Reformkényszerképzet

Szűk egy hét múlva – elméletileg legalábbis – nyilvánossá válnak a kormány megszorításai/reformintézkedései. Aki netán elfelejtette volna: május harmincadikára ígérte kormányprogramja beterjesztését Gyurcsány Ferenc ügyvezető miniszterelnök. Hozzátesszük, még ha igen fontos tervről is van szó, a tempó bizony csigalassú, hiszen a régi-új hatalom minden információval rendelkezik. A baloldali pártok ugyanis nem ellenzéki létből ragadták meg a kormányrudat, ráadásul maga a kormányfő korábban azzal érvelt, hogy a választások lezárása után nem fognak tétlenkedni.
Miközben az állampolgárok többsége valószínűleg a nagy ívű, a parlamenti választásokat felvezető ígéretözönből várja a jövőjével kapcsolatos tervek megvalósulását, addig a piac és a gazdasági szakemberek egyaránt a nagy államháztartási reformokat és megszorításokat együtt tartalmazó intézkedéscsomagra esküsznek. Bár a kormány terveiből eddig csak a sajtóból értesülhettünk, az őszi helyhatósági választások után az állampolgárok a bőrükön is megérzik majd a „kiigazítás” hatásait. Erre utaló jel, hogy az utóbbi hetekben a piac, az Európai Unió és a hazai közgazdászcsoportok gyakorlatilag kijelölték a csapásirányt: az államkassza kiadási oldalának lefaragása, illetve a költségvetés bevételi oldalának gyarapítása. Egyébként hálásak lehetnek a baloldal pártok a gőzhengernek.
Mi is a helyzet? Nos, a parlamenti választások második fordulója óta a hazai gazdasági lobbi „külső szakértőként” írja a kormányprogramot. Nincs olyan utcasarok, olyan köztér, ahol ne hirdetnék közgazdászok, hogy immár lejárt a türelem, és elkerülhetetlenek a fájdalmas intézkedések. Az érdekképviseletek, pénzügyi szakértők, elemzők, kutatók és újságok által kidolgozott reformcsomagok egyvalamire bizonyosan jók: előre legitimálják a második Gyurcsány-kormány tervezett megszorításait. Hiszen „csak” azt hajtja végre a kormány, amit – az ország talpon maradása érdekében már a külföld is egyre hangosabban kongatja a vészharangot – a gazdasági szereplők követelnek. Tulajdonképpen itt van az ingyenes kommunikációs muníció: a reformkényszerképzet. Fogadásunk van rá, hogy mire elkészül a kormányprogram, a jónép, a köz már derűsen áthangolódik a választási ígéretekről a gyógyszertámogatás megkurtítására, a kórházak finanszírozásának „átértékelésére”, valamint a különböző adófajták megemelésére. Csakúgy, mint az energiaárak növekedésére. Pár héten belül a választópolgár fel is sóhajthat: a gazdasági racionalitás jegyében a kormány megtette azt, amit ebben a helyzetben egyedül lehetett. Valószínűleg az új kormányzati PR-ötletelés része az is, hogy Gyurcsány Ferenc a hét végi MSZP-kongresszuson azt fejtegette: a megszorításokat az államapparátussal és a politikusokkal kezdenék. Milyen szimpatikus kezdeményezés! Eközben viszont nem árt fejben tartani, hogy az államapparátus felduzzasztásában mekkora szerepe volt az MSZP–SZDSZ alkotta koalíciónak.
Csakhogy a nagy tavaszi voksolás előtt más volt a helyzet. Miközben a nyugat-európai jelentések (befektetési bankok és elemzőházak riportjai és szaklapok cikkei, vagy éppen az IMF és az OECD éves beszámolói), az európai uniós kritikák, illetve a Magyar Nemzeti Bank anyagai egyértelműen jelezték, a magyar gazdasággal valami nagyon-nagyon nincs rendben, itthon másról szólt a közélet. Csak a Fidesz van válságban, nem a gazdaság – replikázott a felvetésekre Kóka János gazdasági miniszter. Sőt, a két választási forduló között a miniszterelnök nem is „hallott” a viszszafogásokról, lefaragásokról. „Nem megszorítás, dinamizálás következik” – olvashattuk a Népszabadság és az Index interjúiban. A második forduló óta viszont a régi-új hatalom már a pénzügyi-gazdasági sokk ellen küzd. Hogy mekkorát változott a világ!
