A név a megnevezhetőség előszobája. Vannak filozófusok, akiknek nevéből filozófiájuk is leképezhető magyar nyelven, Platón nevéből a platonizmus, míg más bölcselők esetében ahhoz, hogy nevükből magyar nyelven bölcselet legyen képezhető, bizonyos finom műveletek szükségesek. Ezért vagyunk descartisták helyett karteziánusok, avagy tamásisták helyett tomisták, meglehet, tomistákként is tamáskodók. Hankiss Elemérnek már van neve, filozófiája ugyancsak van, de a filozófiájának még mindig nincs neve, hisz a hankissizmus nem hangzik jól. Nomen est omen, mielőtt beszélnék róla, hát adok neki előbb nevet: hanxizmus. Követői pedig a hanxisták. Lehetne hankista is, de nekem tetszik az x, többes számban Spirónál is bevált.
A hanxizmus lényege, hogy a kultúra egységes toposz, és nem a múlt teszi azzá. Sokan gondolják, hogy a kultúra, miként a bor, csak aszúsodva jó. Ami most van, szerintük legföljebb gázos must, avagy szörp, afféle híg lötty. Még lőre sem. Hankiss Elemér a múltat megfosztja legitimációs hatalmától, és szentségi, kultikus körbe vonja a mindenkori jelent.
A willendorfi Vénuszhoz és egy Barbie babához legtöbbünk két mérce szerint viszonyul: az előbbi kultúra, az utóbbi kultúrmocsok. A hanxista filozófia szerint a Barbie baba vagy éppen a parfümösüveg éppúgy műtárgy, ahogy bármely római sírban talált lelet. Fábry Sándor iróniával és cinizmussal viseltetik az ötletesebbnél ötletesebb szupergagyi tárgyak iránt, míg Hankiss rádöbben, hogy mindez a legkevésbé sem vicc.
A hanxista filozófia szerint mindaz, amit magunk körül látunk, s karácsonykor főképp látni fogunk magunk körül a plazákban, lényegileg egyfajta pajzs. Egyfajta szellemi Maginot-vonal a támadó, ellenséges semmi, a lét eredendő értelmetlensége ellen. Az immunrendszer antianyagot termel a baktériumok ellen, szellemünk biztonsághordozókat termel a létbizonytalanság ellen. Hankiss Az emberi kaland című munkájában vette precízen górcső alá, hogy miféle biztonsághordozók szolgálnak űzött lelkünk számára menedék gyanánt, Az ezerarcú én című, legújabb könyvében viszont ennél is tovább lép. Kimutatja, hogy az ego, az én, amely védekezik a semmi ellen, maga sem ontológiai értelmű valami, hanem sokkalta inkább e védekezés következménye. Maga is felépítmény.
A hanxizmusban, a hanxista materializmusban nincs alap, csak felépítmény. A tárgyi civilizáció a fenyegetett én felépítménye, s a fenyegetett én a civilizáció következménye, felépítménye. Így értelmezve a hanxizmus tipikusan posztmodern filozófia, hisz nem törekszik végső válaszra, mondhatnók, ontológiailag nyílt rendszer, viszont az uralkodó posztmodernnél sokkalta átfogóbb, nyitottságában sem töredékes igényű, s ami a lényeg, szinte minden mondatát mély emberbarátság – szándékosan nem mondok humanizmust – és felszabadult játékosság, önelvű derű hatja át.
(Hankiss Elemér: Az ezerarcú én. Osiris Kiadó, Budapest, 2005. Ára: 3480 forint)
origo.hu
Többé nem vásárolhatnak energiaitalt a 18 év alattiak
