Szombaton a New York-i Kennedy repülőtéren az észak-amerikai hatóságok másfél órára feltartóztatták Venezuela külügyminiszterét. Az ENSZ-közgyűlésről hazatérő Nicolás Maduro elmondta, hogy „a hatóságok nem ismerték fel a diplomatát”, és egy második ellenőrzés alá akarták vetni, és nem törődtek diplomáciai mentességével, különösen akkor, amikor felfedte kilétét.
Sérelmezte a diplomáciai egyezmények megsértését, ezért nyilvánosan fogja kérni Kofi Annan ENSZ-főtitkártól, hogy kezdjen eljárást az ügyben, és indítson nyomozást az Egyesült Államok visszaélésével kapcsolatban. Felszólítja az amerikai kormányt, hogy tartsa tiszteletben a nemzetközi jogot. Hugo Chávez venezuelai államfő egy választási gyűlésen kijelentette, hogy a Maduro elleni események „Mister Ördög” – vagyis George W. Bush elnök – Venezuela elleni provokációja.
Chávez elmondta, hogy a reptéri hatóságok arra hivatkozva léptek fel minisztere ellen, hogy vele együtt részt vett az 1992-ben kudarcba fulladt venezuelai államcsínyben. Maduro New Yorkban maradt Chávez kérésére, hogy személyesen vegyen részt az eljárásban, mert Venezuela az összes nemzetközi fórumon panaszt kíván tenni. Az incidensnek van venezuelai előzménye: egy hónapja Caracas repülőterén átvizsgálták az amerikai követség diplomáciai csomagját, ami ellen határozottan tiltakozott az Egyesült Államok.
Hugo Chávez néhány napja mondott kihívó tartalmú beszédet az Egyesült Államok elnöke ellen a soros ENSZ-közgyűlésen, akit ördögnek nevezett. A két ország közötti viszony egyébként folyamatosan romlik, amióta 1998 végén megválasztották Venezuela államfőjének Hugo Chávezt. Az amerikai külügyminisztérium egy szóvivője megerősítette az incidens tényét, és sajnálkozását fejezte ki a történtek miatt. Gonzalo Gallegos szóvivő közölte, hogy az Egyesült Államok kormánya bocsánatot kért a venezuelai külügyminisztertől, illetve a venezuelai kormánytól.
Lövöldözés Kijevben: Megölték Volodimir Zelenszkij kulcsemberét
