„Rossz ember vagyok”
Az ügyészség szerint Digwa egy nagy méretű kést tartott magánál az utcán. A bíróságon bemutatott felvételek alapján a vádlott a találkozás során azt mondta az egyetemistának: „rossz ember vagyok”, nem sokkal a halálos késelés előtt.
A támadás után a megkéselt fiatal megpróbált elmenekülni, még egy kerítésen is átmászott, azonban a vádlott üldözte. A bíróság szerint a helyszínen vérnyomok jelezték, hogy az áldozat már menekülés közben halálos sérüléseket szenvedett.
A fiatal férfi a helyszínen összeesett, majd nem sokkal később életét vesztette.
Késelés után a rendőrök először az áldozatot bilincselték meg
A tárgyaláson elhangzott: amikor a rendőrök kiérkeztek, a vádlott azt állította, hogy rasszista támadás érte, ezért az intézkedő rendőrök kezdetben az áldozatot bilincselték meg.
A fiú azonban nem sokkal később elvesztette az eszméletét, és hiába próbálták újraéleszteni, már nem tudták megmenteni az életét.
Az orvosi vizsgálatok szerint Henry Nowak több késszúrást szenvedett, köztük egy olyan sérülést, amely átvágta a tüdejét.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!