Orosz dróntámadások érték az Odessza felé tartó kereskedelmi hajókat

Ukrán közlések szerint orosz dróntámadás ért több, az odesszai kikötők felé tartó kereskedelmi hajót a Fekete-tengeren. A beszámolók alapján legalább három különböző hajó került dróntámadás alá, amelyek nemzetközi tengeri folyosón haladtak az ukrán kikötők irányába.

Forrás: Origo2026. 05. 18. 13:14
Illusztráció Odessza kikötő Forrás: Képernyőkép
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A becsapódásokat követően fedélzeti tüzek keletkeztek, amelyeket a személyzetnek sikerült eloltania, sérültekről azonban nem érkezett jelentés, közölte Oleh Kiper, az Odesszai Regionális Katonai Igazgatóság vezetője.

Orosz dróntámadás egy panamai zászló alatt közlekedő hajó ellen is

A hatósági közlések szerint a támadások nem álltak meg: reggel egy panamai zászló alatt hajózó teherhajót is dróncsapás ért, amely az Odessza megyei Csornomorszk kikötője felé tartott. A jármű megrongálódott, és tűz keletkezett a fedélzeten, amelyet az ott tartózkodó legénység oltott el.

A sérült hajó ennek ellenére folytatni tudta útját a kikötők felé.

Odessza térségét is támadták

Az éjszaka folyamán Odessza több kerületét is dróncsapások érték. A jelentések szerint lakóépületek is megrongálódtak, és civil sérültek is vannak: egy 59 éves férfi és egy 11 éves gyermek is megsérült a támadásokban.

A helyi hatóságok szerint a helyzet továbbra is feszült, a térségben pedig fokozott légvédelmi készültség van érvényben.

Borítókép: Illusztráció. Odessza kikötő (Fotó: Képernyőkép) 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.