Egyértelmű hatalmi üzenetet fogalmazott meg Tarr Zoltán a Terror Háza bezárásával

Amikor Tarr Zoltán a hét elején leváltotta Schmidt Máriát – a múzeumot a 2002-es alapítás óta vezető főigazgatót –, bezáratta a Terror Házát, és intézményi átvilágítást rendelt el, egyértelmű hatalmi üzenetet fogalmazott meg – mondta a Magyar Nemzet kérdésére ifj. Lomnici Zoltán. Az alkotmányjogász szerint azonban ez kemény társadalmi ellenállásba ütközött, a Terror Háza bezárásával kapcsolatos politikai szándék világos maradt.

Fotó: Mirkó István

Lomnici szerint a tüntetők olvasatában ez a markáns, a nemzetiszocialista és a kommunista rémtetteket egyenrangúként kezelő történelmi koncepció szálka mind a brüsszeli fősodor, mind a Tisza Párt szemében.

Ebben az épületben ugyanis a történelem tapintható: megmaradtak a pincerendszer sötét zárkái, a vallatószobák, az áldozatok névsora, és az úgynevezett „Átöltöző” terem, amely egy hátborzongató történelmi ténnyel szembesít: a nyilas pribékek jelentős része 1945 után egyszerűen átöltözött az ÁVH egyenruhájába, és folytatta a kegyetlenkedést. Itt az elkövetőknek nevük, a kommunista terrornak pedig arca van

– mondta az alkotmányjogász. Szerinte a tiltakozás azért lángolt fel, mert a bejelentett „szakmai felülvizsgálat” – a tüntetők szerint – valójában politikai tisztogatás, amely a két diktatúra párhuzamát, az ÁVH bűneinek nevén nevezését és a Schmidt Mária által felépített több évtizedes intézményi életművet vette célba. Lomnici kijelentette, ahogy

Orbán Viktor rávilágított: a szabadságot soha nem adják ingyen. Vasárnap azok az emberek álltak az épület előtt, akik még pontosan tudják, milyen hatalmas véráldozatot követelt annak kivívása. 

A Terror Háza megnevezi a tetteseket és az áldozatokat

Lomnici Zoltán arra is felhívta a figyelmet, a Terror Háza nem csupán egy múzeum; a polgári Magyarország „lelki alkotmányának” fizikai megtestesülése. Itt nem „értelmezik” a múltat. Itt megnevezik a tetteseket és az áldozatokat. 2002-es átadásakor a nemzet szimbolikusan itt zárta le a totalitárius eszmék uralta, beteg, nagyképű és keserves XX. századot.

Az épületet körbeölelő fekete pengefal – a miniszterelnök egykori szavaival élve – a múlt és a jövő közötti fal lett. Ami a falakon belül található, az végérvényesen elzárt, sötét múlttá vált; ami viszont kint maradt, az maga a szabad magyar jövő.

Az alkotmányjogász úgy véli, pontosan e szimbolikus ereje miatt áll a támadások kereszttüzében a születése óta. A 2002-es kormányváltást követően a posztkommunista baloldal próbálta marginalizálni az intézményt.

A vasánapi tüntetés résztvevői Fotó: Mirkó István

A vasárnapi tüntetés narratívája szerint napjainkban a Tisza Párt próbálkozik ugyanezzel – ezúttal „brüsszeli nyelvezettel”, a „szakmai rend” és az átvilágítás jelszavai mögé bújva.

A felszín alatt zajló vita tétje azonban 24 éve változatlan: ki birtokolja és formálja Magyarország történelmi emlékezetét?

– mutatott rá. Kijelentette, a Terror Háza koncepciójának átrendezése a rendszerváltás utáni nemzeti emlékezetpolitika egyik legfontosabb sarokkövének felszámolását jelentené. – Fennáll a veszélye, hogy a nácizmus és a kommunizmus bűneit egyenlő, vagy legalább kiegyensúlyozott mércével mérő történelmi párhuzam eltűnne – vélekedett. A sajátos magyar áldozati tapasztalat helyét egy felülről erőltetett, kiegyensúlyozatlan történelemszemlélethez igazodó „közös európai narratíva” venné át, amely a kommunizmus bűneit előszeretettel relativizálja.

Ebben az új keretrendszerben az 1956-os, vérbe fojtott szabadságharc csupán egy szelíd évfordulóvá fakulna, a kommunizmus egy történelmi korszakká, az iparosított terror pedig egyszerű, letűnt örökséggé szelídülne

– jelentette ki. Hozzátette, vasárnap délután a demonstráló tömeg egyetlen, határozott üzenetet fogalmazott meg a politikai térben: a kapu a történelem átírói előtt zárva marad. A Ház küldetése változatlan: mementóként állva továbbra is megvédi a nemzetet a múlt visszatérő, sötét árnyékától.

Megfogadtam, hogy soha nem hallgatok, amikor és ahol emberek szenvedést és megaláztatást szenvednek. Mindig állást kell foglalni. A semlegesség az elnyomót segíti, soha nem az áldozatot. A csend a kínzót bátorítja, soha nem a megkínzottat

– idézte Lomnici Eli Wieselt. Mint mondta, ezt a Tisza Párt által épített autoriter rezsim torzlelkű kultúrapolitikusainak ajánlja.