Kolbászok (4.)

Kísérlet egy kommunista gothai almanach megírására
Copywriter Kolbász Kálmán

Kolbász Ferenc
Hurkád, 1910. március 4.
Egy földpadlós szobában látta meg a holdvilágot. Szülei cselédek, akik elveszítették házastársukat, így két özvegy kelt egybe és lett szülője a kis Ferikének. Anyja kanász, apja sintér volt. Az édesapját mulatós embernek, de szókimondónak is ismerték. Sajnos nemsokára meghalt. Beleesett a dögkútba. Pedig becsülték a faluban: mindenki gyepmester úrnak szólította.
A kis Feri hamar a birkák között találta magát. Szépen haladt a ranglétrán: kisbojtár, bojtár, elletőjuhász, befejős juhász vagy kommenciós juhász, nyájas juhász, számadó juhász, juhászgazda vagy bacsó.
Két iskolába egyszerre nem járhat az ember, a juhászságot már apró gyerekként el kell lesni. Mert itt csak filozófiát tanulhatott az ember meg az égre nézve csillagászatot.
A mikrofonom előtt így szólt a juhászságról Kolbász Ferenc elvtárs:
Jó munka vót az. Az állat tartása úgyszó’ván sémmibe’ sé kerül, a teje, sajtja kiváló, szőre adja a gyapjút. Milyen jó is vóna az nekünk a mai világba, elvtársak. A hurkádi és rizsesi juhászat már az első világháború előtt haldokó’ni kezdött. Hanem aztán a juhászok színe-javát is e’vitték katonának. A legtöbb nem is gyütt vissza.
A Karácsonyi Dilik, a Virgonczok, Börcsökök, Wolfordok, Vétrók, Kothenczök, Förgetegök, Kalapácsok kipusztú’tak: vagy Doberdónál, vagy hát a keleti fronton. Susi Illést sé hagyom ki, pedig ű elitta a szamarát, és a puliját fontra kezdte kimérni elevenön.
A háborúig több százezer bürgét vittek ki élve, remök kövér juhokat. Pedig itt vót a szomszédba, Szerbiába a sertésvész is. A franciák végül mögelégölték, hogy mi éggyre csak visszük a kövér bürgéket, de cserébe nem vöszünk sémmit.
Elősző’ aszonták, fagyasztva kő’. Az amerikaiak mingyár’ elénk is tudtak vágni. De ez sé vót ölég. Végül a röndölközést arra vá’toztatták, hogy léölt állapotba’ ugyan, de mindön részivel éggyütt köll szállítani a bürgét. Ez mán veszélyöztette a hús minőségit.
Ugyé azt sé kő’ mesélni, hogyan kő’ mellékvágányra állítani éggy tehörvonatot, hogy aztán e’ kölljön ásni az egéssz szállítmányt. Én csak kinyér nékű’ öttem a húst évtizedökig, de akkó’ vége lött mindönnek. Nem vót sémmink, de kopasz birka nem fél a nyírástul. Mögtanú’tam a magam eszire és erejire támaszkonni.
Hanem végre jött a fölszabadulás, és Ferencünk elsők között lépett be a kommunista pártba. Azóta a tagsága folyamatos. A maradék birkát a szovjetek fogyasztották el, mert a katonának enni kell.
Kolbász Ferenc öreg fejjel az iskolás éveket sürgősen bepótolta. Szakérettségit tett (a nép gyorstalpalónak hívta, pedig nem volt igaza), és a budapesti Szása Ábraszímov nevű szovjet iskolában találta magát. Piányér Ábraszímov egy kézzel megállította a vonatot, és egy kézzel ette a borscsot. Innen egyenesen a Szovjetunióba ment Ferencünk. Ott találta meg a párját, aki szintén ösztöndíjas volt. A pártját már megtalálta hamarabb.
Utána itthon az ország egyik legnagyobb mezőgazdasági kombinátjának az élére került. Később egy vasgyár vezérigazgatója lesz. Egy jó kommunista mindenütt megállja a helyét, ahova a párt állítja. Ekkoriban lesz tagja az MSZMP Központi Bizottságának.
