Röviden

MTI
2006. 01. 11. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az más <>brLudwig

Politikai kihívásnak nevezte a babakötvényt kismamák előtt Gyurcsány Ferenc. Eddig azt hittem, ez valami segély-féle. Tévedtem. De legalább most már értem.

Öt év börtön az emberégetőknek
Öt-öt év börtönnel sújtotta tegnap a Szegedi Ítélőtábla azt a szentesi apát és fiát, akik három éve négyezer forintos tartozása miatt felgyújtották áldozatukat. A sértettnél súlyos, maradandó sérülései miatt százszázalékos rokkantságot állapítottak meg. (HP)

Elvették a kutató kitüntetését
Megfosztották tegnap dél-koreai állami kitüntetésétől a klónozás úttörőjének tartott Hvang Vu Szukot. A kutató, akiről nemrég kiderült, hogy tudományos eredményei hamisítványok, tavaly kapta meg a legfőbb tudós címet, amely öt éven át évi hárommillió dolláros juttatással járt volna. (MTI)

Vacsora a borásszal
Vacsorával egybekötött borkóstolót tart ma este hét órától az Andante Borpatikában (Budapest I., Bem rkp. 2.) az egri Vincze Béla, a tavalyi év borásza. (MN)

Skandináv lottó
Első számsorsolás: 5, 6, 9, 15, 27, 33, 34. Második számsorsolás: 2, 4, 11, 13, 15, 16, 31. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.