Az ETA politikai szárnyának tekintett és betiltott baszk párt, a Batasuna szóvivője, Arnaldo Otegi kijelentette, hogy „véget ért pártjának türelme, és nem hagyja, hogy bárki felelőssé tegye szervezetét az esetleges lakossági vagy fegyveres összetűzésekért”. A Batasuna reagált a spanyol igazságszolgáltatási szervek pénteki döntésére: eljárást indítanak az EHAK (Baszkföldi Kommunista Párt) néhány tagja ellen, mert kapcsolatban állnak az ETA-val. A Batasuna vezetőségének türelme azért fogyott el, mert hónapok óta nem kapnak választ a kormánytól tárgyalási ajánlataikra. Ugyanis ha bíróság elé állítják az áprilisi tartományi választásokon nagy sikert elérő EHAK néhány tagját, megváltozhat a baszk autonóm parlamentben fennálló helyzet, és nem a nacionalisták javára, mert betilthatják ezt a pártot is.
A Batasuna meggyengült helyzetére való utalással tárgyalási ajánlatokkal bombázza Zapatero kormányát, amely nem egyértelműen reagál: bár folytatja az ETA elleni küzdelmet, olykor engedményeket tesz. A baszk szocialisták elutasítják a parlamenten kívül folytatandó tárgyalást, amit a mérsékelt baszk nacionalisták javasoltak. Ennek egyik tagja lenne a nagy szavazótáborral – a kétmilliós Baszkföldön 150-200 ezer szavazattal – bíró Batasuna, hogy északír mintára végre valóban elkezdődjön a békefolyamat Baszkföldön is.
Fenyeget a Batasuna
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!