Húsz évig volt országgyűlési képviselő.
Munkájáért számos kitüntetésben részesült: a legnagyobbat, a szívének legkedvesebbet, a Szocialista Magyarországért Érdemrendet is megkapta. A magyar juhászat és kohászat fejlesztésében elért eredményeiért.

Kolbász János
Sz.: Tengőd, 1928. április 3.
Édesapja, Kolbász István (1897) 1919-es vöröskatona, 1945-ös földfoglaló és (akkor még) földosztó kommunista. Tizenegy gyermekes család harmadik gyermeke. Hogy a többiekről miért nem szólok sose? Hát mert nem lettek kommunisták, azért. Minek emlegessem őket, ha egyszerű földművesek maradtak? Tudatlan szegények, földhözragadt nyomorultak.
Amikor Jánossal beszéltem, szerencsére az apját is mikrofonvégre tudtam kapni:
Pista bácsi, akkoriban hogy mönt a jelöltek szömrevételözése?
Hát az úgy vót, hogy e’möntünk az első házhon. Már münk, a szülők. Jó napot. Jó napot. Hát hun van az apja. Hát, aszongya, e’mönt a búzának más nevet adni. Nevet cserélni.
Mirűl beszél Pista bácsi elvtárs?
Hát ez azt jelönti, hogy e’vitte a búzát a malomba őrletni. Lisztöt hoz. Vagyis cserél.
Én ezt nem értöm.
Nem baj, csak hallgassál, Kálmi fiam, neköd úgyis túl sokat jár a szád, mint a kácsapicsa. Hosszú kó’bász, rövid beszéd. Na… Ott hagytam-e, hogy… Sokára gyün haza?, kérdöm.
Nem, mer’ ha körű’ gyün, akkó’ hamarabb hazaér. Ha itt körösztül gyün, akkó’ későbben.
Hát nem hamarébb körösztül?, kérdöm.
Nem a’, mer’ körű’ jó út van, akkó’ kocogva gyünnek a szekérre’. Erre körösztül sár van, később érnek haza.
Hát té mit csiná’sz, lányom?
Ebédre készülök a krumpliva’, mondja a lány.
Tán nagyon sok krumplitok van?
Á, fene. Éggy kis kosárra’.
Erre azt súgta a feleségöm a fülembe: Nem lössz jó gazdasszony. Vastagon hámozza a krumplit.
Hát mán möntünk is tovább.
De Pista bátyám, én az új párttagjelöltek szömrevételözésit kérdöm.
Hát akkó azt mondjad, hogy az isten rakjon a kopaszok közé!
Nem is tudtam belőle többet kiszedni. Annál inkább a fiából, Jánosból. Ő már tizenévesen követte a pártba az apját. Sőt belép a demokratikus hadseregbe is.
Leszerelése után az ezeréves pörben nyert földjén gazdálkodik. A legzsírosabbat kapta, ű volt az MKP hurkádi szervezetének titkára. Hiába született Tengődön, mindig a hurkádi Kolbászok között érezte jól magát. Vincével, Sándorral, Vencellel. Ők voltak a párt meg a vezetőség. Kiegyenesedett derékkal járhattak végre, hol volt még az iszappakolás?
De volt is ott olyan nyüzsgő mozgalmi élet, hogy a Szarosfazék vendéglő prímása nem győzte lopni a lószőrt a hegedűre. A pártszervezet mellett közel százfős, életerős ifjúsági szervezet munkálkodott. Életkörülményeik javulásával változott szemléletük, tudatosult bennük a jövő iránti felelősség. Bővítették iskolájukat, utcáikat fásították, közös összefogással bevezették a villanyt, száműzték a petrót, vagyis a petróleumlámpát.
1949-ben megalakították a Szovjet–Magyar Barátság Mgtsz-t. Ez a kegyetlen sorsokból összeállt közösség formálta osztályához és szülőföldjéhez mindig hű emberré a pártalapszervezet fiatal titkárát.
