A bíróság azzal vádolja Otegit és három párttársát, hogy március elején egy Baszkföldön meghirdetett általános sztrájk során ő és a párt vezetői erőszakos cselekményekre buzdították híveiket. A Batasuna tagjai megkezdték az óvadék összegyűjtését.
A 48 éves Otegi a 2002-ben betiltott politikai szervezet tekintélyes vezetője: 1998-ban ő és a baszkföldi tartomány vezetője, Juan José Ibarretxe írta alá az úgynevezett lizarrai nyilatkozatot az ETA és a baszkföldi hárompárti koalíció között. A megállapodás az északír terrorszervezet, az IRA 1994-ben meghirdetett tartós tűzszünetének folytatása lett volna. Ezután következett a legtovább – 439 napig – tartó fegyverszünet a spanyol kormány és a baszk terrorszervezet között. A folytatás azonban elmaradt, mert a konzervatív José María Aznar első kormánya (1996–2000) nem akart tovább tárgyalni, ráadásul letartóztatta az ETA tárgyalóit.
A mostani fegyverszünet megvalósítását számosan támogatják: a brit, az ír kormány, sőt az IRA politikai szárnya, a Sinn Féin is közvetít a remélt békefolyamatban, de az Európai Unió is közölte, figyelemmel fogja kísérni az eseményeket. A béke azonban leginkább azon múlik, hogy hajlandó-e egy tárgyalóasztalhoz ülni a mindinkább magára maradó néppárt és a baszk függetlenséget, tagjainak szabadon bocsátását követelő ETA.
ETA-vezető őrizetben
Kétszázötvenezer eurót kellene letennie Arnaldo Oteginek, hogy szabadlábon védekezhessen, miután szerdán este a rendőrség letartóztatta. Az egyelőre betiltott baszk Batasuna párt szóvivője nem hagyhatja el az országot, és az óvadék kifizetése után is naponta meg kell jelennie baszkföldi lakóhelyén az autonóm rendőrség valamelyik kapitányságán.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!