A bűnbak Brüsszel és Járai

Gazdasági problémáink elkendőzésének céljával eddig is nyíltan folyt a kormányzati sikerpropaganda, ám ezen a héten még a korábban megszokotthoz képest is áthatóbban nyilvánult meg a félremagyarázás és csúsztatás módszere. A vezérszónok immár nem a pénzügyminiszter, hanem maga Gyurcsány Ferenc. A miniszterelnök e heti tevékenységének egyik csúcspontját a kedden kapott újabb uniós elmarasztalásunk finoman szólva is egyoldalú kormányzati magyarázata jelentette, a megtévesztés magasiskoláját azonban csütörtök este láthattuk, amikor az egyik kereskedelmi tévében Gyurcsány terjedelmes interjúban tájékoztatta a közvéleményt hazánk költségvetéséről, céljairól, no meg a brüsszeli „jó hírekről”.
A miniszterelnöki mondandó szempontjából ugyan nem meghatározó, mégis igen jellemző a mai médiaállapotokra, hogy a Gyurcsányt „nagy szigorúsággal” faggató riporter nem más volt, mint a miniszterelnök közeli barátja, egyszersmind hűséges utazótársa, aki a tegezést az interjú idejére természetesen magázásra cserélte. Érdemes belegondolni, micsoda botrány kerekedne abból, ha ilyen bizalmas személyi összefonódás egy Orbán-interjú kapcsán nyilvánulna meg – de hagyjuk is! Gyurcsány ugyanis a baráti környezet ellenére olyan megállapításokat tett, amelyeket érdemes tüzetesebben megvizsgálni, éppen az azokban rejlő veszélyek miatt.
A beszélgetés irányvonalát jól láthatóan az az előre kidolgozott kampánystratégia határozta meg, amelyből kedden már ízelítőt kaphattunk. Az alapelemek világosak: az Európai Bizottság és az uniós pénzügyminiszterek tanácsának hazánkat egyértelműen elítélő megállapításait „jó hírként”, kvázi sikerként tolmácsolni a közvéleménynek, továbbá a Magyarországnak adandó támogatások felfüggesztéséről szóló uniós nyilatkozatokról azt állítani, „fel sem vetődtek” Brüsszelben. A gondosan felépített sikerpropaganda másik – ám egyáltalán nem lebecsülendő – eleme az Európai Unió démonizálása, azaz a brüsszeli követelmények olyan színben történő szerepeltetése, mintha azok külföldről érkező, szimpla diktátumok lennének, és ellentétesek a magyar lakosság érdekeivel. Ezeket az alaptéziseket igazságként feltüntetve aztán könnyen leszűrhető a lényeg, amit Gyurcsány kerek perec ki is mond: „Azért ilyen ez a hiány, mert egyszerre akarunk fejleszteni, és egyszerre akarunk egy igazságosabb országot.”
A még nagyobb siker érdekében azonban folyamatosan csiszolni érdemes a mondandót. Mert miről is szólt az újabb uniós figyelmeztetés, mit állapítottak meg az uniós pénzügyminiszterek? Azt, hogy hazánk sorozatosan nem tudta teljesíteni a vállalt kötelezettségeket, sőt ugyanezek az aggályok nagy valószínűséggel érvényesek lesznek a jövő évre is. Hogyan szól ugyanez az elmarasztalás Gyurcsány olvasatában? Az EU csupán azt állapította meg, hogy nem teljesítjük a háromszázalékos hiányra vonatkozó maastrichti követelményt. S már jön is a jól ismert szembeállítása az uniós és a magyar érdekeknek. Ahogyan Gyurcsány fogalmaz: nem fogja azt mondani az autópályára sóvárgó szegedieknek, a családtámogatásra és a nyugdíjkorrekcióra váróknak, hogy bizony, Brüsszelben nem helyeselték ezeket a kiadásokat. Ha a nézőknek ez még nem lett volna elég érthető, a miniszterelnök nyomatékosít: ha a „a költségvetés-szempontú politika” és a „fejlettebb és igazságosabb ország” között kell választani, akkor ő az utóbbira szavaz.
S íme: az irreális, túlköltekező és adósságnövelő politika ambiciózus programmá alakul át, a hiánycél folyamatos és nagymértékű túllépése igazságossággá lép elő. Az Európai Unió központja diktátumokat osztogató testületté válik, amely ellen meg kell védeni a magyar érdekeket. Sőt: az idei deficitnövekedés valójában nem jelent mást, mint hogy Gyurcsány szerint nincs más ország Európában, amely ilyen tempóban tudná csökkenteni hiányát.
