OPEC: nagy csata várható az olajárról

Június elsején kezdődik Caracasban a kőolajtermelő országok szervezetének (OPEC) soros ülése – akkor, amikor a nyersolaj hordónkénti ára még mindig 70 dollár körül mozog. Ebben a nemzetközi helyzetben bombaként robbanhat, ha a házigazda Hugo Chávez (képünkön) venezuelai elnök a dél-amerikai gazdaságokat védő tervét el tudja fogadtatni a részt vevő országokkal.

2006. 05. 29. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Chávez – mint az OPEC egyik alapító államának elnöke – az előző hónapokban már többször célzott rá, hogy a napi termelési mennyiség csökkentésével emelni kellene a nyersolaj árát.
Elképzelhető azonban, hogy a többi tíz ország tekintettel akar lenni legjobban fizető ügyfelei gazdasági növekedésére is. Kazem Vaziri Hameneh iráni olajminiszter ezen álláspont szellemében nyilatkozott szombaton: „Az olajárak jelenlegi emelkedési tendenciáját figyelembe véve nehezen elképzelhető, hogy az OPEC a kitermelés csökkentése mellett döntsön.” Francis Perrin, az Arab kőolaj és földgáz című szakfolyóirat főszerkesztője ugyancsak osztja ezt a véleményt: „Hogy gondolhatja, hogy (Chávez) ellenszegülhet a termelő országok többsége akaratának? Szerintem kizárt dolog, hogy elfogadják a fogyasztó országokat provokáló javaslatát.”
*
A szervezet tagjai egy éve napi 28 millió hordó olajat termelnek – ez a mennyiség a szervezet történetének legmagasabb termelési kvótája 25 év alatt. Mégsem tudják csökkenteni a fekete arany árát, amely hétszeresére emelkedett, amióta 1999-ben beiktatták Hugo Chávezt Venezuela elnökének. (Akkor 10,75 dollárba került egy OPEC-hordó olaj ára.) Hugo Chávez országa az egyetlen latin-amerikai olajtermelő ország, és napi több mint hárommillió hordónyi mennyiségével az ötödik legnagyobb termelő állam az OPEC-ben. A venezuelai elnök olajpolitikáját hatalomra kerülése óta mind ellenségesebben szemléli az Egyesült Államok, amellyel folyamatosan romlik kapcsolata, bár napi másfél millió hordó kiváló minőségű olajat szállít politikai ellenfelének. Chávez következetesen mind magasabbra akarja emelni az olaj árát: tavaly március végén Hugo Chávez Újdelhiben tett látogatása végén kijelentette: a világ búcsúzzon el az alacsony olajártól. Azt sem tartotta lehetetlennek, hogy az a közeljövőben eléri a száz dollárt is. Fidel Castro azonban figyelmeztette Chávezt, ha az olaj ára a lélektani 150 dollárt is meghaladja, a fejlődő országok fel fogják falni egymást. A Dél-Amerikában is mind befolyásosabb venezuelai elnök szokása szerint meglepő bejelentésre készül majd a caracasi tanácskozáson: május közepén tett kijelentése szerint szeretné elérni, hogy Bolíviát felvegyék az olajtermelő szervezet tagjai közé.
A kőolaj hordónkénti világpiaci ára fokozatosan közelít a 100 dollárhoz, mert a kereslet meghaladja a kínálatot. Amennyiben szankciókat léptetnének életbe Iránnal szemben, akkor az energiahordozó ára akár 250 dollárra is nőhet – vélte a iráni parlament energiaügyi bizottságának az elnöke, Kamal Danesjar.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.