Plusz, mínusz
Ludwig
Divatosan hangzó politikai marketingfogások: Start plusz, Start extra… A kormány azonban le van maradva, már a Kádár- meg a Ceausescu-világban is minden (nem kapható) mosóport, benzinfajtát extra, szuper, ultra, hiper stb. néven (nem) árultak. Igaz, a szavak akkor sem kerültek semmibe.
Előzetesben az utazó rablók
Hatan előzetes letartóztatásban vannak annak a bűnözői körnek a tagjai közül, akik tavaly nyár óta Jász-Nagykun-Szolnok, majd később további négy megyében idős, egyedül élő embereket raboltak ki otthonukban. A sértettek közül hárman nem élték túl az erőszakot – közölte tegnap a megyei rendőrség vezetője. (MTI)
Fosztogattak az álrendőrök
Álrendőrök fosztottak ki egy családi házat a Heves megyei Felsőtárkányban hétfőn éjjel. A megtámadott vallomása szerint két férfi csöngetett be hozzá, akik azt állították, hogy rendőrök, és házkutatási paranccsal rendelkeznek. Miután beléptek a lakásba, rátámadtak a házigazdára, megkötözték, ezután összeszedték a házban található értékeket, majd távoztak. (MTI)
Apja buktatta le a pénzhamisítót
Pénzhamisítás miatt eljárást indított a rendőrség négy nagyvarsányi fiatal ellen. Az egyik tizenhét éves fiú nyomtatóval készítette a húszezres, ezres, ötszázas és kétszázas címletű álbankjegyeket, majd adott belőlük társainak. A társaság úgy bukott le, hogy egy férfi e hét elején hamis húszezrest vitt be a rendőrségre, amit a fiától kapott, és egy boltban tudta meg, nem valódi. (MTI)
Ukrán áldozatok a cseh szállótűzben
Legalább öt ember meghalt, amikor tegnap reggel a Prága melletti Mochovban leégett egy munkásszálló. További legalább öt bennlakó eltűnt. A szállón ukrán vendégmunkások laktak. A tűz okát egyelőre vizsgálják. (MTI)
Madárkór: újabb halott Irakban
Madárinfluenza okozta fertőzésben halt meg egy harmincesztendős galambtenyésztő Irak déli részén – közölték tegnap a helyi hatóságok. Ezzel egy időben a bagdadi állat-egészségügyi intézet megerősítette, hogy két galamb testében kimutatták a H5N1-es vírustörzset. Irakban eddig három halálos áldozatot követelt a kór. (MTI)
Kegyes orvosok Belgiumban
Négyszáz betegnél végeztek eutanáziát tavaly Belgiumban – írta tegnap több flamand lap az illetékes belga bizottság vezetőjére, Wim Distelmand professzorra hivatkozva. Ez kétszer több, mint négy évvel ezelőtt, a kegyes halál lehetőségének belgiumi bevezetésekor. Hollandia után a szomszédos Belgium volt a világ második olyan országa, ahol a törvényhozás lehetővé tette, hogy az orvosok eleget tegyenek a gyógyíthatatlan betegségben szenvedők óhajának. (MTI)

Párkányi fürdő: Eredményre jutott a szlovák közegészségügyi hivatal az agyevő amőba által fertőzött fiú ügye kapcsán