Vörösmarty hagyatéka körül újabban az oldalági leszármazottak törik meg a csendet. Unokája, Bernriederné Széll Ilona (Széll Kálmán volt miniszterelnök leánya) ugyanis 1926–27-ben azzal a kikötéssel hagyta a Magyar Tudományos Akadémiára a költő tárgyait, kéziratait és könyvtárát, hogy belőlük emlékszobát rendezzenek be a tudós társaság palotájában. A feltételt az Akadémia vezetése elfogadta – ne feledjük, Vörösmarty a testület első tagjai közé tartozott –, és 1927 januárjában valóban megszavazott 1200 pengőt a helyiség berendezésére. Június 20-án tartották az ünnepélyes megnyitót. Brisits Frigyes Vörösmarty-kutató pedig, aki oroszlánrészt vállalt abban, hogy a hagyaték a tulajdonjogi zavarok rendezése után az Akadémiához kerüljön, elkészítette a Vörösmarty-hagyaték jegyzékét.
Csanak Dóra Vörösmarty Mihály levelezéséről kiadott katalógusából megismerhetjük az emlékszoba és vele a hagyaték történetét. Emlékszoba ugyanis már nincsen. Éppen emiatt léptek fel az oldalági örökösök azzal a kéréssel, hogy teljesítse az Akadémia vezetése az örökhagyó eredeti szándékát, és most, a Vörösmarty-évfordulók idején (2000-ben ünnepeltük születésének bicentenáriumát) létesítsen újra emlékszobát. Annyit sikerült elérniük, hogy 2003 óta a művészeti gyűjteményben két tárlóban helyet kaptak az írott emlékek (levelek, kéziratmásolatok), fölöttük Vörösmartynak és barátainak, eszmetársainak portréi láthatók. Valóban felelőtlen gazda volt az örökös? Hogyan őrzik ma a hagyaték darabjait? A választ közgyűjteményekben és antikváriusoknál kerestük.
A Vörösmarty-szoba Budapest ostroma alatt kissé megsérült, írja Csanak Dóra. A kéziratok legnagyobb részét az óvóhelyen már korábban biztonságba helyezték, a megmaradt könyvek és emléktárgyak öszszecsomagolva átkerültek a könyvtárba. A tárgyi emlékekről 1950 végén pontos lista készült, amely tizenkilenc tételből állt. Ebből tizenhat darab 1953-ban átkerült a Petőfi Irodalmi Múzeumba, hogy abból rendezzék be a kápolnásnyéki emlékszobát. Ez utóbbiban Kerényi Ferenc irodalomtörténész közlése szerint, aki 2000-ben újrarendezte a kiállítást, jelenleg mindössze három-négy eredeti tárgy látható. Körmendy Kinga, az MTA könyvtárához tartozó kézirattár és régi könyvek gyűjteményének munkatársa azt mondja, nem zárható ki, hogy az ostrom alatt háborús veszteségek voltak, de az sem volt egyszerű feladat, hogy a leírások alapján azonosítsák a Vörösmarty-hagyaték tárgyait. Brisits Frigyes 1928-ban ugyanis nem katalógust, hanem jegyzéket készített a tárgyakról, ilyenformán: „bőrszék, amelybe beültették halála előtt”. Vagy: „félszekrény, alacsony”. Vajon az Akadémián található számtalan bőrszék és félszekrény közül melyek lehetnek ezek? A történethez tartozik még, hogy az épületben működő tudósklub kialakításakor a dekoratívabb bútorokat ott helyezték el.
Az Akadémián az 1949–50-ben történt államosításkor három emlékszoba volt: Goethéé, Széchenyié és Vörösmartyé. A Goethe-emlékszobát 1895-ben nyitották meg, miután Elischer Boldizsár gyűjteményét unokaöccse a tudós társaságra hagyta. A Goethe-rajongó hagyatéka főként a költőhöz kapcsolódó kéziratokból, metszetekből, tárgyi emlékekből és könyvekből állt. Ennek mintájára született meg 1905-ben az alapító, Széchenyi István emlékszobája. 1910 után felmerült Mikszáth Kálmán özvegyében is, hogy emlékszobát kérjen az írónak, de az Akadémia helyszűke miatt nem kívánta tovább gyarapítani az emlékszobák számát. Így azután Mikszáth íróasztalát a III. osztály titkárának szobájában helyezték el, a kéziratok mellett annak fiókjába kerültek a házaspár elhunyt kisfiának játékai is. Hasonló nyomás nehezedett a testületre akkor is, amikor Bernriederné Széll Ilona 1923-ban felajánlotta a Vörösmarty-hagyatékot. Nem véletlen, hogy az ötlet és a megvalósulás között négy év telt el. Az államosítás után az MTA épületében megszűntek az emlékszobák. Az állandósult helyhiánnyal küszködő intézmény vezetése nem is tervezi, hogy bármelyiket visszaállítja.
Vörösmarty magánkönyvtárának darabjai, tehát a hagyaték további részei a régi könyvek gyűjteményébe kerültek, a kéziratlapok 1950 táján félbőr kötést kaptak. Az eredeti anyagot 1939-ben Voinovich Géza tovább gyarapította, megvásárolta az Ernst Múzeum Vörösmarty-kéziratait. Mindezt most az Akadémiai Könyvtár kézirattára és régi könyvek gyűjteménye őrzi. Körmendy Kinga, az Akadémiai Könyvtár kézirattárának munkatársa arra a kérdésre, hogy várható-e újabb Vörösmarty-kézirat felbukkanása a piacon, először röviden elmagyarázza, mi is az írói hagyaték.
