Üllőn is független jelölt szerzett mandátumot
Fazekas Violetta független jelölt szerezte a legtöbb szavazatot az Üllőn megtartott időközi egyéni választókerületi képviselő-választáson. Az NVI 100 százalékos feldolgozottságú adatai szerint Fazekas 99 szavazatot, a voksok 33,67 százalékát kapta.
A második helyen a Mi Hazánk Mozgalom jelöltje, Szabó Tamás végzett 92 szavazattal, míg Kovács Krisztián független jelölt 87 voksot szerzett. Paraginé Tamási Tamara 16 szavazatot kapott. A részvételi arány 22,70 százalék volt, a választás jogi állapota pedig a közölt adatok szerint nem jogerős.
Az eredmények nem mutatják az országos pártok támogatottságát
A négy település időközi választásain sem a Fidesz, sem a Tisza Párt nem indított hivatalosan jelöltet. Ennek következtében az eredmények nem alkalmasak arra, hogy közvetlen képet adjanak a két országos párt támogatottságáról. Deák Dániel elemző is hasonló szempontokra hívta fel a figyelmet közösségi oldalán. Mint írta, az időközi választások eredményei önmagukban nem alkalmasak az országos politikai erőviszonyok megállapítására. Hangsúlyozta, hogy a helyi választásokon a jelölt személye, ismertsége és a helyi konfliktusok is befolyásolhatják a döntést.
De ne keverjük össze a helyi politikát az országossal
– fogalmazott bejegyzésében az elemző.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!