Magyarok Nagybecskereken

Bátya, bátya, mely az út Becskerekére? Uram, uram, ez az út Becskerekére! – mondja egyik szép, középkori nyelvemlékünk, ám manapság, főként az ifjabb korosztály képviselői, már nemigen tudják, hová esik ez a város. Nagybecskerek, szerb nevén Zrenjanin a régi Torontál megyében található, a Bega partján, és ma is szép számmal élnek ott magyarok, ahogy az a helyi Petőfi Művelődési Egyesület elnökének, Szőke Árpádnak a beszámolójából kiderül. A cikk (Jubileum és megmaradásunk jövője – A nagybecskereki magyarság kulturális életének hatvanadik jubileumára) a Polisz friss számában jelent meg.
„Egyesületünk keretén belül alakult meg az országszerte hírneves magyar bábosok színtársulata, az egyesületből vált ki 1952-ben a Madách Színház, a városi filharmonikus zenekar és nem utolsósorban az Amatőr Képzőművészek Egyesülete…” – írja a szerző, majd büszkén sorolja fel, milyen szakosztályok működnek ma is az egyesületnek otthont adó (saját tulajdonú!) épületben: könyvtár, ifjúsági klub, táncegyüttes, zenei és irodalmi szakosztály, színjátszók, bábosok, népművészeti és képzőművészeti szakosztály, gyűjtők, játszóház és egyesületi klub. Szőke Árpád a gondokat is sorra veszi: „Lassan teljesen elfogyunk ezen a vidéken is, kevés iskolázott fiatalunk van, nincsenek embereink a hatalom közelében, sem a közintézményekben, akik kiállnának érdekeinkért. Óriási hátrányunk a gazdasági élet folyamataiból való teljes kiszorításunk…” Világos beszéd. És e téren nemhogy javulás állt volna be az utóbbi esztendőkben, hanem tovább romlott a helyzet. Hogy mit lehet tenni? A szerző Glemba Klárát, a Hatvanéves Jubileumi Emlékbizottság elnökét idézi: „Bennünket, vajdasági magyarokat, bánáti magyarokat és nem utolsósorban nagybecskereki magyarokat a kultúra, a műveltség menthet meg a bezárkózástól, de a felénk irányított veszedelemtől is. Ugyanekkor ez az egyedüli út a hőn áhított európai fölzárkózáshoz is.”