A színművészeti főiskola rendezői tagozatára 1947 tavaszán jelentkeztem. A divatos színész szakra több ezren pályáztak, az akkor indult rendezői szakra pedig az ötvenhárom jelentkező közül hatan kerültünk be a főiskolára. Kitűnő tanáraim voltak, a rendezői gyakorlatot Márkus László, az Operaház korábbi igazgatója vezette. Márkus 1948-ban bekövetkezett halála után szintén egy évig tanított Oláh Gusztáv. Ez a két ember olyan meghatározó kultúrával bástyázott körül bennünket, amelyből a mai napig élünk. Tanított Sík Sándor piarista tartományfőnök is, 1948 tavaszáig papi mivoltában, reverendában jelent meg az órákon. A főiskolát követően rögtön lehetett menni vidékre, de én akkor inkább a fővárost választottam. Az önálló rendezés lehetősége végett átkértem magam az Állami Déryné Színházhoz, amely Pesten a mai Örkény Színház helyén, a Madách téren működött. Itt megkaptam az első feladatot, egy Hans Sachs-komédiából írt teljes estét betöltő darab, A mennyet járt ifiúr rendezését.
– Ebben az időszakban ismerte meg későbbi feleségét…
– Dévay Camillával 1953 őszén ismerkedtem meg. Megnyílt a recski haláltábor és a kistarcsai tábor. Ez utóbbiban a nőket, köztük írónőket, arisztokratákat, színésznőket tartottak fogva. A három színésznő közül az egyik Dévay Camilla volt. Ahogy megszerezte a diplomáját, tanúként bekerült egy koncepciós perbe – hat év múlva engedték ki Kistarcsáról. Évfolyamának legnagyobb tehetsége volt, a Nemzeti Színház várta szerződéssel. Kistarcsáról kikerülve jelentkezett a minisztériumban, de közölték vele, hogy soha többé nem léphet színpadra. Így ismertem meg élete első rendezésére készülő fiatalemberként. Nyomban beleszerettem. Miután megszületett a lányunk, Dorottya, 1954. augusztus végén megtartottuk az esküvőt. Sík Sándor piarista tartományfőnök, aki korábban mindkettőnket tanított, a Krisztus király kápolnában esketett össze bennünket.
– Hogyan fogadták az esküvő hírét a színház vezetői?
– Amikor a szertartást követő napon bevittem a papírjaimat a színház titkárságára, megdöbbenve kérdezte az igazgató: „Miért tettél ilyet, te nem házasodhatsz meg Dévay Camillával, ennek következménye lehet.” Szeptember 2-án fölvettem a fizetésemet, mellette egy levelet is kaptam, amelyben racionalizálás címén fölmondták a szerződésemet. Ott álltam egy priuszos színésznővel, aki soha többé nem léphet színpadra és egy újszülött gyermekkel. Nehéz évek jöttek 1956-ig. A Népművelési Intézet egyik vezetője, Széll József, a művészeti osztályon Ispánki János karolt föl. Találkoztam itt olyan emberekkel, akiket szintén letiltottak a pályáról. Németh Antal sem kapott állást, aki 1944-ig a Nemzeti Színház igazgatójaként olyan színészeket nevelt, mint Bajor Gizi, Csortos Gyula, Uray Tivadar. De találkoztam Tamási Áron íróval is, akinek egyetlen írása sem jelenhetett meg az ötvenes évek elején. Vele üzemi színjátszóknak szóló jeleneteket írattak, Németh Antal pedig amatőr színész- és rendezőjelölteket tanított.
– Ön milyen darabokat rendezhetett?
– Furcsa módon a legkegyetlenebb Rákosi-időszak kiemelt figyelmet fordított a kultúrára. Más kérdés, milyen minőségű volt ez a kultúra. A gyárak, nagy intézmények színjátszó csoportokat, néptánccsoportokat, énekkarokat hoztak létre. Így egyszerre hat állásom lett, hétfőtől szombatig hat gyárban vezettem a színjátszó csoportot. Az utolsó, amelyet sokáig megtartottam, a Magyar Optikai Művek társulata volt. Így nem haltunk éhen, de lakásunk nem volt. Egy barátom háromszobás lakásban élt több gyerekkel, egyik szobáját átadta nekünk. Még fizetni sem kellett érte, hivatalosan nem is volt semmi jövedelmünk. Ebben a helyzetünkben Bessenyei Ferenc és Váradi Hédi, valamint Pécsi Sándor és felesége is mellénk állt, barátságukkal erősítettek bennünket. Így tartottuk magunkat a forradalomig.
