Ismeretlen tettesek tegnap hajnalban a XII. kerületben a második világháború helyi civil és katonai áldozatainak emlékére emelt turulemlékművet és a hegyvidéki Fidesz-irodát is vörös festékkel öntötték le. A megcsúfított emlékművet a helyi önkormányzat már a délelőtt folyamán rendbe hozta, a festéket eltávolította. A BRFK sajtóügyeletese szerint anyagi kár nem keletkezett.
Ismert, a XII. kerületi turulszobrot 2005. október 22-én avatta fel Mitnyan György polgármester több ezer ember jelenlétében. Egy nappal korábban a Fővárosi Közigazgatási Hivatal jogellenesnek nyilvánította a szobor felállítását. A hivatal vezetője akkor úgy fogalmazott, minden törvényes eszközzel fellépnek az emlékmű fennmaradása ellen, mivel a hivatal építésfelügyeleti osztálya megállapította, hogy a turulszobrot az egyértelmű jogszabályi tilalom ellenére állították fel. Ezzel szemben Mitnyan György polgármester az avatáson úgy fogalmazott, ugyan a közgyűlés nem hagyta jóvá a szobor felállítását, de nem is utasította el kezdeményezésüket.
A második világháború helyi civil és katonai áldozatainak emlékére emelt szobor körül az SZDSZ gerjesztett politikai vitát tavaly ősszel. A szabad demokraták a fel sem épült emlékmű lebontását követelték.
A bátorság színe a vörös
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!