Tehát: az a kéziratos anyag, amelyik a halál pillanatában az író tulajdonában van. A kiadóknál lévő kéziratok, valamint az elküldött (misszilis) levelek nem részei a hagyatéknak. A levelek a címzettek tulajdonát képezik, maguk vagy az örököseik minden korlátozás nélkül árverésre bocsáthatják őket. Hasonló a kéziratok helyzete is. Például Jókai Mór kéziratainak lapjai a nyomdászoknál maradtak. Ők örökítették vagy adták tovább. Nem a hagyaték része továbbá az író életében elajándékozott kézirat sem. Pilinszky János például tíz példányban másolta le barátainak a verseit, ha tehát ilyen felbukkan, az nem feltétlenül azt jelenti, hogy közgyűjteményből került ki.
Másolta a kéziratokat a korabeli közönség is, ezekből rendszeresen kerülnek elő példányok, olykor nagy szakmai kihívást jelentve a kéziratok eredetiségét vizsgáló szakembernek. Mint például az a Szép Ilonka-másolat, amelyik kísértetiesen hasonlított az eredetihez, a szövegtévesztés azonban elárulta, hogy nem a szerző kezétől származik. Ám gyakoribb a könnyen azonosítható – nem a szerzőtől származó – másolat, közülük sokat eredetinek hisznek és nagy becsben tartanak tulajdonosaik. Ha kiderül, hogy nem sokat ér a kézirat vagy az értékesnek hitt könyv, nagy a csalódás. Jobb ezeket tovább őrizni a családban, mint mindenáron közgyűjteménynek ajándékozni – mondja Körmendy Kinga –, mert erősítik az összetartást, részei lesznek generációk hagyatékának.
Sok Vörösmarty-levél került Kovács Pál győri orvoshoz és irodalomszervezőhöz, a Hazánk című lap szerkesztőjéhez is. Innen származik többek között a Keserű pohár öt esztendeje rekordáron elkelt kézirata. Egy családnak nincs kötelezettsége arra, hogy egyben tartson egy gyűjteményt, így érthető, hogy annak darabjai előbb-utóbb a piacra kerülnek. Mivel a közgyűjtemények szegények, ma már szóba sem kerülhet, hogy árverésen licitáljanak az értékesebb tételekre. Gyakran még a villanyszámlára sem elég a pénz, nemhogy új kincsek megszerzésére. A közgyűjteményeknek, az antikváriusoknak és a tulajdonosoknak nem feltétlenül azonosak az érdekeik.
Egyértelmű tehát, hogy a Keserű pohár vagy – ahogyan gyakrabban emlegetik – a Bordal kézirata nem az Akadémia kézirattárából és nem is a Vörösmarty-hagyatékból került ki. Vörösmarty költeményeinek kritikai kiadása 1962-ben jelezte is, hogy a kézirat magántulajdonban van. A költemény Erkel Ferenc Bánk bán című operájából lett ismert Petúr bán bordalaként: („Ha férfi lelkedet, / egy hölgyre föltevéd…”) A kézirat sosem volt közgyűjteményi tulajdonban. Az árverés nyertese, új tulajdonosa, aki tizenötmillió forintot fizetett a minden valószínűség szerint első fogalmazványért, mindenképpen megdöntötte a hazai rekordot. Ez volt az első kézirat, amelyik tízmillió forint fölött kelt el – azóta csak Radnóti-kézirat ment e bűvös határ fölé. Az antikváriusok úgy vélik, egyszeri esetről van szó, nem pedig a kéziratpiac fellendüléséről.
– Nem beszélhetünk piacról ott, ahol csak néhány szereplő van – jelenti ki Borda Lajos antikvárius. – Mondjunk helyette inkább klubot.
A Bordal váratlan karrierje azért az ő figyelmét is felkeltette. 1998-ban ugyanis a Bedő-ház árverésén még csak négyszázezer forintért vitték el. Két évre rá azután igen jó vételnek bizonyult. Borda szerint a kéziratpiac beszűkülésének az az oka, hogy csak magyar vásárlók vannak, pedig jót tenne az országnak és kultúrájának, ha e daraboknak áruk lenne a külföldi piacokon is. Helyesnek tartja, hogy a kéziratok magas áron cserélnek gazdát, a milliós nagyságrend azonban túlzás, a néhány százezres ár a reális.
A Bordal piaci karrierjéből tehát nem lehet levonni messzemenő üzleti következtetéseket. Annyit azonban igen, hogy Vörösmarty Mihály olyan költő, aki vérévé vált a nemzetnek, akinek verseit ma és remélhetőleg még sokáig sokan tudják idézni.
A költő nyugtái
Ritka a Vörösmarty-kézirat, mondja Bálinger Béla, a Központi Antikvárium aukciószervezője. 1992–96 között egyetlenegy sem került elő, mígnem 2000 márciusában a Keserű pohár, a szakembereket is meglepve, 1,6 millió forintos kikiáltási árról indulva tizenötmillióért kelt el. Millió fölé Vörösmarty-kézirat ára legközelebb 2004-ben ment, ekkor egy Fáy Andrásnak írott kétoldalas levélért fizettek ki aukción kétmillió forintot. A kikiáltási ár 1,9 millió forint volt.
Ezeken kívül csupán két Vörösmarty Mihály által aláírt nyugta szerepelt árverésen, az egyikért 2001-ben nyolcvanezret, a másikért 2002-ben háromszázezret adtak. Bálinger Béla szerint legfeljebb egy Petőfi-kézirat kelhetne még el húszmillió körüli áron.
