Lélekvesztők fenyegetik Spanyolországot

Több mint egy éve tart az erősödő illegális bevándorlás Spanyolországba. Az idegenforgalmát féltő állam (az utóbbi időben a Kanári-szigeteket vették célba az iratok nélkül érkezők) egyedül már nem bír a félig-meddig hívatlan emberáradattal.

2006. 09. 10. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Rodríguez Zapatero miniszterelnök úgy döntött – a szigetcsoport vezetőjének nyomására –, hogy minden téren segítséget kér az Európai Unió összes tagállamától. Ám a segélykérés még nem állítja meg a Fekete-Afrikából özönlő és a jobb életben reménykedő szerencsétleneket, ezért a félszigeti ország határozottabban akar fellépni ellenük. A spanyol törvények értelmében az illegális bevándorlók nem kapnak munkát, és visszaszállítják őket hazájukba. A hatóságok nem mindig tudják, melyik országba küldjék vissza őket, mert a visszatoloncolandók éppen ezért nem árulják el, honnan is érkeztek, hiszen több országban súlyos büntetés vár rájuk, ha a hatóságok kezébe kerülnek. Marokkó és Mauritánia a velük kötött egyezmény alapján jobban ügyel a tengerpartján gyülekező és Európába induló bevándorlókra, így az embercsempészek délebbre, Szenegál partjaira tették át a gyülekezés és indulás helyét. Spanyol kormányforrások nem rejtik véka alá rosszallásukat, amiért Szenegál nem nagyon akar együttműködni a madridi kormánnyal, és nem akadályozza meg, hogy elinduljanak a csónakok Európa felé. A közelmúltban a két ország megállapodásokat kötött egymással, miszerint Spanyolország bizonyos létszámon felül nem fogad be több érkezőt. Az együttműködési tervek adományokról is szólnak, így próbálva még a helyszínen megakadályozni az elindulni szándékozókat. A spanyol kormányszóvivő kemény hangú nyilatkozattal üzent Szenegálnak: Marokkó és Mauritánia példája igazolja, ha akarják, elejét tudják venni az emberáradatnak. A félszigeti ország a diplomáciai és politikai nyomáson túl egyéb, azonnali intézkedésekre is készül, hogy közvetlenül a lakosságot győzze meg, milyen veszélyekkel és nehézségekkel jár a tengeri út, és a spanyolországi munkakeresés. Szenegál különleges körülményei azonban újabb feladatok elé állítják a spanyol államot. A nagyarányú írástudatlanság miatt viszont még tanulmányozni kell, hogyan juttassák el hozzájuk ezt az üzenetet.
Egy hete újabb nagy bevándorlási hullám érte el a Kanári-szigeteket, és azóta is folyamatosan érkeznek csónakok, de már a dél-spanyolországi Almería partjain is újra megjelentek az arrafelé jól ismert lélekvesztők. A spanyol kormány Olaszországgal és Franciaországgal együtt október 20-án a finnországi Lahtiban, az EU-tagállamok soros csúcstalálkozóján fogja beterjeszteni közös javaslatát a bevándorlási kérdés kezelésére. Spanyol érvelés szerint amint partot ér egy csónak a Kanári-szigeteken, abban a pillanatban olyan területre érnek, ahol Helsinki, London vagy Párizs, vagyis az Európai Unió is található. A felmérések szerint a törvénytelen bevándorlás foglalkoztatja leginkább a spanyol lakosságot, és ősszel az ellenzéki néppárt is emiatt fogja ostorozni a parlamentben Zapatero kormányát.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.