Törékeny tűzszünet Baszkföldön

2006. 05. 14. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Továbbra is az önrendelkezést és a területiséget tekinti a békefolyamat kulcsának az ETA. A szervezet a baszkföldi Gara című lap vasárnapi számában megjelent riport szerint elengedhetetlennek tartja azt is, hogy az ETA-foglyok végre visszakerülhessenek szülőföldjükre. Úgy vélik, az ETA már megtette azt, amit vártak tőle – azaz a tűzszünet bejelentését –, és most a másik félen – vagyis a madridi kormányon – a sor, hogy újabb engedményt tegyen. José Luis Rodríguez Zapatero, a spanyol szocialista kormányfő azonban még mindig azt várja, hogy a terrorszervezet bejelentse: felhagy a fegyveres harccal.
A két ETA-tag azonban hangsúlyozta, hogy nagy felelőtlenség lenne, ha visszafordíthatatlan folyamatnak tekintenék a tűzszünetet. Kijelentették, hogy „a folyamat semmiképpen nem folytatódhat, amennyiben tovább folynak az államapparátusok támadásai”. Arnaldo Otegi, a Batasuna – az ETA politikai szárnya – karizmatikus vezetője egy hete újabb gesztust tett a terrorszervezet áldozatainak. Bocsánatot kért tőlük, amiért – szavai szerint – a merényletekkel „azt adták értésre, hogy mások szenvedése nem számít nekik, mert csak a cél számít”. A spanyol kormány üdvözölte a gesztust, azonban kevésnek érezte, és a döntő bejelentésre vár.
A Batasuna elsősorban azt reméli a tárgyalásoktól, hogy négy év után ismét engedélyezzék működését, és indulhasson a következő évi helyhatósági választásokon. Ha valóban így történik, a Batasuna akár meghatározó – a baszk szocialistákat is háttérbe szorító – szerepet tölthet be Baszkföld politikai életében. A két éve kormányra került Rodríguez Zapatero számára pedig az a tárgyalások sikerének tétje, hogy a szocialisták fölözzék le egy esetleges békemegállapodás hasznát, és 2008-ban másodszor is megválasszák az általános választásokon.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.