Kritikával illette a jövő évi költségvetéshez benyújtott módosító indítványokat az SZDSZ, amely az oktatás és a szociális intézményi területeinek is több forrást szán. Gulyás József képviselő külön kiemelte, hogy a művészeti oktatás 2006-os támogatása esetében sikerült elérni: az eredetileg fél évre szóló folyósítás egész évre kiterjedjen. Arra a kérdésünkre, hogy ezek szerint saját képviselőtársukkal, Gusztos Péterrel helyezkedtek szembe az iskolák érdekében, Gulyás azt mondta: az SZDSZ-nek nem volt olyan javaslata, amely a művészeti oktatás ellehetetlenülését okozta volna azzal, hogy az intézményeknek pénzt csak 2006 júliusáig biztosították volna. Szerinte ezzel éppen ellentétesen vélekedtek.
Hozzátette: az SZDSZ és az érintettek által vitatott javaslat a Pénzügyminisztériumé volt, amely támogatást kapott az Országgyűlés költségvetési bizottságában, így került a Ház elé. Mindennek ellentmond az a lapunk birtokába jutott indítvány, amelyet bár leszavaztak, de Gusztos Péter jegyez, s vélhetően Magyar Bálint oktatási miniszterrel is egyeztettek. Ez a javaslat a fent említett pénzelvonást tartalmazta a művészeti oktatásban.
Tagadják Gusztos Péter javaslatát
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!