– Az 1956-os események miatt megváltozott a család helyzete?
– Több mint fél évig nem lehetett tudni, hogy mi lesz. Ebben a zavaros időszakban sok művészt megkerestek a vidéki színházak vezetői. Minket a kecskeméti Katona József Színházhoz szerződtettek 1957 nyarán. Németh Antal is Kecskemétre került rendezőnek. Bródy Sándor A tanítónő című drámájával debütáltam 1958 tavaszán. Akkor 1500 forint volt a fizetésem, és olyan sikerünk volt, hogy a premierem estéjén Radó Vilmos igazgató háromszáz forinttal emelte meg a béremet. Tizenhat évig, 1973-ig voltunk a kecskeméti színház tagjai. Amikor már nem Radó állt a színház élén, mi is otthagytuk a társulatot. Egyik régi kollégámat Békéscsabára nevezték ki, ő hívott oda minket.
– Milyen szakmai eredményeket ért el Kecskeméten?
– A tizenhat év alatt ötvenhárom premiert tartottam, ebből tizenegy rendezésemet egyenes adásban közvetítette a televízió. A nagytemplom tornyának igénybevételével zajlott a közvetítés, de sajnos nem maradtak fenn a felvételek. Fontosabb munkáim közé tartozik Schiller Stuart Máriája és az azóta sem játszott Èapek-darab, A fehér kór. Csehov százéves születésnapja alkalmából 1960-ban bemutattuk a Három nővért, melyben feleségem játszotta Mását. Magyarországon vidéki színház soha nem játszott Csehovot, attól tartva, hogy nem lett volna közönség. Kecskeméten azonban nagy sikerrel, operettkasszával játszottuk. Amikor Az ember tragédiáját rendeztem 1962 őszén, a világban a kubai válságnak köszönhetően az emberiség tragédiája zajlott. Úgy tűnt, hogy kitör a harmadik világháború, végül azonban megegyezett Kennedy és Hruscsov. Veszélyben volt a bemutató is, ám októberben már játszottuk a darabot. Madách drámáját a fővárosban nem tűzhette műsorra a Nemzeti, hiszen Istent nehéz volt likvidálni a darabból, de mi bemutathattuk. Autókaravánokban jöttek megnézni az emberek, de a televízió nem közvetítette a produkciót, amelyben Ádámot Simon György, Évát Bege Margit, Lucifert Bárdy György alakította. Bárdyt az előző három évben eltiltották a színészettől, ezért egy erdészeti vállalatnál dolgozott sofőrként. Kértük, legalább vidéken játszhasson, így leszerződtettük Kecskemétre. Nagy sikere volt Luciferrel, de az évad végén a Koldusopera Bicska Maxijával is. A vidéki színházak korábban Szophoklész-drámát sem játszottak. Volt egy olyan színésznőm, a feleségem, akivel 1966 őszén bemutathattuk Szophoklész Élektra című drámáját. Az előadás telt házzal ment, ez volt életem egyik legkiemelkedőbb eseménye. A magyar darabok közül rendeztem az akkori időszak kultuszminiszterének, Darvas Józsefnek a darabjait és Sarkadi Imre Elveszett paradicsomát.
– Mióta tart irodalmi esteket?
– A kecskeméti időszakom óta, 1959-től. Kecskeméten több mint 500, országosan összesen 1150 irodalmi estet adtam. Legutóbb az Evangélikus Hittudományi Egyetemnek tartottam József Attila-kurzust. Nyolcvanötben mentem nyugdíjba. Közben elutaztam Kanadába is, ahol a feleségem testvérei éltek 1956 óta. Ők a megtorlás idején mentek ki: 1956. november 17-én éjszaka megjelentek a zsúfolt társbérletünkben, hogy visznek minket is nyugatra. Én azt mondtam, nekem itt van dolgom. Itt születtem Budapesten, magyar emberként, itt kereszteltek evangélikusnak, itt lettem ember. Arról nem beszélve, hogy idegen nyelven nem lehet rendezni. Nyugdíjasként azonban eljutottam Kanadába, és hazajőve három éven keresztül ismét irodalmi esteket tartottam az országban.
