pici só. Fél liter liszt. Tejjel a fenti anyagot összeállítom. Könnyű, nokedlilágyságúra felkeverem, és kelni hagyom. Kelés után zsírozott, morzsázott tepsibe öntöm. Ismét kelni hagyom. Ha megkelt, tetejére zsemlemorzsát szórok, majd cukrozott, fahéjas meggyet teszek a tésztára. A tetejére ismét kevés zsemlemorzsát szórok, hogy ne száradjon ki. Ha a tészta kisült, 3-4 tojás fehérjéből habot verek. Majd 12 dkg cukrot kavarok kanalanként a habhoz. Ezt a kisült meggyes tészta tetejére öntöm, elsimítom. Kicsit még a felső lángon sütöm, míg rózsaszínű lesz. Ha kihűlt, négyzet alakúra vágom.
KANONOK LEPÉNY
(Oroszné Margitkától, finom és sokáig eláll, mint Júlia süteményei)
Fél kg lisztet összekeverek 1 kis csomag sütőporral. Azután 2 evőkanál fagyos zsírral dolgozom össze. Beleteszek 25 dkg porcukrot, 2 egész tojást, 1 citrom reszelt héját, 1 csomag vaníliás cukrot. Annyi tejet, hogy könynyen nyújtható tészta legyen. A tészta nagyobbik felét tepsibe teszem, megkenem barackízzel. Kb. negyed kg darált dióbelet, ebbe kb. 20 dkg cukrot. Rászórjuk a barackízre. Majd rátesszük a tészta másik felét kinyújtva. Tojással megkenjük, és erre is szórhatunk darált diót. Közepes tűznél világosra sütjük. Hosszúkás szeletre vágjuk. Frissen is finom, de napok múlva is jó.
SÜTŐVEL KEKSZ
(enyém)
90 dkg liszt, 20 dkg zsír vagy 25 dkg margarin, 40 dkg cukor, citromhéj reszelve, 3 egész tojás, 3 dl tej, szódapor (két mokkáskanállal) vaníliás cukor. (Éljenek Joseph Priestley és Jedlik Ányos atyák, a szóda feltalálói, mondom én.)
Öntöttvas formában sütöm, amit előzőleg zsírral/margarinnal megkenek. A fenti anyagokból gombócokat formálok, és ezeket teszem az előmelegített formába. Összecsukom, majd a másik felét is sütöm, átfordítom. A tészta elég gyorsan sül.
DIÓS LEPÉNY
(enyém, illetve nagymama receptje)
1 adag fekete tepsibe (fehér zománcos tepsibe másként kell)
15 dkg margarint habosra keverni, 20 dkg cukor, 3 tojássárgája, 2 dl tejföl, 40 dkg lisztbe 1 mokkáskanál szódaport, reszelt citromhéjat, 1 kanál zsírt keverni. Jól összeállítom. (Melyik szakácskönyvben olvasni ilyet?) Majd zsírozott, morzsázott tepsibe öntve a tetejét elsimítom. (Szinte mindegyik recept ugyanazokból az anyagokból áll, mégis más lesz belőle. Ez ám a művészet.) Előmelegítés 6-oson (5–8 perc). Sütés 6-oson. Ha rózsaszín a teteje. 3 tojásfehérjét felverni habnak, könynyedén, kanalanként beleteszem a tört diót, 20 dkg, és 20 dkg cukor. Elsimítom. Újból a sütőbe teszem a felső lángon (alá tepsi téve), és halvány rózsaszínre pirítom. (Ki süt ma már ilyen macerás dolgokat? Van, aki már egy kenyér megvajazását is főzésnek tartja.)
Tudni(nem)valók az amcsikrúl
Ezek az adatok, szemben az IH jelentésével, sajnos tények.
A HÁZ KÖRÜL
21%-uk nem veti be naponta az ágyát. 5%-uk soha.
A nők 40%-a már hozzávágta a lábbelijét férfihez.
A férfiak 87%-a nem használja az alsógatyáján a sliccet. 67%-uk rövid, fehér alsót hord.
A nők 87%-a nem a neki való méretű melltartót visel.
SZOKÁSOK
Az amcsik 58%-a már telefonált a munkahelyére, hogy beteg, pedig nem volt az.
Négy amcsiból három szigorú sorrendben tartja a bankjegyeket nagyság szerint a tárcájában.
50%-uk titokban a moziba csempész nem ott vásárolt kaját.
39%-a a férfiaknak vendégségben a mosdóba pisil.
17%-ukat rajtakapta a házigazda.
81%-uk figyelmeztetné ismerősét, hogy húzza fel a cipzárt a sliccén.
29%-uk nem válaszol a meghívókra (tényleg, minek?).
71%-uk hallgatózik (telefon stb.).
EVÉS
69% megeszi a tortát, mielőtt cukormáz kerülne rá.
47% megissza a papírdobozból a tejet (milyen mázlisták, hogy nem zacskóban kapják), ha senki nincs a közelben.
22%-a az éttermekben sült krumplit eszik.
9%-a az amcsiknak kihagyja a reggelit, 22%-a az ebédet is.
TISZTASÁG
22% ott hagyja a fogpaszta nyomait a mosdóban.
13% mossa a fogait oda-vissza.
33%-a a nőknek festeti a haját (a férfiak 25%-a).
58%-a nőknek festi a körmét.
33%-a nőknek nem vallja be a testsúlyát.
30%-uk nem ül le a nyilvános vécén.
45%-uk pisil a tus alatt (többnyire tus van a kád helyett).
28%-uk belepisil a medencébe (mert jobb helyeken az van).
VEZETÉS
Öt emberből négy énekel a kocsiban.
45% állandóan túllépi a sebességhatárt.
Kétharmaduk a gázra lép sárga lámpánál.
Egyharmaduk nem használ biztonsági övet.
VALLÁS
90%-uk hisz az isteni büntetésben.
10% hisz a tízparancsolatban.
82% hisz a túlvilágban.
45% hisz a szellemekben.
HÉTKÖZNAPOK
90% az ébresztőórák rabja.
53% rendszeresen olvassa az újságok barom horoszkópjait.
16% megfeledkezik a házassági évfordulóról.
59% mondja, hogy ő átlagos kinézetű.
38% küld karácsonyi lapot.
SZERELEM ÉS SZEX
Ötből kettő az első szerelméhez ment hozzá.
29%-uk szűz a házasságkötéskor.
A férfiak 10%-ánál tart tíz percig a merevedés.
56%-a a férfiaknak a munkahelyén szexuális kapcsolatot tart fenn.
A férfiak 60%-ának, a nők 54%-ának volt már egyéjszakás kalandja.
Na és mit számítanak ezek a számok? És vajon mi, magyarok bevalljuk-e a rossz szokásainkat?
Ciki
Nyolc ember dönt a Szaharától délre élő afrikaiak millióinak sorsáról.
Durva szabályozás jöhet a fagyira, ez sokakat érint
