Számos budapesti képviselő megtartotta magának a véleményét a különböző közéleti témák tekintetében, s öt percnél kevesebb időtartamban beszélt egy év leforgása alatt a Fővárosi Közgyűlés ülésein. A legkevesebbszer Koltai Ildikó fideszes politikus osztotta meg nézeteit, mindössze egyetlen alkalommal, 1 perc 6 másodperces időkeretben. Ugyanakkor további öt, főképp az MSZP–SZDSZ-koalícióhoz tartozó városatya is beérte azzal, hogy két-három perces hosszúságú időeredménnyel gazdagítsa a közgyűlés üléseiről készített összesítő statisztikát. A legaktívabb városatya toronymagasan Zsinka László, a MIÉP frakcióvezetője volt, aki majdnem 7 órát beszélt a Városháza üléstermében 2005-ben, mint ahogy a hozzászólások darabszámát illetően is ő vezeti a listát 277 felszólalással, valamint kérdéssel. Őt követi Mitnyan György (Fidesz) XII. kerületi polgármester, akit tavaly 4 óra 20 percen keresztül hallgathattak képviselőtársai. A Fővárosi Közgyűlés ülésein legnagyobb arányban, 98,5 százalékban Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes volt jelen, míg a legkevesebbszer Tirts Tamás (Fidesz), aki mindössze az ülések 53 százalékán vett részt. A szavazásokról Bihary Gábor szocialista képviselő volt távol a legtöbbször.
Öt percet se dolgoztak
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!