– Hogyan született meg az Evangélium Színház?
– Fölszólaltam 1990-ben a Magyar Protestáns Közművelődési Egyesületben, melynek akkori elnöke Szentágothai János, alelnökei ifjabb Bartók Béla és Tőkéczki László voltak: „János bátyám, új világ kezdődik, jó lenne létrehozni egy keresztyén-nemzeti alapon álló színházat.” A kuratóriumi ülésen felállt ifjabbik Bartók Béla, elővett tíz darab ezrest mint alapító, majd Szokolay Sándor, ő is letett tízezer forintot, azután Hegedűs Lóránt püspök harmincezer forintot adott a reformátusok nevében, továbbá Albert Gábor író, valamint Szabó Imre barátom további tíz-tíz ezer forintot ajánlott fel. Így jött létre az Evangélium Színház, amelyben az örömhírt akartuk kifejezésre juttatni.
– Melyik darabot mutatták be elsőként?
– Mintegy előbemutatóként játszottuk Lessing Bölcs Náthán című drámáját, oratorikus formában. A férfiak szmokingban, a nők nagyestélyiben mondták föl a szövegét. A darab a vallások közötti harmonikus békés együttélést hirdeti, hiszen a zsidó kereskedő, a templomos lovag és Szaladdin szultán békésen összefogott Jeruzsálemért. Az első előadás különlegesre sikerült. Szentágothaiék mindent megszerveztek, azt is, hogy televízió, rádió, sajtó jöjjön a Bölcs Náthán bemutatójára, amely a Szent Imre Gimnázium gyönyörű dísztermében volt. Október 25-én főpróbát tartottam, másnap reggelre kitört a taxissztrájk. Ott álltam a darabbal, amelyet három hónapi próbával végre létrehoztam, olyan színészekkel, mint a címszereplő Darvas Iván, Bitskey Tibor, Bánffy György, Horváth Sándor, Pataky Jenő, Sunyovszky Szilvia, Venczel Vera, Fehér Anna. Véletlenül szinte mindnyájan Budán laktunk, egy tagunk, Pataky Jenő lakott Zuglóban, de senki nem tudott átmenni a hidakon. Aznap minden elmaradt, a színházak nem nyitottak ki, a mozik is bezártak. Amikor mentem autóval Darvas Ivánért, fronthelyzetet láttam. Szentágothai János azt mondta, természetesen tartunk előadást. Úgy tűnt, Pataky Jenő, aki epizódszerepet kapott, nem tud jönni. Mivel a darabot én rendeztem, vállaltam volna helyette az egy jelenését. Pataky Jenő végül az elsők között érkezett meg, mivel amikor a barikádnál szmokingban „igazolta”, hogy színházi bemutatóra siet, nyomban átengedték. A produkció kezdetekor, 1990. október 26-án este hétkor Budapest egyetlen színielőadása volt az Evangélium Színház bemutatója. Ötszáz jegyet adtunk el, végül 82-en ültek a nézőtéren, a hozzátartozóink. Az előadás után Szentágothai János pezsgővel köszöntött bennünket, hogy létrejött az Evangélium Színház. A következő évben másodszor is bemutattuk a Bölcs Náthánt a kőbányai evangélikus templom aljában kialakított színházteremben, ahol 300 székre 550-en voltak, így 250 ember állt. Szentágothai kijelentette: „Most már létrehozhatod a színházat, az igazi színházat, jövő ősszel bemutató lesz, hogy miből, majd te eldöntöd.” Így rendeztem meg 1992 októberében az Evangélium Színház első bemutatóját, amelyen Tamási Áron Hegyi patak című darabját játszottuk. Ars poeticámat is ebből a darabból választottam: „Bétölteni reménységgel a világot, amely minden percében a kezdet és a vég.”
– Hogyan lelt rá A próféta című Nyírő-drámára?
