Chávez számít Kínára

2006. 08. 24. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ötnapos látogatást tesz Kínában Hugo Chávez venezuelai elnök, amely során az eddiginél is szorosabbra fűzik a két ország kapcsolatát. Chávez meg akarja duplázni Kínának a jelenlegi napi 150 ezer hordós olajszállítmányt, és tegnap két nagy kínai olajvállalattal – CNP és Sinopec – írt alá szerződést, hogy közösen termeljék ki a világ egyik legnagyobbra becsült olajmezőjét az Orinoco folyó medencéje alatt. Ugyanezen a napon írt alá egy szerződést a legnagyobb kínai építőipari vállalattal, amelynek értelmében két év alatt 20 ezer lakást építenek Venezuelában. Az ország 27 milliós lakosságának 70 százaléka szegénynek számít, és a lakáskérdés az úgynevezett bolívari forradalom egyik legégetőbb feladata: az idén 150 ezer lakást akarnak átadni. Chávez nyilvánvaló módon meg akarja nyerni magának az ENSZ Biztonsági Tanácsának egyik állandó tagját, hogy októberben beválasszák a tanács nem állandó tagjai közé, szemben a Washington által támogatott Guatemalával. Tegnap este ez a terv teljesült is, hiszen Peking támogatásáról biztosította ez ügyben Chávezt.
A venezuelai államfő látogatásán a kínai fejlesztési bank elnökével tartott tárgyalása után bejelentette, hogy 80 millió hordónyi olcsó fűtőolajat szállít fűtési szezonban – októbertől februárig – nyolc észak-amerikai állam városaiba a rászoruló amerikai állampolgároknak és intézményeknek, kétszer annyit, mint az előző szezonban. Chávez májusban ugyanezt az ajánlatot tette az európai rászorulóknak is, noha bírálói azonnal felrótták neki, hogy igazából nem is rajtuk akar segíteni, hanem meg akarja nyerni a megsegítettek rokonszenvét.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.