A rejtélyes világ feltárása

A tudósoknak és a kutatóknak törekedniük kellene arra, hogy a laikusok is betekintést nyerjenek a tudományok rejtélyes világába. A megbízható tájékoztatás rendkívül fontossá vált, hiszen a média rendre félretájékoztatja közönségét – állapították meg Londonban az idei Descartes-díjkiosztó-ceremónia résztvevői. A kitűnő tudományos munka elismeréseként létrehozott kitüntetést nemzetközileg együttműködő európai kutatócsoportoknak, illetve a tudományok népszerűsítésében nagy szerepet vállaló kutatóknak, íróknak nyújtják át.

2005. 12. 29. 23:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Idén a világ első és legrégebbi tudományos akadémiája, az 1660-ban alapított nagy-britanniai Royal Society of London adott helyet az évente megrendezésre kerülő Descartes-díjkiosztónak. A francia matematikusról és filozófusról, René Descartes-ról elnevezett kitüntetésben azok az európai kutatócsoportok vagy egyéni kutatók részesülnek, akik a tudomány vagy a technológia terén rendkívüli eredményeket értek el. A díjat az Európai Unió 2000-ben alapította, hogy összefogásra ösztönözze a különböző európai államok kutatóit, egyetemeit, hiszen a kitüntetésre csak nemzetközileg együttműködő csoportok pályázhatnak.
Az eredeti Research Prize aztán 2004-ben kiegészült a Science Communication Prize-zal, amelyet a tudományok és a kutatás népszerűsítéséért tett erőfeszítésekért ítélnek oda. A népszerűsítés magában foglalja a Public Engagement tevékenységét (tudósok és civilek, érintett-érdeklődő laikusok érdemi párbeszédének a fóruma), az írott sajtóban és könyvben való kommunikációt, tájékoztatást, valamint az audiovizuális médián keresztül – például tudományos tévéműsorban vagy internetes website-on – történő ismeretterjesztést. Ennek megfelelően a Descartes-díjat nemcsak tudósoknak vagy kutatóknak ítélhetik oda, hanem íróknak, újságíróknak, akár televíziós producereknek is.
Maga a kitüntetés azonban nem csak egy, a kutatói munkát méltányoló oklevél. A kutatói díj idei nyertesei fejenként kétszázezer eurós díjazásban is részesültek. Köztük egy norvég–német–orosz kutatócsapat is, a CECA (Climate and Environmental Change in the Arctic), amely az Északi-sarkvidéket borító jégsapka elolvadásának következményeit vizsgálja. Az eredetileg norvég és német szakemberek alkotta kollaboráció orosz kutatók munkájával egészült ki, így a sarkvidék Oroszország felőli pontjait is könnyen vizsgálat alá tudták venni. Szatellitek felhasználásával, számítógépes modellezés révén arra jöttek rá: míg az 1930-as évek léghőmérsékleti változásainak természetes okai voltak, addig a mai felmelegedést emberi tevékenységek okozzák. Pontosabban fogalmazva: a környezetszennyezés. Az utóbbi öt évben a jégolvadás ráadásul felfokozódott. Az Északi-sarkvidéket borító jégfelület 1979-től az idén szeptemberig a kétharmadára csökkent.
Az ötvenezer eurós díjazásban részesülő Science Communication Prize nyerteseinek egyike az angliai Norfolk megyében élő amerikai író, Bill Bryson, akit leginkább humoros útikönyvei révén ismerhetett meg a világ. A Short History of Nearly Everything (Egy rövid történet majdnem mindenről) című művében azonban nem egy újabb földrész jellegzetességeit tárja az olvasó elé, hanem a tudomány világának vizeire evez. Alkotásában arra tesz kísérletet, hogy érthetően fogalmazva megmagyarázza azokat a kérdéseket, amelyek ugyan foglalkoztatják az emberek többségét, de amelyre a természettudományokban jártas szakembereken kívül csak kevesen képesek válaszolni. A könyv szakértők közreműködésével készült, annak tartalmát azonban maga az író sem tudja pontosan felidézni, mert nagy részét már el is felejtette – mondta Bryson a díjkiosztót követő sajtótájékoztatón. Annyit azért megtudhattunk, hogy műve foglalkozik a Föld kialakulásának történetével, a relativitáselmélet és a kvantumelmélet rejtelmeivel, a bolygónkra leső jelenlegi és jövőbeni veszélyekkel, az ember evolúciójának kérdésével.
Hasonló témákat boncolgat a németországi Tübingen egyetemén rendszeresen megrendezett Kinder-Uni, amely magyarra fordítva annyit jelent: Gyermekegyetem. Ennek kitalálója, Michael Seifert szintén Descartes-díjas lett. A Kinder-Uni előadás-sorozata nyolc-tizenkét éves, a tudományok iránt érdeklődő gyerekeknek szól, s minden alkalommal más kérdést vesz vizsgálat alá. Az előadó tanárok és szakértők szórakoztatva adnak magyarázatot például arra, hogy miért törnek ki a vulkánok, vagy mi tartja fenn a csillagokat az égen. A nagy sikerre való tekintettel ma már Németország több egyeteme is alkalmazza az oktatósorozatot.
A gyermekek érdeklődésének felkeltésére nagy szükségünk is van – hangzott el a londoni díjkiosztót követő sajtótájékoztatón. A hozzászóló olyan felmérést ismertetett, amely szerint a fejlett európai országok többségében a tinédzserek többsége nem kíván tudományos vagy kutatói pályára lépni. A fejlődő államokban élő fiatalok ezzel szemben nagyobb érdeklődést mutatnak a tudomány és a kutatás iránt, vélhetőleg azért, mert kevésbé függenek a modern technológia vívmányaitól.
A tudósokat éppen emiatt a kommunikáció területén is alkalmaznunk kell – állapították meg a díjkiosztót megelőző kerekasztal-beszélgetés résztvevői. A szakembereknek törekedniük kellene arra, hogy a laikusok is betekintést nyerjenek a számukra ismeretlen tudományok világába. A megbízható tájékoztatás rendkívül fontossá vált, hiszen a média és a bulvársajtó rendszeresen félretájékoztatja közönségét. Gyakran hamis tényeket közölnek például a globális felmelegedéssel vagy a genetikailag módosított élelmiszerekkel kapcsolatban.
Az idén kitüntetett és kitüntetésre jelölt tudósok és kutatócsoportok között magyar szakemberek sajnos nem voltak, ám Kelet-Európát is kevesen képviselték. A sajtótájékoztatón azonban a Descartes-díjas Alain Fischer megnyugtatta az Európai Unióhoz újonnan csatlakozott államok képviseletében érkezett újságírókat, hogy néhány éven belül ez a helyzet meg fog változni, mert az EU-n belül szorosabb együttműködésre van lehetőség. Ennek ellenére tavaly már volt magyar nyertese a Descartes-díjnak. Csermely Péter, a Semmelweis Egyetem professzora a Kutató Diákok Mozgalmának megszervezéséért kapott kitüntetést.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.