Még a választások első fordulója előtt visszalép Kóka János szabad demokrata milliárdos üzletember javára Molnár Zsolt szocialista képviselő, cserébe Jászapáti térségében Magyar Levente szabad demokrata jelölt mondta vissza indulását, s szólítja fel szimpatizánsait Szekeres Imre, a szocialisták elnökhelyettesének támogatására. Molnár Zsolt, az I. választókerület MSZP-s jelöltje volt, s szemmel láthatóan több millió forintot fordított a kampányra, mivel számos helyszínen a mai napig ott lógnak a villanypóznán a plakátjai. A politikus kérdésünkre nem tudta megmondani, pontosan mennyi pénzt fektetett ő és pártja a kampányba feleslegesen. Molnár és Kóka abban bízik, hogy már az első fordulóban mandátumhoz jut a gazdasági miniszter. Utóbbi úgy fogalmazott: nem szeretné viszontlátni a hatalomban Orbán Viktort és Simicska Lajost. A gazdasági tárca vezetőjének egyik fő ígérete az, hogy privatizálja a budai Várban lévő lakásokat. Ennek ellentmond, hogy az önkormányzati tulajdonú lakásokat nem magánosíthatja a budavári önkormányzat jóváhagyása nélkül egyik parlamenti képviselő sem. Emellett ismeretes az is, hogy mára egyre kevesebb magánszemély él ezekben az ingatlanokban, azokat ugyanis főképp külföldiek, illetve cégek bérlik.

Rejtélyes tragédia a Dunán – holtan találták meg a férfit