Közpénzeket felhasználva hívja fel telefonon Demszky Gábor a budapesti lakókat, akiknek boldog karácsonyt kíván, és arról tájékoztatja őket, hogy milyen sok utat újítottak fel az idén, s ezen a téren mi várható jövőre – tudtuk meg.
A főpolgármester előre rögzített hangja üdvözli a fővárosiakat. A felvételen megköszöni a budapestiek türelmét, hiszen mint Demszky fogalmaz, tudja, hogy a munkálatok kellemetlenséggel jártak. A városházán lapunk érdeklődésére arról tájékoztattak, hogy a kampány költsége kétmillió forintot tett ki, a megrendelő a fővárosi önkormányzat, célja pedig az emberek tájékoztatása. A telefonhívások december 21-én, 22-én és 23-án zajlanak, ám azt már nem tudták megmondani, mennyi családot hívnak fel a fővárosi önkormányzat pénzéből Budapesten.
Kupper András, a fővárosi Fidesz–MKDSZ frakcióvezetője szerint szánalmas Demszky Gábor kampánya, amelyet egy elemre, az útfelújításokra fűz fel. A főpolgármester folyamatosan kommunikál és kampányol, vélhetőleg ez is része annak a több tíz millió forintot felemésztő akciónak, amelynek során gyanús módon és feleslegesen fizettek közpénzből PR-cégeknek az útfelújításokkal kapcsolatos tájékoztatási feladatokra. Mint a politikus fogalmazott, az útrekonstrukciók terén nem mennyiségi, hanem minőségi munkát kell végezni.
Zsinka László, a MIÉP–Jobbik budapesti frakcióvezetője úgy látja: Demszky Gábor is bekapcsolódott a gusztustalan kampányba. A politikus emlékeztetett, hogy ilyen és ehhez hasonló, hatásvadász akciókat mindig a választások közeledtével tesz a főpolgármester, ráadásul közpénzből.
Demszky Gábor telefonál
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!