A Párt új feladatra szólította, s ment. Újra katona. A hat elemi után (több gyerek volt otthon, mint bakancs) elvégezte a Politikai Tisztiképző Intézetet, vagyis komisszár lett. A párt szeme, füle, ökle a hadseregben. Utána elvégezte a Marxizmus–Leninizmus Esti Egyetemet, sőt a Zrínyi Miklós Katonai Akadémiát is.
1956-ban, az ellenforradalom idején a Budai Karhatalmi Ezred alapító tagjaként Csémi Károly elvtárssal, a későbbi kitűnő vezérkari főnökkel, a honvédelmi miniszter első helyettesével és más elvtársakkal védte a munkás-paraszt hatalmat. Ezt tette édesapja is odahaza. Vasvillával, sörétes puskával a termelőszövetkezet vagyonát védelmezte. Ezt tette öccse, Sándor is, aki elkötelezetten, önkéntesként szolgált Hirtelen József karhatalmi alegységében.
1961-ben kar- és karriertörés áll be életében – leszerel. Kiesett a dzsipből egy géppisztolyos, vidám vadászat után. Kapcsolata, kötődése a néphadsereggel elszakíthatatlan: tartalékos őrnagyként is vallja élete értelmét – a párt és nép ügyének hűséges szolgálatát.
Belép a Béke Mgtsz-be, ahol a szőlővel kezd foglalkozni különösen nagy kedvvel. Sikertelen első házassága után, 1969-ben újra nősül: Rakott Rózsit, a növénytermesztő brigádvezető-helyettest veszi feleségül. Élete kiteljesedik, boldog, harmonikus családot alkotnak.
Lételeme a politika, a propagandamunka maradt. A betű, a könyv iránti éhsége megmaradt, (fel)jelentős anyagi áldozatok árán gazdag, saját könyvtárat hoz létre. Kenyeret érlelő, szőlőtermelő munkája mellett társadalmi munkát is végez. Részese a két település egyesülésének, Rizseshurkád egységének és politikai arculata formálásának.
Ebben jó partner a Béke Mgtsz, amely nagy értékű, hatékony beruházást (sertéstelep, szárító, tározó, gumiüzem, borpalackozó, pálinkafőző stb.) hajtott itt végre, hogy megmaradhasson szülőföldjén Rizseshurkád népe, köztük a szorgalmas és szapora Kolbászok. Tervezés alatt van itt nagy mennyiségű hévíz fűtésre és gyógyulásra való hasznosítása.
A tanács és a termelőszövetkezet támogatásával, a lakosság anyagi áldozatvállalásával vezetékes vízhez jutott Hurkád is.
Kolbász János munkája is benne van ezekben az eredményekben, útkereső kísérletekben. Nyugtalan természete, türelmetlen tenni akarása, az újratermelődő feszültségeket oldó törekvései termékenyítőleg hat munkahelyére, környezetére.
Ő alapította meg a Béke Mgtsz Táncsics Mihály szocialista brigádját is, csupa Kolbászból. Még a Porlódi Nemzeti Színházban is jártak, bizony. Megnézték a Csárdáskirálynőt. Megkapták a Magyar Népköztársaság Kiváló Brigádja címet. Ebből az alkalmából maga Kádár János elvtárs (csupa kisbetűvel aláírt) levélben gratulált Kolbász János elvtársnak. Ez a brigád ma, a nyolcvanas években is húzóerőt jelent a termelőszövetkezet megújulásában, fejlesztésében.
Kolbász János nyugdíjasként is dolgozik. Most a pálinkafőzőt felügyeli. Akaratát, tartását, lelkierejét fokozza az a tudat, hogy számítanak nagy teljesítőképességére, munkaerejére, szinte felülmúlhatatlan anyagismeretére, gazdag tapasztalataira.
Közmegelégedésre látja el közel fél évszázada kezdett propagandista munkáját. Dolgozik a Népfront helyi szervezetében. Helytörténeti kutatásokat végez. Írásos emlékeket gyűjt és rendszerez. Mindenkiről.
Folytatjuk