Az embereknek munka kell

Ha tudunk munkát adni az embereknek, akkor 1,5-2 év múlva az ország ismét maga tervezheti a jövőjét – jelentette ki Orbán Viktor Békéscsabán. De lesz egy-két év embert próbáló, nehéz időszak – figyelmeztetett a Fidesz elnöke.

2006. 01. 27. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az otthonteremtés területén rosszabb a helyzet, mint volt – jelentette ki tegnap Orbán Viktor, a Fidesz elnöke Békéscsabán, az országértékelő beszélgetéssorozatának utolsó állomásán, amelynek fő témája éppen ez a kérdéskör volt. A kedvezmények megszüntetésével és szűkítésével évi 100 ezer forintokban mérhető az a veszteség, amit a családok kénytelenek voltak elkönyvelni.
Emlékeztetett arra, hogy Medgyessy Péter 2002-ben a miniszterelnök-jelöltek vitájában még „szentül megfogadta”, hogy nem fogják megváltoztatni az otthonteremtési támogatások rendszerét, legfeljebb bővítik azt. Ha Medgyessy hallgatott volna Horn Gyula tanácsára, miszerint „ami nem romlott el, azt nem kell megjavítani”, így is történt volna – mondta –, ám mivel hozzányúltak a rendszerhez, az csak rosszabb lett. Ezért az otthonteremtési támogatás régi rendszerét lépésről lépésre vissza kell állítani – jelentette ki.
A Fészekrakó programmal kapcsolatban Orbán Viktor elmondta, nem az a fájdalmas, hogy az új támogatási forma elindult, hanem hogy a régi helyett léptették életbe. Az ötlet ugyanis jó volt, neki személy szerint is tetszett az, amit Gyurcsány Ferenc először mondott róla, miszerint a kispénzű emberek támogatására találták ki. Beszámolt arról, hogy mikor a program elindult, elküldte egy fiatal munkatársát, hogy próbáljon meg ilyen támogatást igényelni egy bankban. Ez az ember később elmondta, a dolog ott vált reménytelenné, amikor a pénzintézet 70-80 ezer forintos havi törlesztőrészletet kért. Nem szegény az, akinek ennyi pénze van a törlesztésre. Ezáltal a támogatás éppen a szegények számára elérhetetlen, viszont ők vannak többen. Ennek is köszönhető, hogy míg az új lehetőséggel csak húszezren éltek, addig a polgári kormány által teremtett támogatást 230 ezren vették igénybe – érvelt Orbán Viktor.
A hallgatóság kérdéseire válaszolva a Fidesz elnöke ismét csak hangsúlyozta: a Fidesz által szorgalmazott új gazdaságpolitika középpontjában a munka áll. Mindennek ez az origója, a társadalombiztosítási járulék 30 százalékos csökkentésének és a 14. havi nyugdíjnak is. – Minden attól függ, hogy tudunk-e munkát adni az embereknek – hangsúlyozta a Fidesz elnöke. – Ha igen, akkor másfél-két év múlva az ország eljut oda, hogy ismét tervezheti a jövőjét. De lesz egy-két év embert próbáló, nehéz időszak.
A nyugdíjasokról szólva Orbán Viktor elmondta: ők azért kiszolgáltatottak, mert az alacsony nyugdíjak miatt nagyon érzékenyek a politikai változásokra. A másik oldal igyekszik is kihasználni ezt a kiszolgáltatottságot. Hitet tett a generációs együttműködés mellett és kijelentette, bűnös politikát folytat az, aki szembe szeretné fordítani a gyermekeket a szülőkkel, unokákat a nagyszülőkkel.
Magyarország csak akkor lesz sikeres, ha a munkabérek nagymértékben meghaladják a nyugellátás és a segély összegét – jelentette ki. Ezzel lehet egyensúlyba hozni a nyugdíjkasszát is, nem pedig a nyugdíjkorhatár emelésével. Világossá kell azt is tenni, hogy nem vagyunk hajlandók luxusprofitot fizetni. El kell dönteni: a kormány a nagytőke vagy pedig a mi oldalunkon áll – hangsúlyozta. A demokráciában a kabinetnek mindig az emberek oldalán kellene állnia, soha nem léphetne át a nagytőke oldalára, ellenkező esetben ugyanis mi 51 forintot fizetünk 1 kilométer autópálya éves használatáért, az osztrákok pedig 9-et. Világossá kell tenni azt is, hogy ha nem történik jelentős politikai változás Magyarországon, akkor a magyar gazdák még négy ilyen évet nem fognak kibírni.
Egy idén érettségiző fiatal hölgy aggodalmaira válaszolva a Fidesz elnöke kijelentette: az elmúlt egy évben megtanultuk, hogy az érettségin nem csak a diák, de az oktatási miniszter is megbukhat. Ám az is kiderült, hogy a bukásról szóló bizonyítványt nem mindig az adott évben kézbesítik, ez csúszhat egy évet.
Orbán Viktor egyébként egész tegnapi napját Békéscsabán töltötte, két olyan családot is meglátogatott, akik a polgári kormány támogatásával vásároltak otthont, illetve újították fel azt, valamint megnézte azt az 57 lakásos szociális bérlakóparkot, amelyet még a Széchenyi-terv keretében építettek. Körútján elkísérte Domokos László, a Fidesz szarvasi képviselője, valamint Vantara Gyula, a párt békéscsabai képviselőjelöltje, illetve az esti fórumon részt vett Dancsó József, Orosháza fideszes képviselője is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.