Folyamatos a zavar a nagykörúti villamosközlekedésben, amióta megkezdődött plusz 5,2 milliárd forintért a Siemens villamosok beszerzéséhez kapcsolódó peronátalakítás és az áramellátó rendszer fejlesztése. Tegnap kilencedik alkalommal történt probléma az áramellátásban, pedig már a városvezetés át is adta a teljes, felújított pályaszakaszt. Több esetben a villamosok áramszedője törött le, máskor pedig a felső vezetékek szakadtak le, s ilyenkor minden alkalommal hosszabb-rövidebb ideig szünetelt a villamosközlekedés. A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület vezetője, Vitézy Dávid úgy véli: maga a Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV) is elismerte, hogy több megálló megközelítése is lehetetlen a mozgássérültek számára. Emellett a 4-es, 6-os járat vonalát úgy adták át, hogy a körtéren a megálló még nem készült el, elmulasztották a burkolatokba beleépíteni a vakvezető sávokat, az áramellátó rendszer rosszabb lett, mint volt, az üzemzavarok száma pedig több mint valaha – mondta a civil szervezet képviselője, akit Demszky Gábor főpolgármester kampányolással vádolt meg.
A BKV Rt. minderre úgy reagált, hogy a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület nem helytálló tényekkel és megalapozatlan következtetésekkel vezeti félre a közönséget a nagykörúti felújításról. A körúti áramellátási rendszer felújításának nincs köze a járművek áramszedőjének meghibásodásához – szögezi le a BKV, amely egyik tényt sem tudta megcáfolni.
Nagykörúti zavar az új villamosok miatt
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!