Venezuela elnöke a hozzá feltétlen hű globalizációellenes résztvevők előtt újra George W. Busht állította célkeresztjébe, akinél „nagyobb terroristát az elmúlt ötszáz évben nem hordott a hátán a Föld”. Míg Chávez szavai nagy tetszést arattak, addig megfigyelők arra is emlékeztetnek, hogy eredetileg a globalizáció, illetve a Világgazdasági Fórum ellen szervezték az ellenfórumot, mára inkább idegenforgalmi és népzenei találkozóvá vált. Ezt a folyamatot jelzi megfigyelők szerint, hogy a vendéglátó Chávez hiába hívta meg a három legtekintélyesebb latin-amerikai államfőt Caracasba – a brazil Lula da Silvát, az argentin Néstor Kirchnert és Bolívia első indián származású elnökét, Evo Moralest –, egyikük sem jelent meg.
Chávez végezetül arra szólította a jelenlevőket, hogy emeljék fel újra a szocializmus lobogóját, és egy globális baloldali párt megteremtésével használják ki a Dél-Amerikában zajló baloldali fordulatot.
Mindössze néhány híresebb baloldali személyiség fogadta el az elnök meghívását, köztük az egyiptomi közgazdász, Samir Amin, aki „napjaink apartheidjének” nevezte a neoliberális globalizációt. Az úgynevezett neomarxista irányzat képviselője ezzel válaszolt Soros György szombaton tett davosi kijelentésére. A magyar származású pénzember ugyanis sajnálatát fejezte ki, hogy a januárban beiktatott Evo Morales előbb vagy utóbb Chávez karjaiba fog menekülni, pedig Bolívia jobban járna George W. Bush segítségével.
Chávez fordulatra buzdít
Hugo Chávez a Caracasban megrendezett Szociális Világfórum zárásaként megtartott beszédében „Veszély úrnak”, a legnagyobb terroristának nevezte az amerikai elnököt. A venezuelai államfő szerint egy globális baloldali párt megteremtésével kell kihasználni a Dél-Amerikában zajló baloldali fordulatot, hogy átvegyék a hatalmat a földrészen.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!