– Az előadásunk ősbemutató, A próféta Nyírő József egyetlen drámája. Medvigy Endre irodalomtörténész jelentette meg kötetben a Nyírő-anyagot, innen szereztem róla tudomást. A darab 1949-ben, a szerző emigrációba vonulása után íródott Waldkirchenben. Nyírő Keresztelő János történetébe nagyszerűen vonta bele az 1949-es történelmi helyzetünket. Heródes, a római uralom képviselője, Izrael népének királya, de vazallusa a római császárnak. Hasonlítható Rákosihoz, aki a szovjet érdekeket szolgálta. Keresztelő János hirdeti a drámában a krisztusi igét. Amikor Jézus színre lép, János felismeri, hogy Krisztus Isten fia, és a népnek hirdeti, hogy ő vízzel, de aki utána jön, az Szentlélekkel keresztel. A prófétát az idei nyár elején Nagyváradon és Marosvásárhelyen is előadtuk.
– Milyen drámával készül az őszi bemutatóra?
– Az idén az őszi bemutató mellett is lesznek előadásaink. Októberben megyünk az orosházi evangélikus világtalálkozóra. Végtére is mi a magyar protestantizmus színháza vagyunk, a javára szolgálunk. Szeptemberben felújítjuk tavalyi bemutatóinkat: a Nyírő-darabot szeptember 18-án, Hubay Miklós tragédiáját pedig szeptember 19-én láthatják a Duna Palotában. Az őszi bemutató kiválasztásának kettős súlya van. Egyrészt az idén ünnepeljük az 1956-os forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulóját, másrészt pedig tizenhat éves működésünk során ez lesz a huszonötödik bemutatónk. Évente mindig tavasszal, virágvasárnaptól pünkösdig játszunk, ősszel pedig a reformáció hetétől adventig. Az idén október 27-én tartjuk a premierünket. Ismét kortárs magyar szerzőtől játszunk. Szabó Magda Szent Bertalan nappala című, 1794–95-ben Bécsben és Debrecenben játszódó történelmi játékát mutatjuk be, amelynek hőse a húszéves Csokonai Mihály.
– Lánya, Udvaros Dorottya az egyik legismertebb színművész. Játszott már ön által rendezett darabban?
– Az Evangélium Színházban nem, de Kecskeméten egy stúdió-előadásban igen. A darabban saját édesanyjával játszott, ott is a lánya volt. Nem akartam távol tartani az Evangélium Színháztól, de már 1978-ban végzett a főiskolán, utána két évig Szolnokon játszott, majd a Nemzeti Színházba került. Amikor létrehoztam a színházat, már nyolc éve a Katona József Színház vezető művésznője volt. Egy héten három-négy estéjét lefoglalták az előadások, nem lehetett összeegyeztetni vele a bemutatóimat és a hat hétig tartó próbákat. Neki való feladat is talán egyszer lett volna a tizenhat év alatt, és közben a fiatalokból kineveltem magamnak egy társulatot. Az előadásaimat megnézi, de sokszor a premiereken sem tud megjelenni, mert akkor is játszik.
– Missziós feladatot lát el az Evangélium Színház?
– A görög világban a színház misztérium volt. A Dionüszosz tiszteletére rendezett szertartásokon Thalia papjai művelték a színjátszást Thalia templomában. Az Evangélium Színházat azért hoztam létre, hogy visszaadjam a színház templomjellegét. A színház olyan erkölcsi intézmény, amely a magas fokú erkölcsi és ismereti tájékoztatás, beavatás misszióját gyakorolja a közönség számára. A színházba járás a görögöknél a templomba járással volt azonos. Én az ökumenikus, nemzeti jellegű, keresztyén, magyar kultúrának a misszióját szeretném változatlanul műsoron tartani, az eddig előadott művek mind egyfajta szószéki szolgálatot teljesítenek, vagyis ezek által igehirdetést valósítunk meg a színpadon. Ma már sajnos a legtöbb színház egyáltalán nem templom, egészen másról szól a színházi világ. Ahogyan egy istentisztelet zárt rendben zajlik, nálam a függöny jelenti az egyik keretet. Ma már sok helyen eltűnt a függöny. Nekem szükségem van arra, hogy a közönséget beavassam a misztériumba, amely a második gong után nyíló függönytől a záró függöny leengedéséig tart.
origo.hu
Elképesztő dolog derült ki Ukrajnáról, erre nem gondolt senki