„Széles körben megfogalmazott reformhangulat van Magyarországon, s ehhez adott a politikai legitimáció” – így tartja Veres János pénzügyminiszter, aki reméli: ezt a hangulatot előbb-utóbb átérzi majd a lakosság is. Ha pedig megdolgozzák a társadalmat, akár mérget is vehet rá. Egyébként tessék csak találomra felütni valamelyik megyei napilapot! Az Ön min takarékoskodna? című rovatban helyi lakók nyilatkoznak a témában. Mit olvashatunk bennük? Sok a parlamenti képviselő, a köztisztviselő, a közalkalmazott, pazarló az egészségügy… Vagy: „Egyetértek a kormányfővel abban, hogy a politikusokon és az államapparátuson kell(ene) először alkalmazni a megszorító intézkedéseket. Túl sokan vannak, és túl jól élnek ahhoz képest, amennyit teljesítenek. Az adózásban is reformokra lenne szükség. A milliárdos vállalkozók többet viselhetnének a közterhekből” (…) „Az kétségtelen, hogy nagyon nagy bajok vannak a gazdaságban, és a társadalmi igazságossággal is komoly gondok vannak…” S végezetül egy „őszinte” hang: „Bízom abban, hogy az új kormányban elég erő és elszántság lesz a sokat halogatott reformok véghezviteléhez, s képesek lesznek kievickélni az adósságcsapdából…”
Igen, abból a bizonyos adósságcsapdából. Csak emlékeztetőül: az elmúlt négy év leforgása alatt több mint négyezermilliárd forinttal nőtt a magyar államadósság. Miközben a magyar GDP, vagyis az országhatáron belül megtermelt nemzeti termék egyre jelentékenyebb része hitelből gyarapodik, no és fogyasztásból.
Új keletű volna a reformhangulat? Ugyan! A parlamenti választások előtt a szakértők többsége azt nyomatékosította, hogy a Fidesz a kampányban „riasztó” ígéretekkel állt elő. S a legnagyobb ellenzéki párt kívánságlistája – esetleges választási győzelem esetén – tovább csapolta volna a költségvetést. A Figyelő számításai szerint egyenesen 2400 milliárd forintos ígéretözönnel rukkolt elő a Szövetség. Azonban nem volt rest az MSZP sem: a szocialisták kívánságlistája 1500 milliárd forintot kóstált. Magyarán: inkább a szocik, mintsem a tékozló Fidesz. Április vége óta persze sok víz lefolyt a Dunán, és higgadt fejjel már a gazdasági elit tagjai is beismerhetnék: „az új seprű jobban seper” igazsága mellett egy ellenzéki győzelem azért hozhatott volna akár könnyebb rendrakást is, mert kormányra jutás esetén teljesen elhatárolódhattak volna az eddig követett gazdaságpolitikától. Ezt azonban nem tehetik meg a kormánypártok. A rideg valóság ugyanis az, hogy az MSZP–SZDSZ alkotta koalíciós kormányzás alatt szállt el a költségvetés. Pillantsunk rá az MNB friss kimutatásaira: több mint tíz százalék felett van a költségvetés hiánya.
Nem is csoda, hogy a közélet immár megszorításokról és az elkerülhetetlen államigazgatási reformról szól. Repkednek a százmilliárdok. Mínuszban. Ilyen helyzetben szükség is van arra, hogy a gazdasági lobbi fizetett hirdetésben teszi közzé kiáltványát, míg a kutatók szinte egymásra licitálva jelzik, hogy mik is azok a kihagyhatatlan lépések. Nem győzzük hangsúlyozni: több mint feltűnő, hogy a különböző szakmai csoportok és képviseletek tekintélyes része csak az országgyűlési választások után ismertette a nagy nyilvánosság előtt véleményét. Azt megelőzően jobbára a Fidesz programját értékelték le úgy, mint hazánkat a hitelminősítők. Hiába csinált a legnagyobb ellenzéki párt olyan gazdasági leltárt, amelynek főbb elemeit utólag a kimutatások is igazolják.
A gazdasági lobbik által írt receptek, javaslatok tehát készen várják az új kormányt, a kérdés csupán az, mihez, és főleg – az önkormányzati választások fényében – mikor mer hozzányúlni a kabinet. Mindenesetre a társadalmat már puhítják, hangolják. A kommunikáció csodákra képes.