A siker azonban így még nem teljes. Nemcsak a távoli Brüsszelben, de itthon is kell találni (legalább) egy fő ellenséget, aki ellen kétségbeesetten harcolni kell. Minthogy gazdaságról, költségvetésről van szó, ezért Orbán Viktor személye nem a legjobb választás, ő ugyanis most – ellenzéki szerepben – nem tud eleget „ártani”. Sokkal jobban illik a képbe a gazdasági kérdésekben örök főbűnös, a magas kamatokért, a majd kilencszázmilliárdos éves adósságteherért és „a túl erős forintért” szinte egy személyben felelős Járai Zsigmond jegybankelnök. A gyurcsányi szemlélet szerint ő az, aki csupán a rossz hírünket kelti, és ezzel bizony sokat árt az országnak. Ezt viszont nem szabad hagyni. Ezért aztán a miniszterelnök csütörtök este megmondta: az a helyes, ha nem foglalkozik a jegybank elnökének szavaival, ez a gazdaság ugyanis „erős, és megy előre, megbízhatóbb teljesítményt nyújt, mint Járai”. Gyurcsány szerint szakmailag semmi nem indokolja a Magyar Nemzeti Bank elnökének szigorú ítéletét. Mint mondta, az MNB elnöke ugyan már régóta hangoztatja fenntartásait, Magyarország azonban „teszi a dolgát, végrehajtja a programját”. Félreértés ne essék, Gyurcsány éppen arról a programról nyilatkozza ezt, amelyről az Európai Unió – immár sokadik alkalommal – éppen néhány napja állapította meg utoljára: hazánk idén sem tartotta be a vállalt felzárkózási pályát. Járai bűne pedig az, hogy az ország érdekében elmondja a kormányzati sikerpropagandába kétségkívül be nem illeszthető tényadatokat: a magyar gazdaság adósságból növekszik, azaz többet költünk annál, mint amennyit megtermelünk, az államadósság növekedésének terheit pedig nem más, mint a lakosság kényszerül visszafizetni az elkövetkező évtizedekben. Tavaly május óta a GDP mintegy 1200 milliárd forinttal növekedett, az adósságállományunk viszont 2200 milliárd forinttal. Az államháztartás hiánya az ígért csökkenés helyett idén jelentősen növekszik, s a jövő évi büdzsében felvázolt 4,7 százalékos hiánycél további intézkedések nélkül nem tartható. A terebélyesedő deficitet minél előbb le kell faragni, amelyhez átfogó szerkezeti reformokra van szüksége az országnak. A túlköltekezés és a reformok hiánya miatt a magyar államadósságot finanszírozó külföldi befektetők bizalma meginoghat, s ennek következtében leértékelődhet a forint, felgyorsulhat az infláció, értéküket veszíthetik a bérek és nyugdíjak. A brüsszeli követelmények nem öncélúak, hanem ahhoz szükségesek, hogy egy ország gazdasága tartósan növekvő pályára álljon. Valóban, ezek a megállapítások nem az egyensúlyi pályán haladó, kirobbanó sikert elkönyvelő magyar gazdaság képét festik.
Végül érdemes néhány szót ejteni arról, hogy a magyar gazdaság kedvezőtlen tényadatainak és a lakosságra nehezedő terheknek az elhallgatása, valamint az Európai Unió elmarasztalásának „jó hírre” történő átfestése kinek az érdekét szolgálja. Kikből áll az a célcsoport, amelyhez a gyurcsányi üzenetek a leginkább szólni kívánnak? Kétségtelen, hogy az MSZP szavazóbázisa pozitív megállapításokat szeretne hallani a gazdaságról, ám nagy valószínűséggel ők a valós adatok ismeretében is szeretett pártjukra szavaznak majd jövő májusban. Ugyanez érvényes a Fidesz biztos szavazóira. A megcélzott réteg tehát a bizonytalan szavazók népes tábora, éppen azok, akik eldöntik a választásokat. A tényadatok elkendőzése azonban mindössze egy igen szűk politikai elit érdeke, a következő évtizedekben esedékessé váló adósságterheket ugyanis az egész magyar lakosságnak kell viszszafizetni. Pártszimpátiára való tekintet nélkül.