A MIÉP–Jobbik, a Harmadik Út parlamentbe kerülése nélkül nem lehetséges az országot nyomorba döntő Gyurcsány-kormány leváltása – jelentette ki tegnap Kovács Dávid, a Jobbik elnöke, aki szerint az elmúlt két választás is azt mutatja: csak több pilléren álló jobboldal képes többséget szerezni az Országgyűlésben. A politikus úgy vélte: komoly veszélyként áll fenn, hogy az MSZP a szélsőséges SZDSZ-szel együtt több mandátumot szerez, mint a polgári szövetség egymagában. Ezért a MIÉP– Jobbik – amelyhez csatlakoztak a kisgazdák és számos polgári kör is – arra kéri a Fideszt, hogy partnerként tekintsen rájuk. Molnár Tamás alelnök kifejtette: céljuk az új rendszerváltás, amelyet értékelvű politizálással valósítanának meg. Ehhez a kormányváltás szükséges, de nem elégséges – tette hozzá. Kérdésünkre Kovács Dávid elmondta: lényegében már teljesítették a listaállítási feltételeket, kérdés, hogy mikor tudnak felállni hivatalosan az összes választókerületben teljes hadrendben.
Harmadik út: Nem megy nélkülünk
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!