Csurka a gazemberek elzavarását sürgeti

2005. 11. 19. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A hazugság és az elhallgatás ellenében legyünk büszkék, hogy megmaradtunk magyarnak és kergessük el ezeket a gazembereket – hangoztatta beszédében a kormányra utalva Csurka István, a MIÉP elnöke, a Harmadik Út társelnöke a párt budapesti kampánynyitó rendezvényén. A nemzeti radikális politikus szerint mivel a cselekedeteket a bűnhöz kell viszonyítani, az életüket ugyan meghagyják a kormánypárti „rablóknak”, de azért egy kis kényszermunka kijár nekik. Visszaidézte Stumpf István egyik minap elhangzott nyilatkozatát, amelyben a volt kancelláriaminiszter arról beszélt: akkor lépne a Fidesz nagykoalícióra az MSZP-vel, amennyiben a MIÉP–Jobbik tízszázalékos eredményt érne el a választásokon. Amennyiben ez így történne, az hazaárulás lenne – tette hozzá Csurka István, aki szerint ezt a Fidesz-tábor sem fogadná el.
Kovács Dávid, a Jobbik elnöke azt hangsúlyozta, hogy a világ és Magyarország kettészakadt: vannak, akik a mindent felemésztő, beteg, értéktelen liberalizmus kiszolgálói – ilyennek nevezte a magyar politikai elit döntő többségét –, és vannak, akik a nem értéksemleges, nemzeti elkötelezettségben, a nacionalizmusban bíznak. A két kultúra között nincs átjárás, az SZDSZ-féle liberalizmus Párizshoz és New Orleanshoz vezet, mondta a Harmadik Út társelnöke. Kovács úgy vélekedett: a valódi nemzeti összefogást jelentő Harmadik Út az erős államban hisz, olyanban, amelyik beavatkozik a gazdaság folyamataiba, nemcsak a holokausztról, hanem Trianonról is megemlékezik, nemet mond az Európai Unióra és az USA háborújára, de igent az erős nemzetállamra. A két elnök bemutatta a párt XI. kerületi képviselőjelöltjeit, Fenyvessy Zoltán, Medveczky Ádám és Mestyanek Ödön személyében.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.